 |
| Miklya Emese illusztrációja |
Varjú az ugrálásnál csak az éneklést szerette jobban. Énekelt faágon és sziklaszirten, kútkáván és szénakazal tetején. Nem zavarta, ha esett az eső, ha fújt a szél, ha hóvihar sepert végig a vidéken. Dalolt, ameddig a körülötte élők füle bírta. Varjú örömére elég sokáig bírták. A szíve ezért sokszor olyannyira telt csordultig hálával, hogy újra dalra fakadt. Amikor az erdőlakók türelme fogyni kezdett, Pocok boltjában útjukra indultak a panasz hangjai is.
− Füldugó, füldugó van? – gurult be a kis boltba Sün.
− Most adtam el Rókának az utolsó tizenkettőt – sajnálkozott az eladó.
− Tizenkettőt? Mire kell neki olyan sok?
− Családi pakk.
− Én ezt már nem bírom, megyek, és elásom magam! – vinnyogta Vadmalac, és kiviharzott a boltból.
− Mikor mondja meg már neki valaki? − morogta Medve a próbafülkében.
− Mi lenne, ha kicsit inkább megszorongatnád? – indítványozta a fülke mellett álló Farkas.
− Még hogy én? Sosem bírtam az erőszakot! – szisszent fel Medve.
− Milyen szakot? – ásította félálomban a pultnak támaszkodó Pele.
− Erőszakot, Pele, erőszakot!
− Le kell igázni, és kész! – morogta egyszuszra a távozó Görény.
− Lekelligázni? Az meg mi? – értetlenkedett a függönyön lógó Denevér.
− Semmi, Denevér, Görény ma vicces kedvében van – próbált tiszta vizet önteni a pohárba Pocok.
− Mi lenne, ha megírnánk neki egy névtelen levélben? – ugrott a pult elé Nyúl.
− Most komolyan, Nyúl! – röhögte el magát Farkas.
− Mekkora ötlet! – dörmögte elismerően Medve.
− Mekkora? – ébredt fel egy pillanatra Pele.
− Semekkora! Nagyon rossz ötlet! – ugrott a bolt közepére ingerülten Farkas. – Ezt nem lehet egy névtelen kis levélkével elintézni.
− Azért, mert nem a te ötleted, nem kell ennyire lehurrogni! – kapta fel a vizet Nyúl.
− De ha azt írnánk a névtelen levélbe: Ha nem hagyod félbe, elvisz az erdő réme, az ijesztő, nem? – engedte szabadjára a fantáziáját Mókus.
− Az erdő réme? Van az erdőnek réme? – gurult be a pult alá Sün. − Ugye nincs? – folytatta a pult alól.
− Halljátok? – hegyezte a fülét Nyúl.
− Mit? – ébredt fel újra egy pillanatra Pele.
− Akarom mondani, nem halljátok ti sem? Abbahagyta!
− Abba bizony! – nyitotta ki a bolt ajtaját Pocok.
− Kár! Örültem volna végre valamiféle lázongásnak – húzta el a száját Farkas.
− Akkor most mi lesz? – értetlenkedett Sün.
− Élvezzük a csendet! – bújt ki a próbafülkéből Medve.
− Jó, jó, de mi lesz akkor, ha újra vége lesz a csendnek? – folytatta Sün gondolatát Denevér.
− Elkapom, és megeszem? – nézett körbe Farkas.
A boltban levőkben megfagyott egy pillanatra a szusz, aztán úgy elkezdtek kacagni, hogy alig bírták abbahagyni. Még Pelét is rázta a hahota, bár fogalma sem volt, mi az összkacagás tárgya.
− Egyre jobbak a vicceid, Farkas! – kiáltotta Nyúl.
− Nem vicceltem!
Az erdőlakók közös derültsége még inkább erőre kapott.
− Nem vicceltem! – emelte fel a hangját az ordas.
A körülötte állók már a hasukat fogták nevettükben.
− Jó. Vicceltem – adta fel Farkas.
− Na, úgy, na, te tréfamájszter! – veregette meg a mellette álló hátát Medve.
− Halljátok? – takarta el füleivel a szemét Nyúl. – Eddig tartott a csend.
− Akkor most hogyan tovább? – kesergett Denevér.
− Keresünk egy másik erdőt? – bújt ki a pult alól Sün.
− Szó sem lehet róla! – tiltakozott Medve.
− Alapítsunk ust! – dünnyögte az orra alatt Pele.
− Mit mond? – mászott le a függönyről Denevér.
− Alapítsunk rust! – dünnyögte újra Pele.
− Teljesen érthetetlen, amit motyog – mérgelődött Mókus.
Mind Pele köré gyűltek, és csendben figyelték, hátha újra szólni kezd.
− Nem mond semmit!
− Lehet, Varjú miatt nem halljuk, amit motyog! – méltatlankodott Sün. – Nem csak a lelkünk sérült, már a hallásunk is bánja a sok károgást.
− Alapítsunk kórust! – kiáltott fel olyan hévvel Pele, hogy mind megijedtek.
− Mi az a kórus? – nézett körbe értetlenül Sün.
− Most komolyan, Sün! – röhögte el újra magát Farkas, de Medve finoman nyakon fricskázta, így nem is folytatta a mondandóját.
− A kórus az, amikor többen együtt énekelnek – foglalta össze segítőkészen Mókus.
− Az meg mire lenne jó nekünk? – folytatta Sün a kérdezést.
− Ha kórust alapítunk, és Varjút is bevesszük, a sok énekhang elnyomja a károgást. Észre se fogjuk venni, hogy károg. Ez aztán az ötlet! – magyarázta bőréből majd kibújva Farkas.
− Így! – helyeselt Pele, és már aludt is tovább.
− Mikor kezdünk? – tért a lényegre Mókus.
− Mit szóltok a mosthoz? – kérdezett vissza Medve.
Pele kivételével mindannyian hevesen bólogattak.
− Akkor ezt meg is beszéltük. Induljatok, és hívjátok Varjút az öreg tölgyhöz. Én megyek, és felkutatom Szarvasbikát – sürgette az erdőlakókat Farkas.
− Szarvasbikát? – kérdezték a többiek egyszerre.
− Igen, Szarvasbikát. Ő lesz a kórus lelke – válaszolta az ordas, és kisietett a boltból.
Ahogy Farkas után néztek, nyilvánvaló volt, nem sok fogalmuk van arról, mit is takar a kórus lelke, de abban reménykedtek, az pont elég lesz ahhoz, hogy mindenki kicsit jobban érezze magát a bőrében.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése