Gimagima megvakarta az orrát. Aztán
a jobb fülét. Aztán a balt. A hátát hozzádögölte a kanapéhoz. A fenekét is.
Aztán megint megvakarta az orrát, és elkezdett bömbölni.
– Így nem mehetek emberek közé!
– Nem is szeretsz emberek közé
menni – vigasztalta Firanga.
– De ha véletlenül szeretnék, akkor
se mehetnék ilyen állapotban. Olyan szerencsétlen vagyok! – sóhajtotta
Gimagima.
A teste tele volt pöttyökkel. A
fülén, az orrán, a hátán, a fenekén piros kis pöttyök virítottak. Olyan volt,
mint egy csipkebogyó bokor. Vagy inkább, mint egy bárányhimlős Gimagima.
– Annyira viszket! – nyafogta.
– Megmondta Anya, hogy ne vakard
szét a pöttyeidet! – szólt rá Firanga. – Ha, sokat vakarod, gyapjad nő, és
birkává változol…
– Már így is egy bégető birka! –
zsörtölődött Giamiksz. – Akinek feltűnési viszketegsége van, pedig senki se
kíváncsi a nyavalyájára. Kár, hogy nem eltűnési viszketegsége van…
– Ne gorombáskodj – szólt rá
Firanga –, ez bárkivel előfordulhat.
– Velem aztán soha! – fintorgott
Giamiksz.
Másnap reggel Giamiksz megvakarta
az orrát. Aztán a jobb fülét. Aztán a balt. A hátát hozzádörgölte a kanapéhoz.
A fenekét is. Aztán megint megvakarta az orrát, és elkezdett bömbölni.
– Megőrülök, annyira viszket! Olyan
szerencsétlen vagyok!
Firanga tetőtől talpig bepúderezte
a két vakaródzó bárányhimlőst. A piros pöttyök eltűntek a hűsítő púder alatt, a
szörnyű viszketés mégis megmaradt.
Nemsokára Olimé is elkezdett
vakarózni, majd sorban mindenki a gyerekszobában. Vagy a fülüket, vagy a
hátukat dörgölték a kanapéhoz.
– Ez így nem mehet tovább! – fakadt
ki Firanga. – Tennünk kell valamit!
– Úgy van! – helyeselt Giamiksz. –
Gimagima mindnyájunkat megfertőzött a feltűnési viszketegségével. Meg kell
szabadulnunk Gimagimától!
– Ne hülyéskedj, nem Gimagima a
hibás – torkolta le őt egyből Firanga.
– Ki más? Mondd meg te, ha olyan
okos vagy! – kötözködött Giamiksz.
– A Bégencs! – vágta rá Firanga. –
A Bégencs a hibás!
– Ki az a Bégencs? – kérdezte
csodálkozva Olimé. – Még soha nem hallottam róla…
– A Bégencs az a kócos vagy nem
kócos valami, aki éjszakánként előbújik a rejtekhelyéről, és csupa
szórakozásból telepöttyöz mindenkit. Tőle kell megszabadulnunk, akkor
megszabadulunk a viszketéstől is – adta ki a jelszót Firanga.
A Bégencs után kutatva feltúrták az
egész lakást. Az ágyneműtartót, a csokoládésrekeszt, a szennyeskosarat. A
legósdobozt, a zoknisfiókot, a dunsztosüveget. Keresték a WC tartályban, a
mesekönyvek lapjai között, a mézescsuporban. Miamin még a szőnyeget is felcsavarta
a gyerekszobában.
Pillanatok alatt hatalmas
rendetlenséget csináltak, aztán persze az egészet jól letagadták Anya előtt.
Mindhiába, a Bégencs nem került
elő. Éjszaka a fejük búbjáig húzták a takarót, reggel folytatták a kutatást.
– Mondd, Firanga, tulajdonképpen,
mit is keresünk? – kérdezte egyszer csak holtfáradtan Olimé. – Hogyan néz ki ez
a Bégencs egyáltalán?
– Igen, igen, hogyan néz ki
egyáltalán? – kérdezték ásítva a többiek is.
– Egyáltalán? Egyáltalán olyan
Bégencsesen! – vágta rá Firanga.
– De mégis, milyen az, hogy
Bégencsesen? – érdeklődött tovább Olimé. – Mert én még sosem láttam olyat…
– Ja, hogy nem láttál! Szóval ti
még azt sem tudjátok, milyen egy Bégencs? Hát ezért nem találtuk meg! Ej, de
buták vagytok! – kiabálta Firanga.
– De én tudom! – mondta Giamiksz. –
Én nem vagyok buta. De azért a többieknek igazán elmondhatnád, hogy milyen…
– Most nincs idő a fecsegésre –
felelte szigorúan Firanga. – Sürgősen meg kell találnunk! Vagy örökké vakarózni
akartok?
– Nem, nem, dehogy! – tiltakoztak
egyszerre.
– Akkor csak keressétek tovább, és
ha megtaláltátok, hozzátok elém. Majd én megmondom, hogy az a Bégencs, amit
találtatok, az Bégencs-e vagy nem Bégencs.
– Nagyszerű! – kiáltották, és újra
nekiláttak a lázas keresésnek.
– Ez az! – kurjantott fel
diadalmasan Firanga, mikor Gimagima becsoszogott a gyerekszobába valami szőrös
izével.
– De Firanga, hiszen ez csak egy
WC-kefe! – figyelmeztette Olimé.
– Igaz, igaz, szabadkozott Firanga.
Nem láttam jól ebben a félhomályban. Ez a Bégencs nem az a Bégencs, tovább kell
keresnünk az igazit!
– Ez meg egy penészes almacsutka! –
szólt közbe ismét Olimé, mikor Firanga egy szöszös és büdös valamit kiáltott ki
Bégencsnek.
– Igazán abbahagyhatnád már a
kötözködést – húzta fel sértődötten az orrát Firanga. – Meg akarod találni a
Bégencset vagy sem? Nekem mindegy, ha örökké pöttyösek akartok maradni, akkor
nyugodtan kötözködjön csak tovább Olimé.
A többiek rászóltak Olimére, hogy
azonnal fogja be a száját, mert ők nem akarnak többet vakarózni.
Olimé duzzogva felült a
függönytartóra. Onnan figyelte elégedetten, hogy végül sem a porcelán birkából,
sem a lila gyapjúgombolyagból, sem a plüssfotel béléséből nem lett Bégencs.
Hiába hitte őket annak Firanga.
Giamix nagy nehezen berángatta a
farkánál fogva a szobába Sanyit, a szomszéd macskát. Mikor Firanga erre is azt
mondta, hogy Bégencs, Gimagima elsírta magát.
– Te nem is tudod, milyen a
Bégencs! – szipogta. – Sose fogjuk megtalálni, örökké pöttyösek maradunk!
– Jaj ne, Gimagima, ne sírj! –
kérlelte Firanga.
Hiába, már a többiek is kórusban
bégettek, hogy nincs menekvés!
– Igazatok van, soha nem fogjuk
megtalálni… – sóhajtott végül megadóan Firanga. – Soha! – nézett szomorúan
Gimagimára. – Be kell vallanom nektek, hogy…
De ekkor Gimagima jobb kezére nézett,
a jobb kezéről a bal kezére, majd a bal kezéről újra Oliméra. Aztán szép sorban
mindenkire!
– Be kell vallanom nektek, hogy
soha! – rikkantotta nagyot, és pattogni kezdett örömében. – Soha nem fogjuk
megtalálni!
Senki sem értette, mi ütött
hirtelen belé.
– Neked biztos az agyadra mentek a
pöttyök! – mondta Giamiksz. – Nem viszket az agyad véletlenül?
– Hát tényleg nem értitek?! Hát
tényleg nem vettétek észre?! – kiabált eszeveszetten Firanga.
– Nem értették és nem vették észre.
– Nézzétek Gimagimát! Nem pöttyös!
És a kezem sem pöttyös. És te sem vagy pöttyös, Giamiksz. Senki se pöttyös
többé.
A több napos lázas kutakodásban
észre sem vették, hogy elmúltak a pöttyeik, és abbahagyták a vakarózást.
– Hova tűnt? –
kérdezte szipogva Gimagima.
– Eltűnt! Elment! Elszökött!
Elüldöztük a gyáva, kócos, pöttyözős vakarékot.
Örömükben Firanga nyakába ugrottak
mindahányan.
– Gimagima, most már nyugodtan
mehetsz emberek közé – mondta Firanga.
– Hohó! Csak lassan a testtel – ellenkezett
Gimagima. – Tudod, hogy nem is szeretek emberek közé menni.
Felkészítő tanár: Kovács Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése