Vajon milyen a zöld? (Várfalvy Emőke és Tuza Edit alkotásai)

Tuza Edit illusztrációja

 

Várfalvy Emőke: Vajon milyen a zöld?

A nagypapám azt mesélte, hogy vannak helyek a világon, ahol a falból folyik a víz. Tiszta és hideg. Vagy meleg. Vagy amilyet akarnak. Nem kell forralni, mielőtt megiszod vagy méregetni, hogy a kistesóidnak is jusson. Csak odamész a falhoz, a saját csapotokhoz, kinyitod és akár két pohárral is ihatsz. Megtöltetsz vele egy egész lavórt, sőt, akár egy akkor edényt is, amibe beleülhetsz. Az ilyen edényt a nagyapám szerint kádnak hívják és vannak helyek a világon, ahol mindenkinek van ilyen. És minden nap fürdenek benne. Csoda.
     Nálunk a víz nem csoda, Óriás hozza. Vagyis ő segít elhozni. A hátán hordja azokat, akiknek épp a vízhordás a dolga, viszi őket míg a Nap egészen magasról süt. Akkor megérkeznek a kúthoz, amibe nem vödröt lógatnak, a mi kutunk egy nagy közös csap egy hosszú cső végén, ami nagyon mélyen nyúlik le a földbe. Itt mindenki feltölti a saját kannáját. Óvatosan, hogy a lehető legkisebb levegőbuborék se maradjon a kannában. Aztán visszaülnek Óriás hátára és akkor érnek haza, mikor a Nap már aludni készül. Nagyon várjuk őket. 
     Én még sosem ültem Óriás hátán, de már messziről megismerem a hangját. Morog, de nem azért, mert mérges, hanem mert nálunk csak gyalogutak vannak, amiken ő nehezen jár. Néha el is akad. Olyankor prüszköl. Kínlódik, kiabál, míg a faluból anyák, apák, gyerekek oda nem szaladnak hozzá és tolják, míg újra járni tud. Nagypapa szerint minden a vezetőn múlik. Azon, aki Óriásnak megmutatja, merre kell mennie. A vezetőknél nem az a fontos, hogy milyen erősek, hanem az, hogy milyen okosak, türelmesek és óvatosak.

     Mióta ezt tudom arról álmodom, hogy vezető legyek. Nagyapa azt mondja, nem lehetetlen. Mióta elment világot látni, úgy hiszi, semmi sem az. Rengeteget mesél az útjáról. Szerintem a dolgok nagy részét kitalálja, hogy megnevettessen. Például a felhőket karcoló házakat, amiknek minden fala üvegből van és úgy csillognak a fényben, mint a gyémánt. Minek ilyen magas ház és mégis honnan vennének annyi üveget, amiből fel lehet építeni? Aztán mesélt a repülő buborékról, amikre akkora kosarat erősítenek, hogy egy felnőtt is üldögélhet benne és elrepülhet vele bármilyen messze. Léghajó. Ugyan már! Hogy lehet hajónak nevezni azt, ami nem tud a vízen úszni? Mondjuk én sem tudok, de nagyon szeretnék. Nagyapám sem tud úszni, viszont utazott már hajón. Ott ismerte meg Doktort, aki azt ígérte, egyszer eljön hozzánk és mindenkinek hoz ajándékot.
     – Meglátod, majd micsoda ember az! –  Mindig ezzel fejezte be az utazásról szóló meséit, én pedig sosem mondtam nagypapának ellent, hiszen tudom, hogy a nagyapám okos és tudja, hogy én nem fogom meglátni Doktort. Ahogy nem látom Óriást, a kutat, a Napot, sőt őt sem. Nem emlékszem láttam-e valaha.
     Aztán egy napon megérkezett Doktor. Óriás hátán jött. Ezt a nagyapám mesélte este és megígérte, másnap meg is látogatjuk, hogy megkapjam az ajándékot. Nagyon vártam, mert életemben eddig csak kettőt kaptam. Az egyiket magammal is vittem, hogy oda adjam neki cserébe az övéért. Doktornak kedves hangja volt, de nem értettem, mit beszél. Nagyapám szerint azt mondta sosem látott még ilyen szép játék zsiráfot és semmiképp sem akarja tőlem elvenni, meg kell tartanom, hogy a saját szememmel lássam. Ezt nem értettem. Ahogy azt sem, hogy azon a napon nem kaptam semmit, csak egy ágyat, ahol aznap aludnom kellett. Másnap bekötötték a szemem, nagyon fájt, de nagyapa azt mondta ne féljek, hamarosan megkapom az ajándékot, legyek türelmes, óvatos és okos. És én vártam s hallgattam, ahogy Óriás jön és megy Doktor háza mellett. Meg hallgattam a többi gyerek hangját, akik eljöttek, hogy ők is ajándékot kapjanak. De egyikük sem tudott semmit arról, mi lesz az. 
     Aztán egy napon, még az előtt, hogy Óriás megérkezett volna a vízhordókért Doktor értem jött és levette a valamit, amivel bekötötték a szemem. Féltem, de nagypapa ott volt és fogta a kezem.
     – Nagyon okos és türelmes voltál. Most pedig óvatosan nyisd ki a szemed – mondta Doktor.
     Ekkor meghallottam az ismerős morgást. Óriás közeledett. Összeszedtem minden bátorságom és lassan kinyitottam a szemem. Nem hittem el, ami történt. Először csak foltokat láttam, aztán egyre több mindent. Életemben először nem csak hallottam, láttam is nagyapát, mellette Doktort, az ablak előtt pedig ott állt Óriás, egy hatalmas kerekű teherautó. A vezetőfülkéje zöld színű. Azonnal tudtam, hogy míg élek, ez a zöld lesz a kedvenc színem. S minden nap büszkén vezetem majd Óriást. Nem a kúthoz megyünk, mert addigra mindenkinek saját csapja lesz itthon, sőt talán kádja is. Én pedig Óriással elmegyek egy felhőket karcoló toronyházhoz, ami úgy csillog a fényben, mint a könnyek a nagypapa szemében.

Szerkesztette: Németh Eszter

Hajdú D. András fotója