Farkas úr egyre gyakrabban érezte a változás
szelét. Főképp akkor csapta tarkón, ha kora hajnalban kiállt a hegytetőre, hogy a völgyben mozgó világot kémlelje. Ilyenkor áramszerűen áradt szét testében a tenniakarás, de ez általában
nem tartott sokáig. Korgó hasa és a hegyi farkaslakból áradó nyúlpörkölt illata
széttiporta bimbódzó álmait. Farkasné pár hónapja mindennap e lakomával fogadta
lelki csatákat vívó élete párját. Farkas úr ezeket a kora reggeli fogásokat előszeretettel
fogyasztotta, nem csak azért, mert nyúlpörköltben Farkasné volt a környék alfája,
hanem mert úgy érezte, különösen reggel képesek csillapítani a falkaélet utáni
gyógyíthatatlan sóvárgását. A farkaskórus, a közös vadászat, de legfőképp a bandázás hiánya tépázta meggyötört lelkét. Farkasné, férjével ellentétben,
nem sóvárgott semmi után, nem akart falkatag lenni. Elégedett volt és derűs,
kiteljesedettnek érezte magát a magányos portyázásokban. Mióta ideköltöztek,
minden percét kitöltötte a Rókánétól elsajátított agykontroll és a jógagyakorlatok. Nyulat lehetett vele fogatni örömében. Meg is volt az eredménye a nyugodt életnek.
Bár kissé álmosan, de minden reggel szétcsapott a nyulak között.
Szigorúan csak a nyulak között, mert Farkas úr érzékeny gyomra nem fogadott be
más ízeket. Alig pirkadt, amikor már javában rotyogott a nyúlpaprikás. Így
teltek a napok, hetek, hónapok. Farkas úr hangtalanul siratta, ami volt,
Farkasné felhőtlenül lubickolt az újban, egészen addig, amíg nem csappantak meg
a nyulak. Ekkor történt, hogy Farkas úr azt érezte, itt a soha vissza nem térő
alkalom, amit meg is ragadott, mert azt kérdezte:
‒ Mi lenne, kedvesem, ha felhagynánk végre ezzel az elszigetelt életmóddal?
Farkasnét nem lepte meg a kérdés, de úgy gondolta nem árt, ha rájátszik a
helyzetre egy kicsit, elhaló hangon azt válaszolta:
‒ Ó, mélyen lesújt ez a kérdés. Azért költöztünk ide, hogy módom lehessen a
spirituális fejlődésre. Nem egyszer vázoltam fel neked a hegyi levegő és a
falkalétben megroggyant énem gyógyulása közötti összefüggést. A mindennapos öncélú
zsákmányszerzés élménye pótolhatatlan. Nézd, hogy borít virágba minden napunkat
a hangulatom, az immunrendszerem pedig verhetetlen, mióta elvonultan élünk.
‒ De a nyulak ‒ próbálkozott Farkas úr.
‒ Túl egyoldalúan táplálkozol,
édesem, és ez nem hat pozitívan az ítélőképességedre. Ha nincs nyúl, holnaptól
ehetnénk őzet. Bízd csak rám!
Farkas úr szerette a békességet, így hát csak bólogatott, rábízta Farkasnéra
az őzet, és közben azon agyalt, hogyan törje meg ezt a nem önként vállalt
semmittevő hegyi magányt. Utálta a csendet, a rendet, a magányos portyázásokat,
a völgytől elválasztó távolságot, és meggyőződéssel hitte, csak a rendszeres nyúlpaprikás
tartotta benne eddig a lelket. Gondolt merészet, és ekképp szólt:
‒ Kedvesem, ha az őzből is pörköltet rittyentesz, egy szavam sem lesz. Megyek és
kiszellőztetem magam. Nehogy belém kapjanak a molyok.
Farkasnénak éppen csak ennyi kellett, kenyérre lehetett kenni, bőszen ígérte az
őzpaprikást, minden marad a régiben, konfliktusveszély egy jó időre kipipálva.
Farkas úr pedig Róka úrhoz indult, akibe egy őszi reggelen botlott. Nehéz zsákot
cipelt, benne völgyi csecsebecsékkel. Farkas úr Róka úr küszködését látván, készségesen
felajánlotta a hátát. Így esett, hogy Róka úr viszonzásképpen felajánlotta
Farkas úrnak a szolgálatait, ecsetelve, hogy kérhet bármit, nincs az a cucc,
amit ő be ne tudna szerezni. Farkas úr elérkezettnek vélte a pillanatot, hogy Róka úr viszonozza korábbi segítségét. Megállt a rókalyuk előtt és bekiáltott:
‒ Hé, Róka, nyúljelmezed van? M-es méret
kéne.
‒ M-es van. Mire kell? ‒ kotort ki egy zsákot a rókalyukból Róka úr.
‒ Menekülésre ‒ vigyorgott
Farkas úr.
Róka úr nem látott a sorok
mögé, és azt sokszor megtapasztalta, sok kérdés sok érthetetlen válasszal járhat. Inkább
nem kockáztatott. Elővette a jelmezt, lerázta róla a rókalyuk porát, és
meglebegtette Farkas úr előtt.
Farkas úr nyálcsorgatva kapott az anyag után. Egy új élet reményével bújt bele
a jelmezbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése