Smelka Sándor: Búcsúmese

 

Illusztráció: Bódi Kati

Smelka Sándor: Búcsúmese


Élt egy mesemondó, aki bármiről is mesélt, rímek termettek a mondatai végén. Pedig nem volt ufó, fénylény.
Egy kis házban élt a város peremén, ahol jól láthatta az eget és az erdőt. Na és persze a sok-sok felhőt. A felhőkbe sok mindent belelátott: tündért, királyt, kutyát, teknőst, bohócot, autót, tűzoltót, tevét. S mindnek tudta a nevét, róluk írt sok-sok mesét.
A rímek a hétköznapjaiban sem hagyták cserben, rímekben beszélt a boltban, a hivatalban, buszon, pékségben: „Kérek egy kiflit. És hozzá egy Whiskyt. Ja, és üdvözlöm Krisztit! Lejárt a jogsim. Lyukas a zoknim, és épp nincsen dolcsim. Kérek egy jegyet. Jé, te vagy az, Elek?! Nem viccelek!”
Szóval így beszélt ő mindenhol, főleg esténként, mikor mesét mondott az udvarára érkező embereknek. És a gyerekeknek, no és lengyeleknek és szellemeknek, szóval minden teremtetnek. Az emberek hol nevettek, hol sírtak, de mindig valahogy könnyebben mentek tovább onnan. Hosszú sorban.
Egyszer üres lett az udvar, a mesemondót nem találták sehol. És eltűnt a hang is: a tenor. A felhők között egyszer csak támadt egy rés, ahol besütött a lemenő nap, és ömlött a fény az emberek arcára. És karjára, hangyára, karfára, baltára, kapcára, vackára, almára, arcmásra. A mesemondó hangját hallották ekkor az emberek: én most elmegyek, de ti ne temessetek, csak szeressetek, keressetek és nevessetek.
Erre az emberek nevetni kezdtek, mint a vöcskök.
Erre újra hang szólt a fényből: mondom, ne vessetek, ti ökrök!!

 

ROMHÁNYI JÓZSEF: A MACSKAFOGÓ EGÉR

 

 

Illusztráció: Fodor Katalin

 

Romhányi József: A macskafogó egér
(Műfordítás)

Egy jókora macskát fogott az egérke.
Nagy munka, nem mondom, de mégis megérte.
– Engedj el! – könyörgött a macska riadtan –
Szegény jó szüleim aggódnak miattam. –
És bár a cirmosnak könnye is megeredt,
nem tudta meghatni a kevély egeret.
– Bekaplak! – ugrott rá az egér ordítva...
(eredetiből fordítva)

Bertóti Johanna – Czeiner-Szücs Anita: Kérdéses

Illusztráció: Zsengellér Sári

 

Bertóti Johanna – Czeiner-Szücs Anita: Kérdéses

Miért kukorékol a kakas hajnalban?
Így kap a gazdától reggelit gyorsabban.

Miért dugja a strucc homokba a fejét?
Szerinte sötétben finomabb az ebéd.

Miért vonyít éjjel a Holdra a farkas?
Nem eléggé fényes az erdő, ha olvas.

Miért olyan hosszú a krokodil szája?
Oly ízletesnek tűnt egy Tiffany lámpa…

Miért oly hatalmas az elefánt feje?
Nem épp erről szól a Kipling-féle mese?

Miért alszik télen a medve mély álmot?
Álmaiban megvan, amire csak vágyott.

Miért nem beszélnek a halak a vízben?
Törik a fejüket egy találó rímen.

Miért gyűlnek a fény köré a bogarak?
Csörögni, mint bálban a kristály poharak. 

Miért olyan ékes a pávának tolla?
Elárulom neked, hogy szódával mossa.

Miért szállnak délre bizonyos madarak?
Ki nem hagynák idén, hogy bulit csapjanak.
 

Czeiner-Szücs Anita: Az elefántbébi

 

Illusztrálta: Zelei Marcell

 

Czeiner-Szücs Anita: Az elefántbébi


Beszökött a templomba szentelt vizet kérni
egy izzasztó nap után az elefántbébi.
Belökte a vaskaput, kereste a papot,
azt se mondták, jó napot, hiába szomjazott.   
Nem jött szembe se atya, se fekete csuha.
Aggódott a kis mulya, nyomozónak suta…
Ahogy ott bent szipogott, kiszúrta a kelyhet,
nem kérdezte senkitől, az mégis mit rejthet.
Kiitta a misebort, megette az ostyát,
indult volna kifelé, elfeledte gondját.
Akkor szúrta csak ki a falon függő tálat,
szentelt vízzel, gondolta, csobogósat játszhat.
Szívta-szívta percekig, hörpölgette kajlán,
az érkező híveket lespriccelte aztán.
Sikoltoztak asszonyok, menekültek urak,
elfutott a sekrestyés, mint egy gyáva kukac.
Elmaradt hát a mise Szent Antalnak napján,
egy elefánt horkol így az újság címlapján.
 

Miklya Zsolt: Egy fuvarosló parainézise

 

 

 

Illusztráció: Szabó Zelmira

Miklya Zsolt
Egy fuvarosló parainézise

Családnevem Muraközi.
Apám sokszor mondta: Fiam,
erényünk a stabilitás
meg a munka, nem az iram.
Lóversenyről ne álmodozz!
Táltoslábat honnan veszel?
Nézz a patádra. Légy okos!
Hámba fogva boldog leszel.

Hamuban sült pogácsával
szegény gyerek hová legyen?
Minek neki ganéjon hált
aranyszőr az üveghegyen?
Talál úgyis talponállót,
hogy a talpa rég nem tüzes.
De a tiéd vasalt marad
akkor is, ha nem vagy ügyes.

Őshazád két határfolyó
köze, nevük Dráva, Mura.
Pusztított a történelem,
megtartott annak az Ura.
Adj hálát az nevedért, hogy
nem vagy árva Csallóközi.
Adj hálát a karokért, ki
a kantárt fejedre köti.

Száll még arra annyi áldás,
nem győzöd a terhét, Fiam.
Tudod, többet ér a haza,
mint a gyarló tenyésziram.
Horvát kanca volt az anyád,
osztrák sógor az ostorod.
Magyarország lett a tanyád,
nemzeti parkja otthonod.


 

Csík Mónika: Az erdei nagy lepényevő bajnokság

Dudás Győző illusztrációja Romhányi József Intejú a farkassal című műve alapján

Csík Mónika

Az erdei nagy lepényevő bajnokság

Megjelent a Kerge Hírek

rendkívüli száma,

címlapján egy borzongató

erdőszéli dráma.

Birka Benő írta meg, hogy

mint esett a bűneset,

nem hallgatott el egy tényt sem,

megírta az összeset.

Legalábbis amennyit az

Erdőrségen megtudott,

minden fülest, mi titokban

tudomására jutott.

Pletykákból is szemezgetett,

meséket is olvasott,

legtöbbet egy német nyelven

írt kötetet forgatott.

Hozzátette mindazt, ami

kos fejében született,

„Okos vagyok!” – bégetett és

körbe-körbe ügetett.

Végezetül összekevert

pár nevet meg adatot,

míg jegyzetével bíbelődve

evett néhány falatot.

Így esett, hogy Birka Benő

vezércikket alkotott –

hírül adta, hogy hívják a

lepényevő bajnokot:

Ordas Ábris. Legalábbis

ez állt ott a címlapon,

meg hogy Nagyi és Piroska

bömböltek a kispadon.

Állítólag követ dugtak

Ordas Ábris táljába,

farkasunk meg lepényestül

betömte a szájába.

Ki is csorbult három foga

mert a kőre harapott,

sőt a felső szemfogából

lenyelt néhány darabot.

Bunda! Bunda! – ordítozott

Ordas Ábris mérgesen,

mégis falt a lepényekből

– ne maradjon éhesen.

Ő ette meg mind az összes

epreset meg szamócást,

bámészkodó közönségnek

nem okozott csalódást.

Megnyerte a lepényevő

bajnokságot Ordas így

ugrándozott örömében

mint akit a bolha csíp.

Vadász Vilmos kételkedve

mérte fel a helyzetet,

megjegyezte: „Törött foggal

falni ennyit nem lehet!”

„Nem-e?” – mordult Ordas Ábris,

és ezzel az ebadta

Vadász Vilmost kalapostól,

kabátostól bekapta.

Békés Márta: Nyúloktatás

 

 

Illusztráció: Másik Zsófi

 Békés Márta: Nyúloktatás
avagy az otthon a második iskolánk

Nyúlvész tombol, a kicsi nyúl otthon ül,
digitális oktatásban részesül.
Tanár s diák a karantént átkozza:
Ez a vírus a nyuszifrászt ránk hozza!
Zúmolhat eleget az a sok észkombájn,
kockulhat egész nap onlájn.

