A szomszéd bácsi mondja, de nagyon mondja, hogy tegnap este
pizsamába bújás közben látta, ahogy az EGYIK bekúszik a virágoskertbe, és
magába szívja a locsolócsövet. Pont úgy, ahogy én szoktam a spagettit. Anyu még
sírt is, mert az volt a kedvenc locsolócsöve, a Pistike. Állítólag harminchárom
foga volt, ami még a csatornafedőket is képes megrágni, nemcsak Pistikét. Apu
szerint ŐK így mosnak fogat, amit egyszer én is majdnem kipróbáltam, de anyu
megakadályozott benne, mint ahogy abban is, hogy farsangkor én is olyan legyek,
mint ŐK.
– Még
hogy hú… hú… hú… húsevő növény?
– Igen!
– válaszoltam, de anyu kezében már ott fityegett a sárgarépa jelmez, ami minden
évben előkerül, hátha attól majd megtanulok fütyülni.
De nem tanulok, mert engem nem érdekel a fütyülés. Engem ŐK
érdekelnek, mert most már tényleg szeretném tudni, hogy három fejük van vagy
nyolc? Kúsznak a földön vagy ugrálnak? Hörögnek vagy röhögnek? Pöttyösek vagy
csíkosak? Akárkit kérdezek, mindenki mást mond, de most már betelt a pohár,
mert azt már tényleg nem hiszem el, hogy vattacukorból vannak. Elég volt!
Megnézem magamnak ŐKET.
Beleugrok a sárgarépa jelmezbe, mert azt gondolom, hogy
akkor ŐK fütyülni fognak rám, és elindulok az utca végéhez, ahol tiltó tábla
próbál feltartani. Próbál!
A fű itt ugyanolyan zöld, mint otthon. Az ég itt ugyanolyan
kék, mint otthon. A szél itt ugyanolyan puha, mint otthon. Itt semmi sem más
egyelőre, hacsak nem az, hogy a bokrok vadul rázkódnak, és az ágak dühösen
zörögnek. Azt hiszem bekerítettek. Na, végre! Végre valami történik.
De a vad rázkódás abbamarad. A dühös zörgés megkukul. Jajj,
ne! Korai volt az öröm.
– Kérlek, ne
menj el! Mutasd magad!
És valami meghallhatta a hangomat, mert a bokrok lassan és
óvatosan kinyílnak, és én nagy levegőt veszek, és még nagyobbat, és akkor
meglátom ŐT, ahogy két rozoga levél között kidugja a fejét, és egyenesen rám
néz. Csak annyit tudok mondani, hogy…
– Hm! – és
mosollyal viszonzom a mosolyát.
Egy percig nézem ŐT, majd biccenéssel elköszönünk egymástól,
és én alaposan megrázom magam, mert annyi kérdés szörcsög a fejemben.
Harminchárom fog? Három fej és nyolc? Kúsznak és ugrálnak?
Hörögnek és röhögnek? Pöttyösek és csíkosak?
Azt hiszem, elindulok hazafelé, mert most már tudom, hogy
milyen lennék, ha húsevő virág lennék. Sőt mi több! Kedvem támadt fütyülni is.
Nagypál Borbála, 3. osztályos
SZTEJKI Pallavicini Sándor Általános Iskola, Sándorfalva
Felkészítő pedagógus: Török Zsuzsanna
Körmöczi-Kriván Péter, író
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése