Ami a szívemen…
Amikor valami bántja a szívem,
azt mindig először a szüleimnek mondom el. Legtöbbször az nyomja a szívemet,
hogy mi lehet odafent a tatámmal. Nekem nagyon hiányzik, és fáj, hogy nem
láthatom, csak fényképen. Amikor este felnyújtom a kezem, mindig érzem, hogy
itt van, és vigyáz rám. Anyának mindent elmondok, hogy mit érzek.
Vilmányi Hanna 5.a
 |
| Vilmányi Hanna (5.a) illusztrációja |
Simon Réka Zsuzsanna
Nagypapa nyulai
Nagypapa viseltes nagykabátja zsebében két láthatatlan nyúl
tanyázott. Az egyik pufók, a másik pisze orrú. Egyik Szervác, másik Bonifác.
Akkorák voltak, mint nagypapa tenyere. Komótosan elfértek a nagykabátzsebben.
Papa, karosszékében üldögélve, sokszor elbeszélgetett velük. Még akkor is látta
őket, amikor mi, gyerekek, semmit nem láttunk. Mindkét tenyerét feltartva, hol
az egyikhez, hol a másikhoz fordult. Ha befejezte a velük való társalgást,
kezét óvatosan a kabát zsebébe helyezte.
Alig vártuk,
hogy nagypapa elmenjen otthonról. Olyankor mindig kikutattuk a zsebét, ráztuk a
kabátot, de Szervácnak és Bonifácnak híre-porát sem találtuk. Amikor hazatért,
csak ennyit mondott:
– Már megint
kiugrasztottátok szegény párákat a zsebemből.