Kuti Lili - Orcsik Roland: Mi lenne, ha magányos róka lennék?

Ha magányos róka lennék, akkor senkivel sem ravaszkodnék. De nem azért, mert nem akarok,

hanem azért, mert nincs kivel. Magányos lennék, magányosak a szóvonyításaim, mert senki

nem hallaná meg. Keresnék magamnak egy nagy szürke követ, felmásznék rá,

összegubóznék, egész nap együtt hallgatnék a nagy szürke kővel. A kő nem szólna hozzám,

mert én nem tudok kőül, s én sem szólnék a kőhöz, mert a kő nem tud rókául. A némaságban

aztán közösek lennénk. Télen csatlakoznának hozzánk a kopasz fekete fák, ágaik hegyén

ritkás hószakáll. Aztán beköszöntene a tavasz, a latyakos mezőn több barna kő kuporogna,

fejükön olvadó hósapka. Ők is, mi is magányosak. Ám többé a magányával senki sem lenne

egyedül.

Kuti Lili, 2.  osztály, Szabadka, J.J.Zmaj iskola
Tanítónő: Grubanov Martinek Emília
Orcsik Roland, író, költő

Kuti Lili: Mi lenne, ha magányos róka lennék? – Tóth Ágnes: Róka-monológ

Egykor fürge róka voltam,

erdő mélyén kóboroltam.

Nyulat űztem, fácánt ettem,

három rókafit neveltem.

Nekem volt a legszebb bundám,

hej, de sokan vadásztak rám.

Vadásztak, de sikertelen,

léptem gyors volt és nesztelen.

Elmém ravasz, mozgásom gyors,

szökéstervem oly furfangos,

hogy hiába volt sok mohó

vadászember, vadászkopó.

Mindet a mocsárba csaltam.

Magamban meg jót kacagtam.

Így mentettem meg az írhám.

Ha nem igaz, meg se írnám.

Sajnos elteltek az évek.

Öreg lettem, néha félek.

Elmém lassú, fáj a lábam.

Kopott szőr fedi a hátam.

Már a kutyának se kellek.

Heverek egy tölgyfa mellett.

Vadhúst két éve nem ettem.

Vegetáriánus lettem.

Ez a szürke kő a telkem.

Innen száll fel majd a lelkem

a Róka Paradicsomba,

ahol majd sült csirkecombra

invitálnak a rokonok,

ha hozzájuk bekopogok.