Volt egy
kertész,
Meg
a kertje,
Őt mindenki
Irigyelte.
Nem a kertet,
Csak
a kertészt,
De a kertért
Irigyelték.
Cseresznyéje
Pingponglabda,
Kézilabda
S nem mondom
mek-
Kora
dinnyék:
Ha mondanám,
El
se hinnék.
Volt akkora
Úritökje,
Hogy szemünket
Is
kibökje.
Hízott persze
Gömbölyűre,
Nem szemet bö-
Kő
hegyűre…
Ez a kertész
Egyszer
látta,
Hogy a kertet
Vakond
rágja.
Itt is, ott is
Nőtt
egy pukli,
Sose lehet
Ezt
megszokni.
Félt, odalesz
A
gyümölcse,
Nem nő fáin
Tán
még zöld se.
Lesben állt hát
Éjjel-nappal,
Ásó-kapa-
Nagyharanggal.
(Nagyharangot
Azért
mondok,
Mert az adja
Meg
a rangot.)
Ahogy így áll,
Ahogy
ásít,
Karja zsibbad,
Lába
vásik,
Ahogy őrzi
Kertjét
ottan,
Egyik túrás
Kicsit
moccan.
Göndör kis föld
Róla
döccen,
– Na, nem hiá-
Ba őrködtem!
Emelte a
Szívlapátot…
Le is tette…
Olyat
látott!
Nem vakond jön
Ki
a földből…
Aki nézi,
Mindjárt
földől.
Fütyörésző
Kicsi ember
Mászott elő
Kényelemmel.
Fején sapka,
Manóforma,
Nem pirosabb,
Mint
az orra.
Megállt csípő-
Re tett kézzel,
S így szólt: – Te meg
Mit fürkészel?
Kerti manót
Sose láttál?
Rusnyább volnék
Tán a vártnál?
Mért állsz ott a
Szívlapáttal?
Manót ölni
Egy
sem átall?
Mondd csak, honnan
Van szép kerted?
Tán gyümölcsét
Te
nevelted?
Ha én ott lenn
Nem gondoznám,
A gyümölcsét
Sose
hozná!
Almád lenne
Pingponglabda,
Mákszemet hoz-
Na a meggyfa!
Agyoncsapni
Szabad
engem:
Fityisz sem nő
Majd a kertben!
Mondania
Nem kell kétszer,
Kertészséghez
KERT és ÉSZ kell.
Manójával
Megegyeztek,
Készít neki
Tálba
meggyet,
Készít neki
Egrest, ánizst,
Kupicányi
Pálinkát is.
Amíg nőnek
A növények,
Hallatszik két-
Féle ének:
Egyik mélyből,
Szól magasan,
Másik mélyen
A magasban.
Élnek-nőnek
A növények,
Ők sem halnak,
Inkább élnek.
Ki nem hiszi,
Annak orrát
Nőjék be nagy,
Zöld uborkák!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése