Az a drága tyúk (Bódi Kati, Nemes Anita és Szabó Zelmira alkotásai)

 

Bódi Kati grafikái

Szabó Zelmira: Az a drága tyúk

Kint is jó, de ha álmokat akar nézni, akkor bezárkózik a jó hűvös szobába. Annak pedig csak egy kis, háromszögű ablaka van, az is csak azért, hogy mutassa, mikor hol jár a nap. Viszont délután kezdődik az álomlátás: ágakon, leveleken átszűrödő fény játéka, valami csillámlik – ilyesmik, és ez mind a szemben lévő falon történik.

          Ha a bátyja előveszi a gitárját, bárhogy is pengeti, az jó. A ház előtti padon szokott ülni, csak úgy dudorász, penget, ilyenkor mások is mellé ülnek és énekelnek. A gitárt maga szerkesztette, a húrok igazi húrok, egy tyúkot adott el értük!

          Neki is van egy tyúkja, eladhatná és vehetne rajta egy táncos cipőt vagy egy tükröt. Ha lenne egy szép, piros táncos cipője, másként táncolna. Így vigyáznia kell, hogy ne lépjen kukoricamagra, tyúkszarra vagy kavicsra. Cipőben ráléphetne, és tartaná a ritmust.

          Igazi tükör is jó lenne, egy magakorabeli lánynak nem a mosdóvíz tükrében kéne fésülködnie! Azt egy fiútól szokás kapni, de ha ő csak a falat bámulja bent a házban, senki nem fog neki tükröt adni.           Ott kéne nevetgélni a kútnál, virágokat tűzni a füle mögé, megmutatni, milyen magasra tudja tornyozni a kosarakat a fején.

          A tyúkot egyelőre nem adja el.

          A mosdóvízben nézi magát, a szemei kicsik, mint a tyúknak. A fülei nagyok, mint a pálmalevelek, mutatja az iskola ablaküvege. A pocsolyában a lábai görbék, mint a nyanya botja. Szóval kint is jó, de árnyakat nézni a falon, egy háromszögű keretben sokszor jobb.

          Néha a testvére mellé leül valaki, akinek az éneke másként hangzik. Valahogy úgy mellémegy a dallamnak. Mint mikor ő tánc közben kukoricára lép és felkapja a talpát. 

          Ki lehet az?

          Kidugja az orrát, de nem látja, mert a bátyja eltakarja.

          Majd kimegy, hogy enni adjon a tyúknak.

          Megint  kimegy, megkergeti a tyúkot.

          Majd kint marad. Még táncol is!

          A fiú most csak magában dúdol. A bátyja megkérdezi, mit tud, ha nem tud énekelni? 

          Azt mormogja:

          – Nézni!

          A bátyja kacag, ő meg azt gondolja: Hm, nézni tudni nem semmi! 

          Egy nap a fiú egy nagyobbacska, kendőbe bugyolált csomaggal érkezik. Tükröt hozott neki, gondolja magában és fülig ér a szája!

          – Ajándék – nyújtja át a fiú..

          Igen, tükör, de milyen! Mindene a helyén van rajta, a haja szép sötét, a szeme szép kerek, a füle pont jó! Mindig mosolyog rajta!

          Oda akasztja, ahol a háromszögű ablak fényt vet a falra, és ágak, levelek árnyéka, víz tükre vetül rá.

          Végül eladta a tyúkot, vett egy doboz pasztellkrétát. Kint egyre jobb lett, bent megtelt a ház fala sok-sok színes tükörrel.


Szerkesztette: Majoros Nóra

Nemes Anita illusztrációja

Hajdú D. András fotója