A szerkesztő elköszön a júliustól

Kedves Olvasók, Szerzők és Illusztrátorok!

Elmúlt a július, az átváltozás hava itt a blogon.
Szeretném megköszönni a bátorságot, hogy mertetek ismeretlen terepre merészkedni - és micsoda vidékek tárulhattak mindannyiunk elé...!
Köszönöm a meséket, a verseket, a lírai szövegeket az illusztrátoroknak, és a fantasztikus képeket az íróknak.
A blog három utolsó júliusi bejegyzéséhez - Vajda Melinda belső alakulásáról valló verséhez, Simonyi Cili, alkotótársam gyönyörű írásához és Szántói Krisztián komoly, szép prózájához saját fotóimat töltöttem fel - bevallom, az utóbbi időkben szenvedélyemmé vált a fényképezés...

Azt hiszem, Ovidius előtt sem kéne pironkodnunk...

Molnár Krisztina Rita

Szántói Krisztián: Átváltozás

Molnár Krisztina Rita Fotóillusztrációja

  A csöndes fiú lefeküdt az avarba. A sárguló lombokon keresztül áthatolt a bágyadt őszi fény. Szemét becsukta, élvezte a nyugalmat, a fény és árnyék vibrálását a szemhéja alatt. Itt az erdőben béke volt, nem zavarta semmi. Elszunyókált a földön, csak néhány hangya mászott a hajába.

  Virágot, házakat rajzolt a lapra, felül repülők, űrhajók lettek a ceruzanyomokból. Később a rajszakkörben a linóleumba metszette a Szabadság-szobor nőalakját, korsókat és a várat festette le a többiekkel. Aztán készült a felvételire, csontvázat rajzolt.

  Mindig is távolról szerette szemlélni a dolgokat, így érezte magát biztonságban. Az izgalmas regények, életrajzok világába menekült.  – Van Gogh fülcimpájának egy darabját elküldte egy prostituáltnak – olvasta lehajtott fejjel a vonaton. Egész úton nem mert felpillantani, egy szép lány ült le vele szemben, aki a Balaton-parton szállt fel.

 Azt gondolta, ha majd nagyon jól fog rajzolni, észreveszik és szeretni fogják. Újabb és újabb lapok teltek meg küzdelmes órák alatt. Figyelni, koncentrálni, gyakorolni, menni fog. Az évek teltek, a helyszínek változtak, szűk szobák, magányos esték, megbízások, határidők, félelmek. A fiú teremtett univerzumának foglya lett, távolról szerette szemlélni a dolgokat és álmodni szeretett a legjobban. Úgy érezte, hogy már soha nem fog elég jól rajzolni.

 A csöndes fiú lefeküdt az avarban. Most úgy gondolta, ha jön az este akkor is ott marad, nem megy vissza oda, ahol enni-inni kell, félni a holnaptól. Nézte a lombot, nézte a felhőket, aztán bezárta a szemét. Azt álmodta, hogy szellő, fény a lombok közt, árnyék a mélyben. Az avarban a hangyák átmásztak egy ceruzaforgácson és a fűszálakat meglengette egy kósza fuvallat.

Simonyi Cecilia: Kék és fehér

Molnár Krisztina Rita fotóillusztrációja

Mostanában van,

hogy nem férnek el a gondolataim.

Reggel még csönd, fehér. Aztán ébrednek, sorra,

színekkel telik meg a fejem.

Halványzöld mosolyú. Igen, olyan jó volt a tegnapi kávé.

Rózsaszín, ölelést idéző.

Összevissza cikázik, ragyogó sárga ötletek, sok.

Izzó vörös, szívszorongató ránézni. Nem, nem akarom, hogy már megint eszembe jusson.

Kicsi barna, folyton morog. Tudom, szerintem is, de most hallgass már el…

Szürke és ólomsúlyú.

Ez meg egész áttetsző…

Estére tömeg, káosz, mind akar valamit. Szétszednek, sírok.

Aztán

felhőkre ültetem őket,

egyesével.

Nézd, ez itt pont jó lesz. Puha. Elfekhetsz. Te is. Te is.

Megölellek,

jól van. Most menjetek.

Egy pillanatra

kettesben maradunk,

a kék-fehér ég,

meg én.

Vajda Melinda: Kiszámolós

Molnár Krisztina Rita fotóillusztrációja

Egyszer volt egy leány,

Flegma, kócos, trehány.

Kétszer volt ő múzsa,

Csókja félszeg, kurta.

Háromszor volt eleven,

Mindent akart, szertelen.

Negyedszerre megállott,

Hogy lássa a világot.

Ötödjére útnak eredt,

Körbenézni dombok felett.

Hatszor lett ő szerelmes,

Boldog, szép és szellemes.

Most a bűvös hetedik:

Minden érzést belevisz.

Karonülő csodálja,

így teljes a mamája.