 |
| (c) Szalma Edit |
Egy szürke nagyvárosban, ahol autók, villamosok és buszok tolongtak dudálva a szűk utakon, volt egy kis ház. Jobbról egy ötemeletes, büszke palota nyomakodott az oldalának, balról pedig egy hatemeletes, csupaüveg üzletház. A kis háznak csak egy földszintje és egy emelete volt, no meg a pince és a padlás. A legszebb rajta mégis az a kőangyalka volt, amely a bejárati ajtó fölött állt egy fülkében. Ez volt a ház szíve.
A ház alsó szintjén egy nagymama és egy nagypapa, a felső szinten egy anyuka, egy apuka, egy kislány meg egy borzas szőrű macska lakott. A ház szerette őket. Tisztán tartották a pincétől a padlásig, és virágot tettek minden ablakba. A macskát is kedvelte, mert puha mancsai cirógatták a padlót. De a kedvence a kislány volt, mert ő megérezte, amit ő érez.
Egyszer narancssárga mellényes emberek kezdtek el méricskélni az utcában. A ház megrettent. Ugyanilyen mellényesek méricskéltek akkor is, amikor a bal oldali szomszédját lebontották, és a helyére építették az üzletházat. Sok évvel korábban pedig ugyanilyen tekintettel néztek a jobb oldali szomszédjára, mielőtt a helyére építették a palotát. Amikor a ház félni kezdett, félni kezdett a kislány is, és onnantól kezdve nem tudott elaludni.
A szülei és a nagyszülei mindent megpróbáltak. Énekeltek, mesét mondtak, a macska pedig a lábánál dorombolt. Minden hiába, a kislány csak forgolódott, és ha mégis elaludt, rosszat álmodott.
Sokat tanakodtak, mi legyen a megoldás, és arra jutottak, hogy elutaznak. Lehozták a bőröndöket és a macskaszállítót a padlásról, főztek, mostak, csomagoltak. A macska csak ült a macskaszállító előtt, és morgott. A ház pedig még jobban megijedt. Ha ezek most elmennek, ki fogja elzavarni a méricskélőket?
Törte hát a padlását, mitévő legyen. Végül úgy döntött, nincs más megoldás, szólni kell a védelmezőinek. Pontban éjfélkor megfújta az ereszcsatornáját, zengett, mint a mérges szélvihar. Össze is gyűlt nyomban a kőangyalka fülkéjében a padláson lakó fülesbagoly és denevér, a sarki pók és az eresz alatt fészkelő verébcsalád.
– Mit óhajtasz, ház? – kérdezte a fülesbagoly.
A ház elmondta, mit kell tenniük.
Azonnal munkához láttak. A fülesbagoly elrepült a parkba, és egy marék falevéllel tért vissza. A denevér hosszú ujjaival apró szálakra tépte őket. A pók kendőt szőtt a szálakból. A négy veréb megfogta a kendő négy sarkát, berepült vele a kéményen, és megkereste a kislányt. Most is nyugtalanul forgolódott az ágyában. A lábánál ott feküdt a macska, és a madarakat bámulta. A négy veréb megtorpant. A macska becsukta a szemét, összegömbölyödött, és tovább dorombolt.
Akkor a négy madár a kislány fölé szállt, és elejtette a kendőt. A kendő libbent, mint egy marék hulló falevél, és ráborult a szemére.
 |
| (c) Szalma Edit |
Másnap reggel a kislány nevetve ébredt.
– Csodaszépet álmodtam! – újságolta. – Egy erdőben jártam, a fák alját puha fű borította, az ágakon meg mókusok kergetőztek.
A szülei rámosolyogtak.
– Pont egy ilyen erdőbe fogunk elutazni. Minden nap kirándulunk majd, jó?
A kislány nevetése lekonyult.
– De akkor ki fog vigyázni a házra?
– Hát nem tudod? A kőangyalka az ajtó fölött! – mondta az anyukája.
– De hát ott vannak a méricskélős emberek! Biztos azért jöttek, hogy lebontsák a házunkat!
– Szó sincs erről! – felelte az apuka. – Fákat fognak ültetni az utcában, azoknak a helyét mérik ki. Majd meglátod, milyen szép lesz!
Megnyugodott a kislány, és megnyugodott a ház is. Akkor sem félt, amikor a család elutazott, csak nagyon fáradt volt. Kimerült a félelemtől.
A védelmezők ekkor fogták a zöld kendőt, és a kőangyalka szemére ejtették.
– Csak aludj, ház, amíg nincs itthon a család! – súgta a bagoly. – Álmodj szépeket, mi meg vigyázunk rád!
 | ||
| (c) Szalma Edit |
Eredeti megjelenés:
3-5-8 perces jóéjtmesék – A legjobb magyar szerzőktől
Pagony Kiadó, 2021
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése