Simon Réka Zsuzsanna: Szöcskeegér állásinterjún

  

Márialigeti Anna illusztrációja

 

A föld alatti szűk kis járatban pockok, szöcskeegerek, cickányok várakoztak.

‒ Ön következik! ‒ intett egy szöcskeegérnek egy jól megtermett hörcsög. ‒ Erre tessék! Fáradjon be! ‒ mutatott egy tágas üreg bejáratára.

‒ Jó napot kívánok! ‒ lépett a háromtagú bizottság elé a kis szöcskeegér.

‒ Üvdözöljük! ‒ szólt a középen ülő elnökcickány.

‒ Meséljen magáról! ‒ mondták egyszerre a széleken ülő pockok.

‒ Magamról? ‒ kérdezett vissza alig hallhatóan a szöcskeegér.

‒ Kiről másról? ‒ ráncolta a homlokát a cickány.

‒ Például a nagymamámról? Róla sokat tudnék mesélni. Nagy utazó volt, mindenki irigyelte. Bejárta az egész Kárpát-medencét. Legalábbis esténként mindig e...

‒ Khm, khm, kérem! ‒ vágott közbe a bizottság elnöke. ‒ Nem szívesen töröm meg a mesélőkedvét, kedves uram, de kint még vagy húszan álldogálnak. Örülnénk, ha bemutatkozna pár mondatban.

‒ Oh, elnézést. Néha elszalad velem a ló, főleg ha izgulok, és most, ugye, izgulok. Mit is mondhatnék? Minden hajnalban a szomszéd almafán súlyzózom egy keveset, aztán autóval berobogok a városba a Rágcsa Hírmondó legfrissebb számáért. Néha úgy érzem, értek a villanyszereléshez, bár időnként az ellenkezője bizonyosodik be. A lakásomban már alig férek el a könyvektől. Esténként sosem hagynám ki a kapaszkodó-olvasást. Kedvencem az utcalámpai kapaszkodós. Lógok fejjel lefelé, és a lámpa fényénél csak úgy falom a lapokat. Ha még nem próbálták, feltétlenül tegyék meg. Nem fogják megbánni.

‒ Csak a lényeget, uram! ‒ mutatott a karórájára az egyik pocok.

‒ Elnézést, ugye mondtam, hogy az a bizonyos ló ‒ kacarászott zavarában a szöcskeegér. ‒ Lám, újra szaladni kezdett velem. Mit is mondhatnék még? Szeretek a kis összkomfortos üregemben zavartalanul szunyókálni, persze, ki nem? Meg sem kérdezem, hogy Önök ezzel hogy állnak.

A bizottsági tagok egymás tekintetét fürkészték, fújtattak, néha a karórájukat kocogtatták.

‒ Uram, még valami? ‒ szólt újra közbe kissé ingerülten a középen ülő cickány.

‒ Szeretek a félhomályban összegömbölyödni, és diót majszolva elmélkedni a világ dolgairól, mert a nagymamám is arra tanított, hogy fiam, mindig add meg a módját az elmélkedésnek. Hát, én megadom, kérem, megadom, ami jár.

‒ Ennyi? ‒ néztek zavartan egymásra a bizottság tagjai.

‒ Néha előfordul, hogy azt érzem, nem ért meg a világ. Most például az Önök arcán is ezt vélem felfedezni, de semmi baj, uraim! Ilyen esetekre is van megoldásom, most éppen összefoglalom az eddig elhangzott mondandóm. Szeretek aludni, enni, olvasni, szerelni, autót vezetni és elmélkedni. Ugye, ez most már nagyon is érthető? ‒ kérdezte elégedetten a kis szöcskeegér.

‒ Érthető, érthető, csak az nem, miért akarja ezt az állást? ‒ emelte meg a hangját az egyik pocok.

‒ Gondoltam, valahol mégiscsak el kell kezdeni, ha már a filmipar mellett akarom elkötelezni magam. Számomra hatalmas megtiszteltetés lenne, ha Káosz Zsigmond úr Üres járatok című filmjében statiszta lehetnék ‒ hadarta egyszuszra a szöcskeegér.
‒ Statiszta? Miféle statiszta? ‒ kérdezték a pockok egyszerre.

‒ Mi gombaszakértőt keresünk, kérem! ‒ csapta össze a mancsát a bizottság cickánya.

‒ Ó, jaj, bocsánat. Hát, a tájékozódásban is van némi lemaradásom. Sürgősen be kell pótolnom. Már indulok is. Elnézésüket kérem! ‒ ugrott ki az üregből a szöcskeegér, és el is tűnt valamelyik közeli járatban.