Méhes Károly: A bánatos radiátor

Vanja Nikolić

Kitkat különösen büszke rá, hogy jóban van a tárgyakkal.
Egy téli este ott térdelt a Radiátor előtt és halkan sutyorgott hozzá.
Csodálkozó kérdésem nyomán elmesélte, mi történt.
– Meg kell nyugtatnom szegényt, mert nagyon sírt. Csúfolták.
Bólogattam:
– Az biztos, hogy a csúfolás az egyik legcsúnyább dolog. Elvégre bárki lehet csúfolni, csak rá kell mondani valamit, hogy zöld vagy kék, vagy büdös vagy vékony a hangja.

Kitkat így folytatta:
– Azt mondták rá, hogy rozsdás ócskavas, és teljesen szét van már rohadva. A hasas üveg, a Zöld Fény tényleg dög volt. Azzal cukkolta, hogy ő is jobban tudna melegíteni, ha forró vizet öntenének belé. Próbáltam győzködni a Radiátort, ne vegye magára, ne figyeljen oda, de hát nem foghatja be a fülét, mert nincs keze, ám hallani tud... és érezni is. És ehhez jött még hozzá, hogy az ablakpárkányon lakó Kaktusz a tüskés csóváival arcon vágta. Elmagyaráztam neki, hogy mindez tán azért van, mert irigykednek rá, amiért nagyobb náluk. Sőt, igazából azért csúfolkodnak, mert ők maguk félnek a csúfolástól! – tette hozzá Kitkat, a kis ösztönös pszichológus, feltartott mutatóujjal.
Utána még ezt hallottam:
– Én szeretlek, olyan jó meleget árasztasz ezen a sötét, hideg téli estén. Talán érzed a belőlem áradó melegséget is…
Még közelebb hajolt, és ahogy a radiátor duruzsolása közben buggyant egyet, Kitkat arca széles mosolyra szaladt:
– Érzi!