Brimo Minan – Tasi Katalin: Levél az Ismeretlen Hetedikeshez

Ami a szívemen…

            Miért nincs egyenrangúság az emberek között?

            Sokan lenézik a hajléktalanokat, amikor sokszor nem is ők tehetnek arról, hogy az utcára kerültek. De ha mégis, akkor sem szabad emiatt megbántani őket, mivel ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ők is hibázhatnak.

            Nemcsak őket közösítik ki, másokat is. A szellemi fogyatékosok például nem tehetnek arról, hogy ilyenek. Nem bántani őket, segíteni kell nekik.

Mentsük meg magunkat magunktól! Az élet szép! Segítsük egymást!

Brimo Minan 7.b

Gál Boglárka Réka (7.b) illusztrációja

Levél az Ismeretlen Hetedikeshez, 
akit Brimo Minannak hívnak

Kedves!

Ismeretlenül köszöntlek. És köszönlek. 

Csodálatos gondolatokat írtál, és nagyon nagy hatással voltál rám. 

Bevallom, először azt találtam ki, hogy egy ál-tanmesét írok a soraid alapján. A mese lényege az lett volna, hogy az Úristen leküld a földre három angyalt, hogy éljenek le egy-egy napot, egy mélyszegénységben tengődő anya, egy hajléktalan férfi, és egy szellemi fogyatékossággal élő kisgyermek bőrében. Azért, hogy aztán beszámoljanak neki arról, mit tapasztaltak. Szép történet lett volna, ügyesen kidolgozva, érzékeny csattanóval a végén, összecsendülve a gondolataiddal. Legelőször is ezt kell megköszönnöm: ígérem, egyszer megírom ezt a történetet. 

Most mégis inkább levelet írok neked.

Hogy episztola-e, hogy művészi-e a próza, döntse el az úri közönség. Definíció szerint ez ugyebár hitvallást tartalmaz, vagy korszakváltást hirdető, mély filozófiai tartalmú szöveg. Ha csak egy levél, amit neked írok, de történetesen sokan olvassák, az sem baj. A két szöveg, a tiéd meg az enyém irodalmi értékét elsősorban a te gondolataid adják meg, én ezekre csak reflektálok. Mert amit te írtál, az magas, tiszta művészet: maga a humanizmus, az együtt érző emberség.

Félre ne érts, azzal is minden rendben lett volna, ha épp az első csókon izgulva veted papírra a gondolataidat, vagy épp egy veszekedés utáni elkeseredésben: annyi minden lehet, ami egy ifjú szívét nyomhatja. Hordozunk terhet mindannyian, kesergünk is eleget, panaszkodunk. De te egészen nagyszerű módon ezen felülemelkedtél: előrébb valónak találtad a másik ember problémáját mindennél. Körbenéztél a világban, és láttál: lélektől lélekig. 

Hogy egyenrangúság van-e az emberek között, arra talán más választ adnék, mint te. Mezítelenül, vértől és magzatmáztól lucskosan születünk, és még a testünket takaró ruhát sem visszük a túlvilágra, ha meghalunk. És e két pont közti kalandunk során hiszem, hogy egyenlő méltóságúak vagyunk. Az egyetlen, aki ezt elveheti tőlünk, az csak a másik ember. És nagyon sokszor el is veszi, sárba tiporja, lenézi, mert hajléktalan, kiközösíti, mert más, megalázza, mert megteheti. Jól látod. 

De ha te, Hetedik Osztályos Brimo Minan, ezt látod, és ilyen érzékenyen érint, én boldog vagyok, mert tudom, hogy már csak egy icipici választ el attól, hogy cselekedjél, tegyél, segítsél, fellépjél a másik ember védelmében. Hogy jogvédő leszel-e, vagy orvos, szociális munkás, vagy épp egy bolti eladó, aki a szabadidejében másokon segít, az teljesen mindegy. Csak maradjon meg ez az érzékeny, emberséges látásmódod, és én nyugodt vagyok. Nyugodt, mert látom, hogy az ifjak jók, és jobbak is, mint mi voltunk, és hordozzátok a reményt egy emberségesebb, odaadóbb, szeretetteljesebb világ létrehozására. Köszönöm, kedves Ismeretlen, hogy megmutattad, hogy van még miben reménykedni. 

Ahogyan írtad, az élet valóban szép. És attól különösen szívet melengetően szép tud lenni, hogy ilyen emberek is vannak a világban, mint te. 

Őrizd meg az érzékenységed, az emberszereteted, az együttérzésed, a szíveddel nézés képességét. Tanulj sokat, nagyon sokat, és forgasd ki a négy sarkából a világot, amikor eljön az ideje. És emlékezz majd, hogy valaki akkor is, amikor elindultál, már hitt benned.

Én mindenképpen. 

Tasi Kata