Az egymást kopasztó
pákosztos
nyúlgyerek nemigen hentereg,
ki gépen,
tableten vagy telón túllenne a melón.
Törzsanyag a virtuális torzsa,
zsibbad már a törzse.
Két D-ben nyomja a
nyúltanár
a vargabetűt,
hogyan utánozzuk majd a sárgarépa hangját,
a bokorban csendben,
felhúzni nyúlcipőt rendben.
Nyúl vigyen
puskát is, használjuk helyesen!

Agyilag ezt felfogtátok? – csekkolná a tanerő.
Le is fagyott bamba képük, monitorra meredő.
– Akkor mostan tesztelek is!
Szerencsét hozzon a nyúlláb! –
Mindenki egyre fáradtabb, mindenki egyre hullább.

Nem buli a nebulónak, faramuci hómofisz.
– Hogyan is kell menekülni?  Nyúl Gyula, ne jópofizz!
– Iszkiri, tuti megnyomom az eszkép gombot! –
vágta rá a kis megpusztult imposztorka,
aki mindezt kiposztolta.





 

Németh Eszter-Smelka Sándor: Rémes rímes rájössz-e

 

 

Illusztráció: Dézsi Sada

 

 Németh-Smelka
Rémes rímes rájössz-e


Az ötödik emeletig nem érnek a fák,
az ég is messze van.
A konyhai lámpa biceg,
hintázik a fény és a tetején:
rém ül.

…most légy kemény, ne rémülj,
ha leszáll az éj a Bates motelben,
mondd, ki ücsörög ott fent a fotelben?
Inkább végy fel hitelt Rubelben,
de ne maradj soká a mama-hotelben.

Pedig a mama-hotel nem kemény,
amíg él benned a remény.
Van benne minden enni, inni,
kemény szavakra simogatást kenni,
ha jő az éj…

Csak egy problémád van – az is banális:
egy személyben te vagy az anyád is.
Vendégek – ha jönnek még – vakációba,
rögtön átmennek egy jó kis pszichoba.

A mocsárba süllyedő autó,
bár nem tizennégy karátos,
ha nem tudod nem okoz rémálmot.
Anyád haját bodorítod fura parókába,
csak az atya meg ne tudja a szomszéd
parókiába.

Ruházatban is te vagy az ándörgránd,
mert van egy a szekrényi otthonkád.
És nincs ki levonná a béred,
mikor a vendégekre fened a késed.

Hogy miért a vendégekre épp,
ki érti, ha megfut a kép,
a neoncsőben a fény, ha nem ép
bárkit elfog úgyis a félsz.

Kívülről a mama gondtalan,
ül a fotelben dologtalan,
de vigyázz, ha üt az óra,
nem jön álom a nyomozóra.

Annál a résznél már mindenki kész,
mikor a nyomozónak nyoma vész.
Osont a lépcsőn, mint Marv és Herry,
az asszonyságot jól kilesni.

Nem jött Kevin, lengő festékes vödör,
mégis a fickót elnyomta a csömör.
Nem volt ideje, hogy szaglásszon,
zuhanni kezdett, mögötte vetített vászon.

Ölni vagy nem ölni,
ez itt a kérdés.
Beteg az, akit nem zúz a féltés.
A hasadt személy immáron félkész.

Dutyiban csücsül a Norman és a Bates,
anyja fia szól a lélektérképész.
De aki kettőig sem tud számolni barátom,
azon hamar erőt vesz a tébolyult életálom.

Mint a Szomszédok
végén, most jön a tanulság:
ilyen az életünk,
elszáll az ifjúság!

Ja, hogy ez közhelyes?
Jobbat is mondhatok:
egyedül sose megy,
közösen lopjatok.

S lököm a lényeget,
zárom a mondókát:
hidd el, a zuhanynál
lám, jobb a fürdőkád.

Dávid Ádám: A róka és a csíz

 

 

Illusztráció: Zsengellér Sári

Dávid Ádám: A róka és a csíz

Hommage à Aesopus, La Fontaine, Romhányi –
micsoda díszes egy társaság, botrány, mi?

 
A fennen említett urak mind a hárman

írtak rókáról, ám náluk más madár van.

Persze ez nem is gond. Míg el nem fakul a

tanulság, addig jól hat rád a fabula.

A mi kis csízünknek volt egy nagy sajttálja.

Magától nem, de a rókától sajnálta.

Pusztadőri-, rokfort-, s camembert-szeletkék.

„Nyami, pár falatkát én is de megennék!” –

gondolta a róka, és epedve nézte,

hogy repül rá a csíz a nemespenészre.

Így szólt hát: „Nehogy már magányosan vacsizz!

Segítek, jó?” De nem hatódott meg a csíz.

A ravaszdi róka felettébb utálta,

fogta hát a tálat, szárnyait kitárta,

de mielőtt a csíz jól elrepült volna,

új szólammal csendült fel a rókanóta:

„El ne szállj, maradj még, szemrevaló popsztár!

(Talán ez se pont így volt rég Aesopusnál.)

Legalább egy közös fénykép nagyon kell itt,

könyörgöm, hadd toljak veled még egy szelfit!

Mondd szépen, csíz!” És mert igen hiú csíz volt,

pózba vágta magát, így lehullt a cheeseboard,

vagyis hogy magyarul a maradék sajttál.

A csíz meg dühöngött: „Róka, megint csaltál!”

Erre ő: „Ne izélj, kábé 36 gramm

sajt maradt, téged meg imád az Instagram!

Ráadásként, tessék, itt egy szépvagy-hessteg!

De most szállj le rólam, hess, te, maradj veszteg!”

Itt a vége, fuss el… ja, mi a tanulság?

Hogy az éhség nagy úr – na meg a hiúság.

.....

Az alkotás folyamatát az MMA támogatta:

Lukács-Kis Panka: Szúnyog

 

 

 

Illusztráció: Bódi Kati

Lukács-Kis Panka: Szúnyog

Szántódon élt egy szárnymeghajtású, szemérmesen szerencsétlen szúnyog.

Szelek szárnyán szálldosva tengette napjait,

s szörnyen szerényen szégyellte magát.

Mikor ez a szárnymeghajtású, szemérmesen szerencsétlen s szörnyen szerény  szúnyog

épp egy emberléptékű talpat szívott, azt hallotta, hogy

PLACCS.

S szárnymeghajtású, szörnyen szerény, szemérmesen szerencsétlen életének

lett egy perc alatt FUCCS.

Tóth Ágnes: Mester Breki, Kéreglak

 

Illusztráció: Maul Ági

 

 

 

                                                Maul Ági animációja Mester Brekiről

 

Tóth Ágnes: Mester Breki

– Hol egy vászon, hol egy karton?
Festeni vágyom a parton. –
Ezt brekegi Mester Breki,
szerzünk egy jó modellt neki.
Szép békalány, bőre pőre,
hátradőlve ül egy kőre,
nem hever ő heverőre,
nincs bajusza, nincsen szőre,
védi őt bőrének őre,
békabőrnek börtönőre:
krémek krémjét lepipáló
békalencsés epiláló,
kencefice kozmetikum,
békabőrre bőrunikum.
(Ne próbáld ki a kuvikon!)
Csini modell, semmi kétség,
nem megfesteni őt vétség.
Mégis hátat fordít neki
nagy művészünk, Mester Breki.
Vajon mit fest, szárcsaházat?
Á, dehogy, csak nádat százat,
meg százhárom bambuszszálat.
Pingál rá még sáslevelet,
s inkább készít látleletet
a tóparti otthonáról,
mint a pőre békalányról.
S hogy elkészül, nem vacakol,
csobbanva a tóban landol.
Azt gondolja a békalány,
ez a festő csupa talány,
s hozzáteszi: „Brekeke,
nincs ki a négy kereke.”

Illusztráció: Gyólai Gabi

Kéreglak


Farönklakban három árva,
agyongyötört sápadt lárva.
A lakbérük méregdrága,
mert felment a kéreg ára.

 

Hétvári Andrea: Összelapátolt vers

 

 

Illusztráció: Klesitz Piroska

 

Hétvári Andrea: Összelapátolt vers

A rímhányó Romhányi emlékére



Rímeket lapátolt Romhányi,

lapátja kezében bolhányi.

Tevéje követte rebegve:

- Pakoljunk rímeket keresztbe!

A teve hátán egy szerelmes,

lavórban hempergő kisteknec.

Sehol a megváltó oázis,

kevés most ezernyi fohász is.

Mellettük pupák pék poroszkál,

portugál, pápua s orosz jár.

Köröttük ezernyi légy kering,

alattuk halkonzerv s kék hering.

Sok már a könyvben a szamárfül,

köveken kigombolt kabát ül,

(s hogyha itt vége lesz a versnek,

pókok rá keresztbe, szúnyoggal szemezve

halhatatlan hálót eresztnek.)

Majoros Emma: A varázsló

 

Illusztráció: Zsengellér Lizi

Majoros Emma: A varázsló

    Volt egyszer egy varázsló. Egy nyúzott, kopott varázsló. És úgy is varázsolt. Mint egy nyúzott, kopott varázsló. Úgy, mint aki nem is tudja mi fán terem a varázs. Úgy, mint aki azt sem tudja, mit csinál. A város lakói mind rettegtek tőle. Gyúrt egy varázslabdát, varázsszavakkal, hangokkal és betűkkel, és falhoz vágta, mint egy kisgyerek. És mindenki szétszéledt. Saját mulatságára csinálta, dobálta és dobálta és dobálta a varázst, és aztán megcsodálta, amit alkotott. Gyöngysort fűzött varázsszavakból, de hogy mire fűzte, ő sem tudta. Csak lóbálta és csapkodta és vihorászott, mint egy kisgyerek. Nevetett a beszélő állatokon, táncolt az életre kelt tárgyakkal, úszott a hullámzó utcakövek között, és megosztotta legmélyebb gondolatait a sóhajtó szökőkúttal.

    Addig-addig hadonászott varázsgyöngysorával, hogy most egy papucsban lakik a nyúzott, kopott varázsló. Szobájában a falak felhőkből vannak, a csillár csipkéből, a porcelán kád elfolyik, ha hozzáérsz és minden tükör sóhajt, amikor belenéz valaki. Van egy lépcső az ágya mellett, ami sehova sem vezet, a vízcsapok felszívják a vizet, és ha gyertyát gyújt, elkezd szakadni az eső a felhőfalakból. És hiszed, vagy sem, nincsen papucsa. Csak egy magányos varázsló, nyúzott, kopott varázslabdákkal, ki egy ócska fapapucsba száműzte magát, egy feje tetejére varázsolt fantáziavilágban.

Miklya Zsolt: Hívogató

 

Illusztráció: Zelei Marcell

Miklya Zsolt: Hívogató


Jöjj ide, drága tetvem,
bodzafa szépe megvigasztal.
Van itt annyi levél és hajtás,
nem fukarkodunk a vigasszal.

Jöjj ide, drága hangyám,
bodzafa tetve megvigasztal.
Van itt annyi mézharmatkoktél,
pazar termék, édes ragaccsal.

Jöjj ide, drága dongóm,
bodzaszirupunk megvigasztal.
Tetűrecept, és olyan édes,
akár a nektár volt tavasszal.

 

Czeiner-Szücs Anita: Bezsergő

 

Illusztráció: Endrődi Kata

 

Czeiner-Szücs Anita: Bezsergő



Bizsereg a

sisereg a

hunyorog

a fény.

 

Mocorog a

kucorog a

zümörög

a méh.

 

Szuszorog a

sziszereg a

szimatol

a szél.

 

Kanyarog a

nyikorog a

zizereg

a légy.

 

Várfalvy Emőke: Sziszegő szavak

Illusztráció: Konyicska Kinga

 

Várfalvy Emőke: Sziszegő szavak


Szunnyadozó szarkalábon,
Szürke szúnyog sziesztázik,
Szomjas szamár szalmaszálon,
Szilva szörpöt szipókázik,
Szén-szín szarkánk,
Szépen szálldos,
Szomorúszemű,
Szélhámos,
Szivárványba szerelmes,
Szellő szárnyú szélkakas,
Szaténszállal szerteszét szőtt,
Szappanhabos szemmagas.
Szabadnapos szombat,
Szikkadt száraz szikla,
Szellemesen szókimondó,
Szagos szivarszipka.

 

Csík Mónika: Az egér és a bűnbánó elefánt

Illusztráció: Damó István

 

Csík Mónika:  Az egér és a bűnbánó elefánt

 
Szerelemre lobbant egy kis
hetrefüles egérke,
meg is hívta választottját
otthonába, ebédre.

Kitakarított a lyukból
mindenféle kacatot,
végezetül rózsákat vett
két vagy három tucatot.

„Egérszag ellen pont jó lesz”
– szimatolta lelkesen,
csak vázája nem volt hozzá
– elfeledte teljesen.

„Elhintem az ajtó előtt!”
– kapott észbe hirtelen,
„Ne gondolja, hogy egy egér
éppenséggel nincstelen.”

„Igaz, hogy a felmenőim
templomkertből származnak,
ám én már e szekrénysarkot
tekintem a házamnak.”

„Sajt is akad, búzaszem is
áll a csűrben, zsákszámra,
megdézsmálom bármikor, csak
jussak fel a párkányra…”

Így cincogott, miközben a
rózsát szórta szerteszét,
észre sem vette az éppen
betoppanó kedvesét.

Pedig a hölgy lába alatt
rengett a föld rendesen,
ormányával trombitált is
üdvözlésképp, lelkesen.

„Cincogikám, merre bújtál?”
– téblábolt a lyuk körül,
hisz az egér ki se látszott
a sok rózsaszál közül.

Rá is lépett véletlenül
szerelmének lábára,
jó, hogy nem tiport rá annak
összkomfortos házára.

Így is lett nagy ribillió
– lesántult az egérke,
az elefánt sírta: „Te is
ráléphetsz az enyémre!”


 

ROMHÁNYI JÓZSEF: A BŰNBÁNÓ ELEFÁNT

 

 

Illusztráció: Damó István

 

Romhányi József: A bűnbánó elefánt 

Az elefánt elmélázva
a tópartra kocogott,
és nem vette észre lent a
fűben a kis pocokot.
Szerencsére agyon mégsem taposta,
csak az egyik lábikóját
egyengette laposra.
- Ej, de bánt, ej, de bánt! -
sopánkodott az elefánt.
- Hogy sajnállak, szegényke!
Büntetésül te most tízszer
ráhághatsz az enyémre!"

   

Adamik Zsolt: Romhányi József Attila: Születésnakobra

 

Illusztráció: Vadas Máté

  Adamik Zsolt

Romhányi József Attila: Születésnakobra
pluszsoros


39, hejj, lettem én
Meglehetősen fess legény
Apa hasa

A negyventől egyre leng csupán
Szíjjal szorítja vissza mán'
Csecse-becse

Meg milye van ugyan még neki?
Macskája, búja kergeti
Önsorsa rontja
            és a Születésnakobra

miatt lám, most is
olyan kis reszketi.
Az életet lekéste:
a bolhából magába bolondot csinált.

De eleszántsa már ki a fájt
valami ekéző elefánt belőle!
vagy mint tevéből a tavában

tíz ponty poronyt a tétova magányt
PLS cipeltes púpjából jóba rágja át. Pont.
(Vagy legyen egy pöszke szú, ki
szúnyögve lelke tátongó halállát
szívva szúrja szét?)

Mindegy: a zsizskedő világban röghegyek.
Már röhögve másznám: boldog legyek?
Egye fene,

de döntésem plezúros rímbe hegelve
kaparom folyton… ám ha
jön majd (mert jön) az a ’zúr,
mi lélekbe kék,
bamba magamba
jól leszek, mert hagyom.
Szép élet: tagelj be.

kívánok magamnak jót, s a jóból sokat.
S a Születésnakobra sziszegve bólogat…
De nem mar.             Tán nem mer.

 

ROMHÁNYI JÓZSEF: GYÍKREGE

Illusztráió: Demény Andrea

 GYÍKREGE

Szerette volna a
gyík, ha kitudódna:
ő a félelmetes
bősz sárkány utóda.
Hogy sor ne kerüljön
kétkedő vitákra,
dúlt-fúlt, pofikáját
szörnyűre kitátva.
Aztán bizonyságul
mesékből idézett,
hogy váltak ebéddé
szűzek és vitézek,
miként mondott misét,
szagosat a püspök,
hogy egyházmegyéje
ne lehessen früstök.
Röhögte a szájast
szűz lúd, vitéz kácsa:
- Itt az ebéd! Kapj be
te mafla pojáca! -
Hátrált a regélő
kínos zavarában,
erre már a légy is
felkuncogott bátran.
Ám nyomban megtudta
szegény saját kárán:
Aki ennek bohóc,
lehet annak sárkány...