 |
| Hajdú D. András fotója |
Czeiner-Szücs Anita: Libulu tükre
Nina és Zuwa kertje összeért. A két udvar határán majomkenyérfa emelkedett, vastag törzsének egyik oldala a kislány, a másik a kisfiú földjén tornyosult. Nagy ritkaságnak számított azon a vidéken egy ekkora famatuzsálem. A faluban úgy tartották, varázserővel bír, és Baobabnak nevezték el. Viháncolva kergetőztek körülötte a gyerekek. Amint felkelt a perzselő nap, első dolguk volt versenyt futni az égimeszelőig. Nina gyakran orra is esett a saját lábában, annyira hebehurgyán igyekezett. Zuwa, hogy a lánynak kedvezzen, sokszor azt játszotta, lassú, mint egy álmos légy.
– Olyan jó, hogy te itt vagy és felvidítasz. Ha veled nevetek, elfelejtem a reggeli szidást – sütötte le a szemét a kislány.
– Az én apám túl szigorú. Te vagy az egyetlen, aki velem kacag, az egyetlen, aki lát engem – nyílt meg a fiú, és azért, hogy mosolyogni lássa Ninát, öklével dobolt a mellkasán és majomhangokat adott ki: azt játszotta, ő a környék leghangosabb és legerősebb gorillája.
– Elmondod, miért szidtak meg reggel? – kérdezte később Zuwa.
– El… Megint nyitva felejtettem a csirkeól ajtaját, a kis tyúkocska elszökött, és amikor utána kaptam, még a tojásokat is kiejtettem a kezemből – szipogta.
– Nem így akartad. Ez bárkivel előfordul.
– De velem a szüleim szerint túl gyakran.
– Ne aggódj, megkeresem veled a tojót, és minden jóra fordul – biztatta a kislányt Zuwa.
Nina letörölte a könnyeit, és már szaladt is a barátja után. Végül együtt terelték vissza a csirkeólba a tyúkocskát aznap délelőtt, és máskor is, amikor az ólajtó véletlenül nyitva maradt. Telt-múlt az idő, és a gyerekek lassan ifjúvá serdültek. Egyik reggel Nina rendszerint összefont hajfürtjei most kacskaringósan, kibontva repkedtek a forró széllel. Zuwa még sosem látott ilyen csodát: a kislány egy szempillantás alatt nővé érett a szemében. A fiú ráébredt, beleszeretett Ninába, és udvarolni kezdett neki. Ezentúl napkeltekor jóval Nina előtt érkezett a majomkenyérfához, kérte, lobbantsa lángra Nina szívét. Ehhez azonban nem kellett varázslat, mert a lány már réges-rég vonzódott a jószívű, bús tekintetű fiúhoz. Amikor egy alkalommal véletlenül meghallotta, hogy Zuwa miről duruzsol a fának, nem titkolózott tovább. Odaszaladt, és lágyan megsimította a kezét. Puha érintése elárulta minden gyengéd érzését. Zuwa egyetlen napot sem várt, azonnal feleségül kérte a lányt, ám az eljegyzésnek nem mindenki örült.
A szépséges Soso egyedül élt édesanyjával Nináék kertje mellett. Apja helyett is dolgozott. Munka közben gyerekkoruk óta hallgatta Nina és Zuwa önfeledt kacagását. Sokszor szeretett volna szabadulni férfikezeknek való feladataitól, és arról ábrándozott, hogy Zuwa egyszer őt is megnevetteti a majomkenyérfa lábánál. De a terhei nem fogytak, a fiú pedig ügyet sem vetett rá.
Amikor a napsugarak aranysárgára színezték Baobab koronáját, Ninának muszáj volt elköszönnie Zuwától, mert minden délelőtt vízért indultak Sosóval. Vállukra vették a vízhordórudakat, azon vödreiket, és a patak mentén együtt értek a Libulu-forráshoz. Onnan hordták haza a tiszta vizet főzéshez, mosdáshoz. Egy ilyen alkalommal Soso így szólt:
– Miért vagy benne olyan biztos, hogy Zuwa csak téged szeret?
Nina megbotlott egy gyökérben, az egyik üres vödör lecsúszott a válláról a porba.
– Hogy te milyen kétbalkezes vagy! Nemhiába szidnak annyit a szüleid. Nekik sem tudsz megfelelni, tényleg azt hiszed, hogy Zuwának igen? – duruzsolt tovább Soso. Sudár hátán kecsesen táncoltak hajfürtjei.
Nina visszatette a vödröt a rúdra, közben látszólag a szeme sem rebbent, de onnantól elhatározta, hogy többé egy szót sem szól Sosóhoz. Minden szava méreg, óvakodnom kell tőle – gondolta, és azt sem akarta, hogy a lány megneszelje, mennyire elbizonytalanodott.
Amikor a forráshoz értek, Soso tovább folytatta:
– Szerinted egy olyan ügyetlen lány, mint te, egy egész életre elég lesz Zuwának? A férfiak mind becstelenek. Minket is elhagyott az apám. Én Zuwában sem bíznék a helyedben.
Nina nem válaszolt. Alig várta, hogy mindkét vödrét teletöltse friss vízzel, és faképnél hagyhassa Sosót. Emelt fővel, egyedül gyalogolt haza. Ette is Sosót a méreg.
– A szerelem vak – dohogott magában egyedül.
Nina otthon letette a vödröket, és azonnal kirohant a majomkenyérfához. Hullott, hullott a könnye, mert félt, hogy elveszítheti a szerelmét. A könnyáztatta Baobab egyszer csak megmoccant, és Ninához szólt.
– Ne sírj, leány! Menj vissza a forráshoz, a Libulu minden kérdésedre válaszol!
Nina annyira meglepődött, hogy meg sem bírt szólalni. Átölelte a tiszteletreméltó Baobabot, és máris indult vissza a forráshoz. Mindent elmesélt a zubogónak, ott töltötte az egész éjjelt, de a forrás csak folyt és folyt, mélyen hallgatott.
Kora reggel Zuwa – ahogy mindig –, a kert végében várta a menyasszonyát, de Nina nem jött el. Zuwa megrémült, hiszen annyi év alatt ilyen még sosem fordult elő. Úgy érezte, valami baj történhetett. Bekopogott a házukba, ám a szülei színét sem látták a lányuknak. Mivel tegnap a víz nagy részét meghozta a Libulutól – ugyan megint sok kilöttyent –, nem aggódtak. Gondolták, Sosónál töltötte az estét.
Zuwa a szomszéd lányhoz sietett, de Ninát ott sem találta meg. Alaposan kikérdezte Sosót a tegnap történtekről, hátha kiderül, merre keresse kedvesét.
– Nina titkolózott előttem. Egyik kérdésemre sem felelt, aztán magamra hagyott a forrásnál, elindult a folyó irányába. Olyan zavart volt. Talán fel akarja bontani az eljegyzést? – kérdezte ártatlan tekintettel Soso.
– Azt biztosan nem tenné – vágta rá Zuwa, és magabiztosan Sosóra nevetett.
Mialatt Zuwa Sosóval beszélgetett, Nina felébredt a forrás partján. Alig nyitotta ki a szemét, a Libulu megszólalt.
– Ha tisztán akarsz látni, hajnalban meríts friss vizemből, és mosd meg vele a szemed – zúgta.
Nina csak erre várt, két kezével a hideg vízhez hajolt, belemerítette törékeny ujjait, és alaposan leöblítette barna szemét, szomorú arcát. Hirtelen Zuwa jelent meg előtte, ahogy Sosóra mosolyog. Nina előtt elfeketedett a világ.
– Zuwa mást szeret – sírta.
– Hiába látsz, ha túl hamar ítélsz – figyelmeztette a Libulu. – Aki rettegve néz, csak a félelmeit láthatja.
– A félelem makacsul szorítja a torkomat. Hogyan szabadulhatnék meg tőle?
– Minden nap eljössz hozzám vízért. Azért, hogy a vízhordórúd a válladon maradjon, két vödröt merítesz tele, mindegyikbe egyformán méred a vizet. Enélkül nincs egyensúly. Ha a valóságot szeretnéd látni, és a kérdéseidre választ kapni, ezt az egyensúlyt kell megtalálnod magadban.
– Hadd maradjak melletted még egy éjszakát? – kérlelte a bölcs forrást reszketve Nina. – Holnap hajnalban újra megmosnám a szemem. Szembenézek a félelemmel.
Mivel Baobab küldte, a Libulu beleegyezett. Nina kétségei hangja helyett most csak a zubogásra koncentrált egészen a következő hajnalig.
Zuwa közben magára hagyta a döbbent Sosót, és Nina keresésére indult. Soso szavai nem ingatták meg, mert pontosan ismerte a kedvesét, de a szomszéd lány gonosz mesterkedésének köszönhetően a Libulu-forrással ellentétes irányba, a folyó felé haladt. Megállás nélkül menetelt a víz mellett, szólongatta szerelmét, mindhiába: nem akadt Nina nyomára. Mégsem adta fel, kutatott utána tovább étlen-szomjan.
– Ha kell, életem végéig is keresem – határozta el.
Nina egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Virradatig figyelte a zúgást, csokorba fonta a partmenti fűszálakat, aztán a koszorúval a hajában megmosdott a friss vízben. Amint a patakban állt, Libulu tükre újra megmutatkozott: szemei előtt megjelent a kunyhójában magányosan dohogó Soso, és a folyó mellett menetelő, rendíthetetlen Zuwa. Nina most aggodalmasnak, ám elszántnak látta a fiú tekintetét.
– Azóta is engem keres – rebegte. – Engem – ismételte fátyolos hangon.
– Zuwa tegnap is téged keresett, és most is utánad kiált. Látod, amit látni bírsz. Hogy a valóság éppen melyik arcát mutatja, rajtad múlik, Nina – csobogta a forrás.
– Látom, hogy vak voltam, Libulu. A félelmem tett vakká.
– Tiszta szívű és szeretetreméltó vagy. A jegyesed szerencsés ember – simította meg gyengéden a forrásvíz a lányt, ahogy cseppjei végigfolytak az arcán.
A Libulu aztán az ölébe vette Ninát, hogy a patak, majd a folyó egészen Zuwáig sodorhassa. A szerelmesek hét nap múlva egybekeltek. Fogadalmukat a majomkenyérfa friss hajtásából font jegygyűrű őrizte meg halálukig.
Szerkesztette: Majoros Nóra
 |
| Babarczy Myriam illusztrációja |
Jankovics Emília: Molongo
kalligram
Szerkesztette: Nagy Izabella
Lingala szavak:
libulu = kút, forrás
zuwa = féltékenység
baobab = majomkenyérfa
soso = csirke
molongo = a világ
molongo = a világ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése