Halász Bálint: Hess Apu!

Pap Kata illusztrációja

Nyár este volt. A házban az összes ablakot ki kellett nyitni. Jónás a playmobilokkal játszott a szobájában. A sárkány éppen megtámadta a tűzoltókocsit, amikor Apa megjelent az ajtóban.

- Ideje fürdeni!

Jónás durcásan felnézett.

- Hess, Apu!

Apa csóválta a fejét. De mielőtt bármit mondhatott volna, elemelkedett a földtől. Azért nem verte be a fejét a plafonba, mert erősen kapaszkodott az ajtófélfában. Nohát, gondolta. Jónás már nem volt olyan mérges.

- Apu repül! Hess Apu, Hess, Apu! – ismételgette miközben körbe körbe rohangált a szobában.

Apa már nem kapaszkodott, hanem repült. Próbálta elkapni a kis gézengúzt. Végül sikerült. Jónás felmászott Apa hátára. Kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a nyakát:

- Nagyiékhoz megyünk, sütit enni, jó?

Smelka Sándor: Peníró

Illusztráció: Fricska Dorka

Ki hallott már repülő sárkányokról? Én biztos nem. Az is igaz, hogy másmilyen sárkányokról sem hallottam, mert a Völgyváros feletti hegyekben én voltam az egyetlen sárkány. Mióta kikeltem a tojásból, egyedül voltam. És én nem repültem. Olyannyira nem, hogy Völgyvárosban minden ember úgy csúfolt, hogy Kánitulisz, ami az ő nyelvükön annyit tesz, hogy „lábon járó”. A két szárnyamat csak akkor használtam, mikor a nagy rohanás közben egyensúlyozni kellett vagy akkor, mikor meglátogattam a hegyen legeltető pásztorokat, hogy náluk szerezzem be a vacsorámat. Ilyenkor megálltam a rét szélén a lemenő nap fényében, kitártam a szárnyaimat és okádtam egy kis tüzet. Ez mindig hatásos belépő szokott lenni: a birkák megdermedtek ilyenkor, az emberek összevissza kezdtek kiabálni és futkározni. Néha egy-egy vasvilla is repült, de mind lepattogott a pikkelyeimről. A látogatás végén néhány birkával a karmaim közt eltűntem az erdő fái mögött.

Egyik este a pásztorok közt ült egy vénséges vén öregember is, aki menekülés közben még hátranézett és dühtől szikrázó szemekkel ezt mondta:

– Bárcsak te is elrepülnél innen, Kánitulisz, mint a többi sárkány!

Már épp vettem a levegőt, hogy tüzet fújjak, de úgy meglepődtem attól, amit mondott, hogy lenyeltem a lángot, és csak füst jött ki az orromból. Mire észbe kaptam, az öregember kihasználta, hogy a füsttől az orromig se láttam, és eliszkolt.

Miklya Zsolt: Manótündér

Taskoma annyit alszik,

amennyi csepp a tenger,

amennyi fütty az orkán,

amennyi sejt az ember.

Taskoma nődögél csak,

ahogy cseppből a hullám,

ahogy hangból a dörgés,

ahogy szikrából tűzláng.

Taskoma manótündér,

akinek álma óriás,

akinek minden útja

levegőégen úszás. 

Illusztráció: Vajda Melinda

Tóth Ágnes: Repülés az égig

Nézzétek, nézzétek, sebesen repülök.

Lobog a hajam is, ha szélnek feszülök.

Városok, tengerek, hegyek felett szállok

Kékség közeledik, ott talán megállok.

Képzeletem szárnya röpít fel az égig,

Lehullajt magáról, ott felejt éjfélig,

Fiastyúk kedvesen körbekotkodácsol,

A Hold örömében sántikálva táncol.

Befáslizva csakis, azért van a vége,

Mert jól belerúgott a Göncölszekérbe.

Ködgomoly az égen vattacukor pázsit,

Elnyeli a vén Hold, mikor nagyot ásít.

Arany zseblámpájuk van a csillagoknak,

Égbolt utcácskáin azzal világítnak.

Látom a Tejutat, s ezer kanna tejet,

Iszom is belőlük, aztán hazamegyek.

Elindulok lassan, tovább dehogy várok.

Intek a vén Holdnak, aztán alá szállok.

Repülök a Földre képzeletem szárnyán

Nálam van Jupiter, ő most a ködlámpám

Jövőre, ha ismét felszállok az égre,

Visszaviszem „Jupit” újra a helyére.

Velem szállhat bárki, nem szegem a kedvét,

Megtáncoltathatja velem a Nagy Medvét.

Illusztráció: Rippl Renáta