 |
| Kovács Réka illusztrációja |
– Ne piszkáld az öcséd, Manka!
– Eldugta az olvasókönyvemet!
– Nem dugtam el.
– De igen!
– De nem!
– Elég legyen! – szólt rájuk dühösen Anya. – Manka, nem jössz ki inkább a kertbe segíteni?
Manka már indult is, még egy utolsó szamárfület mutatva a kisfiúnak. A könyvet még az este visszatette a polcra, de a kis dinka Zozó, ahelyett, hogy megnézte volna, rögtön védekezni kezdett. Élvezetes kis vita kerekedett belőle, kuncogott a kislány.
A kert sárgába, vörösbe hajlott, a nagy juharfa elkezdte hullatni termését. Manka belemarkolt, magasba dobta, és élvezettel figyelte, milyen szépen repülnek a propellerek.
A levendula virágait már rég leszüretelték. Anya kis textilzsákot varrt, megtöltötte az illatos virággal, majd Manka szekrényébe tette a molyok ellen. Most a növény ágait vágta vissza.
– Csak a zöld részt vágom le, különben nem fog kihajtani – magyarázta. – Elviszed a lombzsákba őket?
Manka bólintott. Útközben azonban észrevett egy vakondtúrást. Lepakolta mellé az ágakat, majd egy vékony bottal megkereste a vakondtúrás bejáratát. Tölthetnék bele egy kis vizet, hátha kiugrik a kis bundás, gondolta, és máris beszaladt a házba.
– Na, visszaadod a könyvem? – nézett be a gyerekszobába, ahol Zozó épp egy traktort színezett.
– Segítesz a lámpájánál? – nézett rá reménykedve a kisfiú.
– Most dolgom van Anyával.
Lehetséges, hogy a vakond szomjas volt, mert az összes víz eltűnt, pedig Manka két kancsóval is öntött a járatba. Az is lehet, hogy nem szereti a vizet, morfondírozott; Anna, az osztálytársa is csak kólát iszik. Anyáék nem vesznek kólát, de esténként szoktak inni egy pohár bort. Mintha az olyan egészséges lenne. Jó lesz a bor is, gondolta Manka, legfeljebb lődörögni fog a kis vakond, mint a szomszéd János bácsi a húsvéti locsolás után.
Belesett a dolgozóba, Apa fülében fülhallgató, előtte számítógép. Óvatosan belopózott a spájzba, és beletöltötte a megkezdett vörösbort a kancsóba. A vakond azonban az alkoholt is megitta, anélkül, hogy előbújt volna, úgyhogy Manka csalódottan tért vissza Anyához.
– Merre jártál? Bedobtad a levendulát a zsákba?
– Ühüm – bólintott Manka.
Majd bedobja, gondolta. Nem zavar ott senkit. Legfeljebb a kóbor Mici cica fog belehemperegni. Ha molyok ellen hatásos a levendula, talán elűzi a macsek bolháit is.
– Te meg mi a csudát csinálsz? – jött ki a kertbe Apa kicsivel később.
Anya befejezte a metszést, és épp serényen gyomlált. Apa úgy szólt rá, mint a gyerekekre szokott, amikor rosszalkodnak.
– Kicsit teszek-veszek – mentegetőzött Anya.
Manka nem értette, mi a gond. Mindig Anya dolgozik a kertben, Apa azt mondja, ő nem vakond, hogy túrja a földet.
– Tudod, miért. Ne fáraszd magad!
Azzal Apa felsegítette Anyát, átkarolta, és úgy vezette a ház felé, ahogy Mamát szokta. De Mama nyolcvan éves, Anya meg szép és fiatal.
– Mára ennyi – mosolygott Anya fáradtan Mankára. – Pár hét múlva ültetünk friss levendulát az ágyás szélébe. Gyere, kérjük el Zozótól az olvasókönyved.
– Hagyd, elintézem én.
– De ne bántsd!
– Én? Eszemben sincs, a kedvenc öcsém – válaszolta Manka.
Hogy mégis miért kötött bele állandóan? Mert ennek ez a rendje, a nap felkel, a hold elfogy, a levendula virágzik, a nagy tesók cukkolják a kicsit.
Az olvasókönyv végül nem került szóba. Zozó LEGO-zott, Manka pedig örült, hogy nyugodtan megnézhet egy részt kedvenc sorozatából.
– Készíthetnénk Anyának egy gyógytündért – mondta a kisfiú, amikor a hatkarú szuperhős minden testrésze megfelelően működött.
– Gyógytündért?
– Anya doktor bácsinál járt. Apa mesélte telefonon Mamának. Véletlenül meghallottam.
Véletlenül, te kis sunyi, gondolta Manka, aki többször rajtakapta Zozót, hogy kihallgatja, amikor a barátnőivel beszél.
– Lehet, hogy megfázott – mondta a kislány tétován.
– De nem köhög, és nem is taknyos.
– Nem, valóban nem hiszem, hogy megfázott. Talán csak fáradt.
– Mert mindig rosszalkodunk és veszekszünk. És nem pakoljuk el a dolgainkat. Én holnaptól bedobom a koszos ruhám a kosárba, és összeszedem a LEGO-t – jelentette ki az öccse.
Zozó ezzel Mankára nézett, várva, hogy ő is felajánljon valamit.
– Én meg…
De Manka nem tudott mit mondani. Olyan sok mindenen kellene változtatnia, hogy jó legyen.
– Tudod mit! Csináljuk meg azt a gyógytündért, öcsi!
Hungarocell golyó lett a tündér feje, amire Manka filctollal mosolygós arcot rajzolt. Bolyhos fonalból készült a haja, és a féltve őrzött, karácsonyra félretett, csillámos krepp papírból hajtogattak neki ruhát. Zozó felajánlotta kedvenc paripája szárnyait, amit Manka néhány ügyetlen öltéssel a papírhoz rögzített. Hosszan, szokatlan egyetértésben dolgoztak.
 |
| Kovács Réka |
– Jó ötlet volt ez a szárny – dicsérte meg Manka Zozót.
– Menő lett az arca – ismerte el Zozó Manka munkáját.
Ültek és csodálták az apró angyalkát némán, reménykedve.
– Minden rendben? – nézett be Anya a szokatlan csendre.
– Doktor bácsinál voltál? – kérdezte Zozó.
– Ugye nem mész megint kórházba?
Anya nem válaszolt.
– Nézd, készítettünk neked egy gyógytündért.
Anya gyöngéden felemelte a papírbabát.
– Sosem láttam szebbet.
És komolyan is gondolhatta, mert később magával vitte a kórházba is.
Ősz végén Apa mégiscsak elkezdte túrni a földet, elültette az új levendulát. Manka és Zozó betakargatta a tövét, hogy ne fagyjon el télen. Apa szerint megered majd, nyáron már virágozni fog. Télen pihen, gyűjti az erejét, akárcsak Anya. Mert Anya egyre gyengébb lett. De szeretete, akárcsak egy öreg juhar gyökere, erősen befonta a házat. Körbeölelte a gyerekek ágyát, megcirógatta alvó arcukat.
Sűrű, élettel teli hajtásai lettek a kis levendulának. Júniusban aztán le is szüretelték első virágait. Manka egyedül varrt illatos zsákocskát. Kissé csálé lett az oldala, de az elejére hímzett, lila A betű igazán jól sikerült. Betette Anya szekrényébe.
Szerk.: Lukács-Kis Panka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése