Ami a szívemen…
Miért
nincs mindig nyár?
A
tél olyan rossz. Túl hideg van. Mindig arra gondolok, hogy legyen már nyár.
Nyáron
nem kell sok ruhát felvenni. Elég egy nadrág és egy felső. Nem kell iskolába
menni, ami azért jó, mert rengeteg szabadidőnk van. Tudunk barátnőkkel
találkozni, medencézni, nyaralni, vásárolni, és még rengeteg dolgot. Sok
szabadidőnk van.
A
táj is szép! Télen kopár, a hó sem esik, hideg van. Viszont nyáron a kert
nagyon szép. Ott a medence, a sok szép virág, a napfény besüti az egész
világot. Többet ki tudunk menni, mert meleg van, és játszhatunk a kutyával.
Biztos vagyok benne, hogy ő is jobban szereti a nyarat, mint a telet.
Bárcsak becsuknám
a szemem, és mire kinyitnám, nyár lenne!
Talárcsik Réka 5.b
 |
| Talárcsik Réka (5.b) illusztrációja |
Nattán-Angeli
Nóra
CIDRI
Volt egyszer egy kisfiú. Nem
volt különös gyerek. Olyan erős volt, mint a többiek, olyan magas volt, mint a
többiek, tudott biciklizni, a játszótéren kincset gyűjteni. Reggelire tejet
ivott, nem zavarta, ha a körte leve végigcsurog az állán, nyári estéken pedig
ámultan nézte a sok csillagot az égen. Elképzelte, milyen lehet a csillagok
között repülni, leszállni egyikre, továbbmenni másikra, az elkóborolt Napot
megkeresni, aztán reggelre hazaérni. Ez a cseppet sem különleges gyerek azonban
egyvalamiben mégis mindenki mástól különbözött. Ő ugyanis folyton fázott,
cidrizett. Összekulcsolta karjait, s közben össze-összekoccantak fogai. Cdrrr,
cdrrr – hallatszott körülötte reggeltől estig. A hideg folyton mögötte osont.
Derekához dörgölőzött, hátára kúszott, vállára kapaszkodott, karjára oldalgott,
markába csúszott. Összevissza göndörödő hajába bújt. Akárhova állt, a hideg
mögötte volt, akármilyen gyorsan futott, a hideg a nyomában loholt.
S miután egész nap fázott,
cidrizett, Cidrinek nevezték el. Társai közül sokan csúfolták, és köszönés
helyett maguk is fogaikat kocogtatták. Cidri hiába igyekezett, csak vacogott.
Sőt, ilyenkor még jobban reszketett, keresztül-kasul szánkázott rajta a hideg.
Mások viszont forró teával
kínálták, a bögrén kipirult az összes pötty, de Cidri tovább lúdbőrözött.
Kapott gőzölgő húslevest, ami
gyógyszer sok-sok kórság ellen, de őt a hideg kerülgette.
Bugyolálták plédbe, sálba,
nagykabátba, de Cidri csak fázva gubbasztott.
A kályha elé ültették, de a
hideg akkor mögé kúszott, úgy fújtatott.
Forró fürdőt készítettek neki,
de ő csak cidrizett a nagy kád vízben.
Haját szárították, de a hideg a
markában húzta meg magát.
Éjszaka macskája a derekára
kuporodott, ahogy reumás öregekkel teszik azt okos cirmosok, de akkor meg a
vállára kapaszkodott a hideg. Cidri vacogott és fázott.
Fázott, amikor mezítláb állt a
meleg homokban,
fázott, amikor a többiek
fürödtek a tóban,
fázott, amikor mások nevettek,
fázott, amikor kirándult,
fázott, amikor vacsorázott,
fázott, amikor mindenkinek
melege volt.
Egyszer énekórán őt
szólították. Hiába lapult az utolsó padban, Cidri most felállt, hogy énekeljen,
de nem jött ki hang a torkán. A teremben csend volt, mindenki várt. Cdrrr,
cdrrr – ezt hallgatták. Ekkor egy bátor kislány az első padból a vacogás
ütemére kettőt tapsolt. Utána a csend még nagyobb lett. Néhány ütem magányos
cidrizés után a kislány megismételte a tapsolást. A következő szünet már
rövidebb ideig tartott. Egy másik gyerek a padon ütötte le a taktust. Erre
válaszolt a harmadik, és őt követte a negyedik. Cidri annyira csodálkozott,
hogy néhány ütem vacogást kihagyott. Lassanként az egész osztály ütötte a
ritmust. Valaki a tenyerét csapta össze, valaki a ritmust a padon ütötte,
valaki a vonalzójával dobolta, valaki a lábával dobogta, valaki a ceruzájával
kopogtatta.
Cidri a szemét a vidáman
tapsolókon, dobolókon, dobogókon, kopogtatókon járatta. A hideg, mi épp a derekához
dörgölőzött, sietősen a hátára mászott, majd kétségbeesetten a vállára
kapaszkodott, hamarjában a karjára oldalgott, és szélsebesen a markába
csúszdázott. Utoljára még összevissza göndörödő hajába
bújt, de onnan is kiugrott. Aztán már nem volt sehol. Cidri egyáltalán nem
fázott. Tapsolt ő is, nem vacogott tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése