Megkondult a déli
harang. A tűző nap mintha egy harapásból akarta volna bekebelezni augusztus
utolsó napját. Fortyogott a sütni akarástól. Az emberek behúzódtak lesötétített
kőházaikba. Csak egy maszatos képű, borzos kis csibész ugrált a főutca közepén.
Hóna alatt vaskarika, kezében bot. Dúdolgatott, lyukas cipőjével rúgta a port.
Meg-megállt, ide-oda tekintett, hátha valahonnan felbukkan egy játszótárs. A
templom faragott kapuja mellett egy kóborkutya komótosan nyalta elfáradt talpát.
A maszatos képűre nézett, majd farokcsóválva eliszkolt. A kisfiú a nyomában. Két szűk kis utca, egy gyomnövényes kert, és
utol is érte. A kutya egy szipogó, copfos kislány lábához dörgölőzött.
− Szia. Te sírsz? − kérdezte
a kisfiú.
A kislány bal kezével szétkente arcán a kibuggyanó könnyeket. Jobb markában
gyűrött papírzacskót szorongatott.
− Miért itatod az
egereket? − ült le egy fatönkre a kis borzas.
A copfos összeráncolta a homlokát, és hátat fordított.
− Én is szoktam
szomorkodni. Olyankor mindig valami szépre
gondolok. Például egy érett óriáseperre. Nagyon szeretem az epret. Ha eperre
gondolok, mindig elmúlik a bánatom.
A kislány halkan szipogott. Mutatóujjával
apró köröket rajzolt a porba.
− Te ettél már
epret? − folytatta a maszatos képű. − Én ettem egyszer kilencet. Az apukám hozta valahonnan
egy kastélyból. Pont olyanok voltak, mint azok ott a szoknyádon. Milyen szép a
szoknyád!
A kislány nem szólt, fel sem nézett, a földet bámulta.
− Nem vagy valami
bőbeszédű. Azt mondják, én sokat
beszélek. Néha nem is, de mit csináljak, ha az emberek nem szeretnek egymással
cseverészni. Beszélek helyettük is. Jé, már nem is szipogsz! Az jó jel. Biztos
te is eperre gondoltál, ugye?
A copfos mintha elmosolyodott volna. Már nem ült háttal. Néha lopva a
kisfiúra nézett, a szoknyája ráncait
egyengette.
− Örülök, hogy itt
vagy. Itt ez a vaskarika, kölcsönadom, ha akarod. Ezzel a bottal ütögetheted
lefele a domboldalon.
A kislány hirtelen felpattant, megállt a kis csibész előtt és puszit nyomott
az arcára.
− Én is szeretem az
epret − mondta, és a kisfiú felé nyújtotta a markában
szorongatott papírzacskót.
A maszatos képű szótlanul bámulta, ahogy a kislány eltávolodik. Lassan,
óvatosan szétnyitotta a zacskót. Három szem érett földieper volt benne.
Fent: Horváth
Mónika illusztrációja
köszönöm, Réka:))
VálaszTörlés