Mind a leopárdok (Csányi Szilvia, Kasznár Anna, Németh Tibor és Miklya Zsolt alkotásai)

 

Németh Tibor illusztrációja

Csányi Szilvia: Mahari és a leopárd

Mahari egyszerűen nem tudott betelni új szemüvegével. Hardi doktor bácsi előre megmondta, hogy tökéletesen lát majd vele és teljesen másmilyennek fog tűnni minden, amit ismer, de nem hitte el neki. Később, amikor már pár napja viselte a szemüveget és kitágult a világ, egész nap úton volt, mert látni akarta kedvenc helyeit, ezúttal úgy igazán. Először a fák leveleire csodálkozott rá, aztán az azokon élő rengeteg apró bogárra. Mahari azelőtt nem volt túl jó vadász, íjával szívesebben célzott nagyobb állatokra, de sosem sikerült eltalálnia őket. Ezért már alig várta, hogy kipróbálhassa, ügyesebb lett-e a szemüvegtől.

     Óvatosan lopódzott az erdőben, aztán csendben, türelmesen várt, hátha felbukkan valami, amit zsákmányul ejthet. Hosszú órák teltek el így, mire a levelek furcsa susogására lett figyelmes. Nem hitt a szemének: egy leopárd sétált kecsesen egy kidőlt fa törzsén. Lassan célba vette a nagymacskát, izgalmában rálépett egy ágra, ami megreccsent, a leopárd pedig azonnal észrevette a kisfiút. Mivel a nyíl hegye továbbra is fenyegetőn meredt felé, kérlelőn nézett Maharira:

     – Ne bánts, kérlek! Ha életben hagysz, teljesítem három kívánságod.

     Mahari elgondolkodott. Olyanról hallott már, hogy egy aranyhal teljesítette a horgász kívánságait, de leopárdról még soha nem hallott ilyen történetet. Mivel különösen jó kedve volt a szemüveg miatt, úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot.

     – Jól van, nem bántalak. Az első kívánságom pedig az, hogy vigyél át a hátadon a nagy folyó túloldalára! 

     A leopárd lesütötte a szemét. 

     – Hát, az az igazság, hogy, a víz királya nem én vagyok, hanem a víziló. Nem úszom jól, nem merlek átvinni a hátamon.
     – Nem baj – mondta Mahari kedvesen. – Úgysem olyan fontos most átkelnem. Inkább kitalálom, mi legyen a következő kívánságom. 

     A leopárd várakozón nézett rá.

     – Hívd ide a barátaidat és mutassuk meg magunkat a falumban, hogy elriasszuk azokat a gyerekeket, akik a szemüvegem miatt csúfolnak.
     – Remek ötlet – felelte a leopárd. – A gond csak az, hogy nekem nincsenek barátaim, tudod, én magányos vadász vagyok. 

     Mahari most már tényleg kezdte sajnálni a nagymacskát. 

     – Ne bánkódj, akkor elég, ha te elkísérsz a faluba és bömbölsz egy hatalmasat.
     – Szívesen megteszem, de tudnod kell, hogy be vagyok rekedve, soha többé nem fogok tudni bömbölni. 

     A kisfiú megdöbbent. 

     – Hogyhogy? De hát én azt hittem, hogy félelmetes hangod van.

     – Inkább vicces, mintha prüszkölnék – sóhajtott a leopárd.
     – Szegény, nem lehet könnyű dolgod itt az erdőben! – sajnálkozott Mahari.

     – Ne haragudj, hogy nem tudom teljesíteni a kívánságaidat – mondta a leopárd. – Kérlek, azért ne ölj meg!

     – Dehogy öllek meg! Úgy látom, neked nagyobb szükséged lenne három kívánságra, mint nekem. Elvégre vannak barátaim, az íjammal el tudok riasztani mindenkit, és az új szemüvegemmel a látásom is olyan jó, mint a sasé. Nem foglak bántani, inkább eljövök majd minden héten meglátogatni téged, hogy ne legyél magányos. 

     A leopárd nem győzött hálálkodni. Boldogan odadörgölőzött Mahari lábához.

     – Mi ez a hang? Olyan, mintha zúgna valami – mondta a kisfiú.

     – Dorombolok – felelte kedvesen a leopárd. – Vagyis azt hittem, dorombolok. Ezek szerint nekem az sem megy.

     – Ne bánkódj, így sokkal különlegesebb vagy. Büszke vagyok, hogy egy olyan nagymacska lett a barátom, aki semmiben sem hasonlít a többiekhez – azzal megsimogatta a leopárd hátát. 

     Ezután minden héten meglátogatta új barátját és együtt fedezték fel az erdő csodáit, amelyek Maharinak eddig láthatatlanok, a leopárdnak meg unalmasak voltak.

Szerkesztette: Németh Eszter

Kasznár Anna grafikája

Miklya Zsolt: Libulu ya mayi

Hol kószálsz Molanda?

Arra van Uganda, 

emerre meg Kongó.

Maradj a nyomunkban,

hogy csípne jól nyakon

a makongó dongó!

Mit láttál Molanda?

Messze van Uganda,

közelebb az árok.

Ha nem maradsz nyugton,

átugranak rajta

mind a leopárdok.

Gyere csak, Molanda!

Ez itt nem Uganda,

gyorsan hazaérünk.

Nehéz ez a kanna, 

de libulu-vízből

nagy pohárral kérünk.

Mondjad csak Mokoni,

tudom, hogy rokoni

szívből szól a nyelved.

Azért ilyen csípős.

Tudod mit? A mérgét

csak magadnak nyeljed.

Láttam én, Mokoni,

hogy három nkoi

ugrik át a tűzön.

Gyógyító mesémmel

égő haragjukat

innen messze űzöm.

Jól figyelj, Mokoni!

Csak te lehetsz, aki

átviszel az éjen. 

Látok egy csillagot

felragyogni messze,

túl a mélysötéten.

Látok egy csillagot,

opál szem csillog ott,

hol az árnyak élnek.

Libulu ya mayi

folyami ömlenek,

és fényről beszélnek.

Szerkesztette: Nagy Izabella

Hajdú D. András fotói

Lingala szavak:

libulu = kút, forrás

libulu ya mayi = vízzel teli kút, forrás

mahari = hozomány (szuahéli)

mololanda = vak

mokoni = sérült, beteg

nkoi = leopárd, párduc

makongi = légy

mokongeli mokoni = nővér