(c) Kalas Zsuzsa |
Az Állólámpa a nappaliban, közvetlenül a fotel mellett álldogált. Megszokta, hogy ilyentájt, a téli délutánokon a lakásban élő két öreg közül az, amelyiket magában ő csak „Egyik”-nek hívott, kockás papucsában becsoszog, és korát meghazudtoló fürgeséggel becserkészi a nagy fotelt. Bal kezében apró kávéscsészét szorongat – erre ilyenkor nagyon vigyáz, hogy az értékes sötét folyadék ki ne löttyenjen –, jobb kezében pedig az elmaradhatatlan napilap paksamétáját szorongatja. Miután kényelmesen elhelyezkedik, a kávéscsészét a fotel mellett álló kis asztalkára helyezi, az óriási újságot pedig térdére fektetve széthajtogatja, majd elégedett sóhajtással mélyed bele a hírekbe. Mit sem törődik eközben a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül beszűrődő rikácsolással, ami be nem fejezett ebédről, ártalmas kávéfogyasztásról és beveendő gyógyszerekről szól. Az Állólámpa sem tulajdonít ennek a dühös szóáradatnak már jelentőséget, hiszen nap nap után ismétlődik meg ez a jelenet, jól tudja, hogy a lakásban élő, általa csak „Másik”-nak titulált egyén mondja el a szokásos, délutáni mondókáját. Különben is: ha akarna, sem tudna figyelni, hiszen most következik a nap fénypontja, az ő fő műsorszáma, amire egészen idáig készült. Amint ugyanis „Egyik” biztonságba helyezte a kávéscsészét, keze az Állólámpa sárgaréz kapcsolója után kutat, és az újságból már föl sem nézve felkattintja azt. És ekkor a téli szürkeséget aranyló sárga fény robbantja szét, megvilágítja az újságlapokat és egyáltalán mindent, ameddig csak a fénye terjedhet. Az Állólámpa nagyon jól tudja, milyen nagy szerepet tölt be ő ebben a nappaliban ezeken a sötét délutánokon, hallotta ugyanis, mikor az öregek arról beszélgettek, milyen gyönyörű, aranyló nyári fényt, szinte a tavaszt, nem is, a nyarat juttatja eszükbe, és ettől egyből jobb kedvük kerekedik. Ezért aztán ilyenkor egészen átéli a szerepét, sőt, igyekszik még jobban, még fényesebben világítani. Nemsokára becsoszog majd a „Másik” is, miután befejezte a csörömpölést, és szuszogva letelepedik valahol. Így töltik ismét majd kedélyesen együtt a délutánt, mint minden téli napon, és az Állólámpát szinte szétfeszíti a büszkeség, hogy ő az, aki a meleg, napfényes nyári délutánt idevarázsolja.