2018. június 15., péntek

Ami a szíveden... az a szádon, szemedben, arcodon


Egyszer minden véget ér, a legjobb dolog is. Ilyenkor, a búcsúzás pillanatában egyszerre van jelen az érzés, hogy milyen jó volt együtt lenni és alkotni, s már érzékelhető a hiány, amit maga mögött hagy mindez. Ám vigasztaló, hogy lesz folytatás, és marad nyoma annak, amit csináltunk. Írásokban és rajzokban is, amit akár itt, akár a suli-blogon bármikor meg lehet nyitni, és böngészni tovább, mint egy antológiát, bővebben lásd tartalomjegyzékkel együtt a suli-blogon.







Július 12-én a kiskunfélegyházi Dózsa suliban lelkes és nyitott szívű gyerek- és tanárközösség várt minket, egy gyönyörű kiállítással és kiállításmegnyitóval. Az iskola aulájában a falakon körben ott volt minden rajz és írás, ami a projekt során született, s amit a gyerekek már napok óta böngésztek, hogy ki tudják választani a szívüknek legkedvesebbet. Merthogy közönségszavazás zárta az iskolában a projektet, így érezhették még inkább magukénak a gyerekek az alkotó folyamatot, aminek a mű élvezete, befogadása is része.

A közönségszavazás eredményérő bővebb információt találsz a suli-galérián.
Itt most a legeslegeslegcimborásabb illusztrátor alkotását mutatjuk be, ami nem kapott felnőtt írót, ezért blogunk Mesefolyamán még nem szerepelt:

Varga István (6.a) illusztrációja


A kiállításmegnyitó után a projekt alkotófolyamatában részt vevő gyerekek (írók és illusztrátorok), valamint hatfős Cimbora-delegációnk találkozott egy közös, egymásnak felelgető felolvasás keretében. A hangulat a kacagástól a kuncogáson és mosolyokon keresztül a figyelem együttérző, néha torokszorító csendjéig, majd a felszabadult együtt éneklésig széles skálán mozgott. Ennek a nyomát is visszük tovább magunkban. Bővebben lásd a suli-galériát.


Köszönet érte minden alkotó és szervező résztvevőnek, s a műveket befogadó olvasóinknak.
Kívánjuk, hogy ne szűnjön meg a igény továbbra sem az Ami a szíveden típusú találkozásokra.

Búcsúznak a projektszerkesztők:
Dr. Luchmann Zsuzsanna és Miklya Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése