Nyáridő
Gyengéden vitte a
karjában
az öreg hölgyet.
A víz
felhajtóereje
és az archimédészi
törvény segítette.
Nekem az államig ért
a klórozott víztömeg.
Számolgatni kezdtem,
hogy a
hölgy és az őt tartó
bácsi mennyit vesztett
a súlyából,
pontosabban mennyivel emelték
a vízmagasságot.
Öregek voltak,
töpörödöttek.
Irreleváns súllyal.
A homlokomhoz emelt
kézzel
néztem a parton
olvadozó közös életük
súlyát.
Ott tették le,
látszott
szemükben a kacér vidámság,
gyerekkor, mintha
féltett játék,
úgy tartották
egymást.
Hirtelen
feldöntöttek,
magasabb már nálam,
hát ölbe kapott,
a még csak
tucatévnyi.
Zavarba jöttem, mint
a rajtakapott,
hisz csecsemőként
ringattam így.
Kapálództam és
összezárult orvul
fejem fölött a
medencényi víz.
Archimédeszre
gondoltam,
ahogy fejszámol,
pedig ez
kémia.
Az öregekből vízbe
oldódott
szeretet és béke.
Nyáridő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése