A veteményeskertben
elviselhetetlen volt a népsűrűség. Harminchat
zöldség egy négyzetméteren! Ki hallott még
ilyet? A paradicsomok majd kipukkadtak mérgükben, a paprikák protestáltak, az
uborkák uszították a többieket, a babok berzenkedtek, a sárgarépák siránkoztak,
a saláták sopánkodtak. Egyedül a sütőtök ült nyugodtan a babérjain, mert
véletlenül tényleg rátelepedett egy kisebb babérbokor ágára, és feltápászkodni
semmi ereje meg kedve nem volt, mint ahogy mérgelődni, protestálni, uszítani, berzenkedni,
siránkozni, sopánkodni sem.
A pincében elviselhetetlen volt a
sötétség.
– Bárcsak visszamehetnénk a
napsütötte veteményeskertbe! Milyen jó dolgunk volt ott. Rendszeres fürdés,
kellemes szellő, és fény, fény! – emlékeztek vissza vágyakozva a zöldségek a
jobb napokra. – Itt csak a szörnyű sötétség. No meg patkányok! Brrr!
Rettegve gondoltak a pincében
megforduló rágcsálókra. Egyedül a sütőtök nem foglalkozott a zöldségeket fenyegető
veszélyekkel. Hogyan is foglalkozott volna velük? Mélyen aludt, semmi sem
zavarhatta meg az álmát.
A lábasban elviselhetetlen volt a
hőség. A zöldségek sikítottak, sápítoztak, siránkoztak.
– Mennyivel jobb volt a hűvös
pincében! Bárcsak visszamehetnénk! Itt elpusztulunk!
Lassan elhallgattak. Mire a gazdaasszony levette a tűzről a
lábast, már nem tudtak szólni.
A
sütőtök eközben az ablakban vigyorgott kifaragott szájával.Fent: Schall Eszter illusztrációja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése