 |
| Illusztráció: Porpáczy Zoltán |
Jaj, kérem, te jó magasságos, ezt mindenképpen meg kell hallgatnia, nagy felindulásomban a hajnali kakasszó után kicsiséggel már éppen csak nem vétkeztem, de a mennybéli akaratának jóvoltából – nem, nem a szabótitti jött közbe – megmenekedtem a szörnyűségtől, miután szemhunyásnyit sem aludtam, végig kellett forgolódnom az éjszakát, mint az átulsószomszéd fiának a félhasú félcsüngődisznója, mert az a Tanika, akit az Ervin – dehogy a tamásdi –, a bibliai, hogy is hítták, iszen itt van a nyelvem hegyén, a Lázár, no, az idecsődítette ezt a Tanikát, aztán ez a Tanika, hát az úgy alszik, mint az Ervin bácsi maga, hogy azoktól senki emberfia, de még az ördögfattya sem tudja lecsukni egy imádságra se a szemét, kérdtem is a mennybélit, hogy adhatott neki ilyen jó szelelőt, dugította volna el az orrát – dehogy néztem én milyen orra van, hát mit érdekel engem, milyen –, szóval ez az Ervin bácsi meg a Tanika olyan hangosan trombitáltak, hogy jó, hogy nem a temető közelében volt a szállás, mert a végén még a hóttakat is felkeltették volna, aztán lett volna itt nekünk az éjjel járóhalott rendelés, mint a grúselig filmekben – dehogy van azoknak köze a keleti népekhez, különben mit hepciáskodik, a maga ősei is onnan jöttek, nézzen csak tükörbe –, a többi csődítettek, azok se tudtak nagyon aludni, mikor már épp imádkoztam volna egyet, mert ez az Ervin bácsi meg a Tanika végre emberhez méltóan vették a levegőt két pillanatra, akkor felkeltek, előbb az egyik csörömpölt, hogy minek annak hajnalban babnedv, ki a fene érti, de megkotyogatta a kávéfőzőt rendesen, na ippeg csak leszaladt a fekete, fölkelt a másik – hallja, az aztán boszorkány a tűzszínű hajával, egy éjszaka nem volt elég, hogy megszáradjanak benne a hullámok –, az meg szaladgált, igaz rókasurranással a klozetra, aztán leült és olyan hangosan klimpírozott, hogy esne a rahadai rossebb a modern találmányokba, hogy esküszöm még az Ervin bácsi meg a Tanika együttes hangoslélegzetét is túlklimpírozta, mert akkor aztán mintha az Ervin bácsi meg a Tanika tudták volna, hogy szabad, hej, rákezdett az is újra, gondoltam is, koncertet adnak ezek az én tiszteletemre, és akkor megszólalt a kakas, jó későn, mert az a szerencsétlen aprómarha se tudott aludni az eperfán az Ervin bácsi meg a Tanika együttes hangos levegővételétől, az eperfa minden egyes levele külön rezgett, ez a sötétben is teljesen jól látható volt, mert rásütött a holdfény, hogy mit kerestem kint a sötétben, épp azt mondom, nem is figyel, mozdítsa már meg a füle botját, ha süket is mindkét fülére, azért szundított rajta olyan jól az éccaka, szóval az Ervin bácsi meg a Tanika meg a többi művészkülsejűek akkora zajt csapnak, mióta itt vannak, hogy muszáj volt átmenjek s megnézzem kifélék, mifélék, kiket csődített itt össze ez az Ervin, de csak összefirkált papírokat láttam, hogyne néztem volna meg, mégis mit gondol, persze hogy ugyanoda tettem vissza, nem vagyok olyan félkegyelmű, mint maga, aki nemhogy a tojást, de a tyúkok számát se bírja megolvasni, hogy a betűkről ne is beszéljünk, még a súlyt is visszatettem rá, de ezek aztán fura egy művészkülsejűek, parádés rend volt, el is lötybölték az edényeket, minden ibrik szépen le volt borogatva, ahogy kell, mintha falusiak lennének azok is, úgy értik a csíziót, na jó is, hogy mondom, mert dörgés az aztán volt ott, rákezdett az Ervin bácsi meg a Tanika, a Hencebonca az meg úgy köhögött, hogy rögtön eszembe vettem, miért kellett tegnap tíz körömmel kikaparnia a vasfüvet a mezőn, azt gondoltam, hogy világot gyújtok, és összeporítottam az erdő-mező lelkét ennek a lánynak, meg a Tanikának is gondolkodtam a hangoskodás ellen, az Ervin bácsinak már mindegy, aztán éppen csak eldőltem a sezlonon és rögvest pitymallani kezdett, nosza megszólalt a kakas és elkezdődött a klimpírozás, hát engem úgy elfutott a szentantaldühe – azt csak úgy mondják, dehogy lettem katolikus, mennybéli segíts, miket gondol – majdnem tiszafalevelet tettem köhögés és szuszogás csillapítóba, mi az, hogy ki szuszog, azt mondom egész idő alatt: az Ervin bácsi meg a Tanika, ejnye, maga is megéri a pénzét, na igya meg a feketéjét, aztán vigye át ezeknek a művészféléknek a teafüvet, én meg ledőlök a sezlonra, a túravezetőnek meg mondja meg, jó messzire vigye őket, hogy tudjak aludni, elfáradtam az éjjel, aztán hajnalban még majdnem bűnbe is keveredtem, mert az Ervin bácsi no, meg a Tanika, na, azok HORKOLNAK!
