 |
| Hajdú D. András fotója |
 |
| Löffler Gerda fotogramja |
Aux Eliza: Mwana Nzambe
Fal van közöttetek, két oldalának dőlve titokzatoskodtok.
Te nem látod őt, de ő mindig tudja, mit csinálsz.
Mwese fényugarai között lebegek, idő kötötte köntösömben járok. Hol vagyok?
Azt akarja, hogy rá figyelj, és bújócskát játssz vele.
Minden élet hajnalán ott fénylek, az elmúlás árnyékában ott settenkedek.
Nem lehetsz biztos benne, hogy létezik, mégis érzed a perzselő
szavannai kánikulában, ami arcodat égeti évről évre.
Tünékeny vagyok, mint a napkelte fénye, mégis végtelen, mint mpokwa sötétje.
A sivatag terjedése rám akar cáfolni, a cukornád termése engem dicsér.
Minden reggel iskolába menet elsétálsz egy kis patak mellett. Először akkor látod,
szivárványszínű papagáj képében.
Átjárok minden búcsút és találkozást, minden történet mozgatórugója én vagyok.
Egy a rejtvényei közül. Próbára tesz. A színpompa átvonul a vizek felett,
egy pillanatra mintha téged nézne.
Talányaiba mindenütt belebotlasz, de ő szigorúan a fal mögött rejtőzik.
Pálmafa vagyok, amely a viharban meghajlik ugyan, mégsem törik el.
Felszárítja könnyeid, amikor reggelente nem akarsz visszamenni
a sárkunyhóba, és olyan dolgokról tanulni, amiknek úgysem veszed hasznát.
Hazafelé baktatva vele beszélgetsz, és fapofát vágsz,
ha szembejön valaki a kitaposott úton.
Gyökereim mélyen a földbe nyúlnak, ágaim kotumba felé törnek.
Gyertya vagyok, ami sosem alszik el.
Az évek alatt folyamatosan rakod össze a kirakó darabjait.
Törött üveg vagytok csupán.
Ha két szilánkdarabját összeilleszted, te is egyre inkább egyben leszel.
A víz tükrében látod magad, de nem a saját arcodat, hanem az enyémet.
Misztérium vagy, de ő még nagyobb. Magadat sem érted, őt sem fogod.
Mégis játszótársadnak fogadtad valamikor, és kitartóan játszod vele a bújócskát.
Egy misszionárius könyvet ad neked az iskolában, de te alig tudsz olvasni.
Ő is ott van. Esténként mesét mond neked.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lakoma, ahová sokakat meghívtam,
de nem mindenki jött el. Te eljönnél, ha hívnálak?
Lehunyod a szemed, a fejed zsong, az estimese elringat.
Álmodban a titeket elválasztó fal arany színben vibrál,
és megrepedezik, ráncossá válik.
Te is egyre ráncosabb vagy, de ő nem öregszik.
Lassan tizennégy éves leszel, és már kinősz a játékokból.
Ha te már nem leszel, mással fog játszani.
A sivatag szélfútta homokja között nyíló virág vagyok.
Esőben sistergő villámlás vagyok,
dübörgő nkake a csendben.
Látod az első találkozásotokat, a színes papagájt,
és ahogy belenézel az ajándékkönyvedbe,
betűkre figyelsz fel, próbálod összerakni őket.
Y-nal kezdődik, van benne e és s, U betűvel végződik.
Hegy mélyéből fakadok,
sziklák között suttogva kanyargok,
titkokat fecsegek ki magamról.
Végtelenül magas vagyok, ha felérsz,
lehullok, egyenesen beléd csobbanok.
Ki vagy te, aki fényt adsz, mégis mindenki előtt rejtve maradsz,
aki minden viharban jelen vagy, és állandóan bújócskázni akarsz?
Hallgatagon hordozok magamban minden üzenetet,
eleki emlékét, a jövő ígéretét. Nem játszom fogócskát,
engem nem lehet elkapni. Nincs erő, nincs ember,
aki nevet adna nekem, semmiből fakasztok dallamot.
Nyerned kell. Érzed, nem veszítheted el a bújócskát.
A vakolatdarabok potyognak, kezedbe hulló mozaikdarabok.
Puszta kézzel kezded el bontani a falat.
Körmöd beletörik, a fehér fal vérmaszatossá válik.
Izzadság csorog a homlokodon, több kemény faldarab zuhan, elhajolsz elölük.
A vakolat halálsápadtra festi sötétbarna bőrödet,
hajszálaidról már nem tudod eldönteni,
hogy a pergő vakolat vagy az idő pingálta-e ősszé.
Egyetlen áldozatból szövögetem a fehér ruhákat,
mert újra lakomára készülök. Téged is meghívlak,
ha megnyered a játékot. Mondd meg hát, ki vagyok?
Szólásra nyitod a szád. A bújócska véget ér.
A holdfényben fellapozod a misszionáriustól kapott könyvet.
És íme, kikel belőled Nzambe legújabb története.
Szerkesztette: Németh Eszter
Szerkesztette: Németh Eszter
 |
| Bódi Kati illusztrációja |
Lingala szavak:
mwana = gyerek
nzambe = Isten
mwese = nap
mpokwa = este
nkake = mennydörgés
