Az ellopott banán (Fogas Dávid és Garaczi Glória alkotásai)

 

Garaczi Glória illusztrációja

Fogas Dávid: Az ellopott banán

Történt egyszer Kongóban, hogy egy ember, Mopero, a banánligetben leszedett egy szép, nagy fürt gyümölcsöt. Feltette a biciklijére, elindult vele hazafelé, de útközben megállt, hogy bevásároljon a feleségének. Igen ám, de amíg bent volt a boltban, egy cerkófmajom ellopta a fürt banánt, és csak vitte, vitte, mígnem útját állta egy marhacsorda. A marhapásztorok meglátták a cerkófmajmot, megkívánták a banánt, és elvették tőle.

    – Nézzétek, ez a banán pont olyan, mint egy pisztoly! – mondta az öreg Mukendi. A többieknek tetszett a tréfa, és játékból lövöldözni kezdtek a banánokkal.

    – De hát ez csak banán, nem fegyver – vakarta a fejét értetlenkedve Makiki, a majom.

    Makiki szerette volna elvinni a banánt Pongó faluba, a piacra, hogy vásároljon magának egy fürdőnadrágot. Látta, hogy az emberek szép, színes fürdőnadrágban pancsolnak a patakban, és arra gondolt, egy ilyen ruhadarab neki is jól állna.

    – Adjátok vissza a banánomat! – mondta a marhapásztoroknak, de azok kinevették. Hiszen ki ne szeretné ezt a finom gyümölcsöt? Bizony, hogy fel akarták falni mindet! Beültek hát a legközelebbi kocsmába, az Arany Sarkcsillagba, és falatozni kezdtek. A banán mellé rendeltek maguknak fügeszörpöt. Makiki követte őket.

    – Adjátok vissza a banánomat! – hajtogatta a majom. – El akarom adni a piacon!

    – Ugyan, a felét megettük már – nevetett fel Mukendi. – A maradékért nem sok pénzt kapsz!

    Makiki viszont nem hagyta annyiban a dolgot, és szólt a pultosnak, hogy ne adja oda a marhapásztoroknak az italt, amíg vissza nem adják a maradék banánt. Ám Bobó, a pultos csak kinevette, és elzavarta.

    Makiki elszontyolodott, aztán gondolt egyet, és visszament a bolt elé, ahonnan a gyümölcsöt ellopta. Ott találta a bicikli mellett Moperót. Bizony, még mindig keresgélte, vajon hová tűnhetett a banán. Makiki odament hozzá.

    – Ej, ej, be kell vallanom, hogy én loptam el, de tőlem meg elvették a marhapásztorok. Most náluk van a kocsmában, ha akarod, a maradékot visszaszerezheted.

    Mopero nagyon mérges lett, mert már beleélte magát, hogy a felesége milyen finom pitét fog sütni a gyümölcsből. Felpattant a biciklire, hogy visszaszerezze, csakhogy az úton már futott vele szembe a felesége, Malika. Kiáltozott, hogy hova megy az ura, miért nem hozza a boltból a dolgokat, hát hogyan főzze meg így a vacsorát.

    – A vacsi még várhat – kiáltotta Mopero –, inkább kosarat a fejre, és menjünk a banánok után!

    Malika felpattant a csomagtartóra, a fején egyensúlyozta a kosarat, amiben a vásárolt holmik voltak. Makiki pedig megkapaszkodott a bicikli vázán. Gyorsan tekert Mopero, és egykettőre megérkeztek a kocsmába. Bekukucskáltak az ajtón.

    – Ott van a banán az asztalon, de már csak fél fürtje maradt! – kiáltotta Mopero.

    A kiáltásra az ajtó felé fordultak a marhapásztorok.

    – Megint itt a majom – jegyezte meg Mukendi, az öreg pásztor.

    Bobó, a pultos erre már gyanút fogott:

    – Hát akkor kié is az a banán? A majomé, Moperóé vagy a tiétek? – kérdezte, mert már elege volt a csetepatéból.

    – Igazából nem a miénk, de olyan finom, hogy nem bírtunk neki ellenállni – ismerte el Mukendi.

    Eközben Mopero, Malika és Makiki egyszerre indultak el a banánért. A marhapásztorok is felfigyeltek közeledő vetélytársaikra, felkaptak egy-egy banánt, és megint úgy tettek, mintha lövöldöznének velük. Ahogy ott hadonásztak, az egyik érett banán kicsusszant a héjából, és a földre pottyant. Bobó elindult, hogy megállítsa a bolondozó marhapásztorokat, ám nem figyelt a lába elé, és jó nagyot csúszott, végig a kocsmán, ki a nyitott kocsmaajtón. Eközben Mopero és a pásztorok egyszerre kapkodtak a banánokért, és jól össze is verekedtek. Az egész társaságból a majom volt a legravaszabb, mert a farkával kapaszkodva elcsente a fürt maradékát. Észrevette az egyik marhapásztor, és körbe-körbe kergette őt a kocsmában. Makiki egyik lámpáról a másikra ugrált, és közben a cerkófmajmok szokásos riadóját kiáltozta. Olyan fülsértő volt ez a kiabálás, hogy mindenki befogta a fülét, ezzel abba is maradt a verekedés. Makiki pedig a maradék banánnal Mopero vállára menekült.

    – Makiki, Makiki! Jaj, de jó, hogy eljöttél velünk! – lelkesedett Mopero.

    – Így van, nélküled nem sikerült volna visszaszerezni a termést – bólogatott Malika.

    – No, álljon meg a menet! – kiáltozott Bobó. – Nézzetek csak körül, szétvertétek a berendezést! Akkor legalább osszuk el a maradékot, hogy mindenkinek jusson!

    – Osztozni? Mi nem szoktunk osztozni – szólalt meg Mukendi. – Főleg olyan finom gyümölcsön nem, mint a banán. Bármennyit meg tudnék enni belőle.

    – Mi lenne, ha megmutatnám, hol szedtem, és mindenkinek jutna annyi, amennyit szeretne? – kérdezte Mopero.

    A marhapásztorok először egymásra, majd Moperóra pillantottak.

    – Kitűnő ötlet, induljunk is mind!

    Amíg Mopero megmutatta a marhapásztoroknak a banánligetet, Malika hazavitte a boltban vásárolt holmit, és nekiállt vacsorát főzni. Makiki ügyesen segített neki.

    – Mondd, Makiki, hogyan hálálhatnám meg neked, hogy segítettél visszaszerezni a banánt, amit az uram szedett?

    – Mindennél jobban szeretnék egy fürdőnadrágot – felelte Makiki.

    Malika a gyerekek ruhásszekrényében keresett a kismajomnak egy apró fürdőnadrágot. Így történt, hogy végül mindenki megkapta, amire vágyott: a marhapásztorok a banánt, a cerkófmajom a fürdőnadrágot, Mopero pedig a vacsorát. Csak Bobó sóhajtozott, míg a romokat takarította. De elhatározta, hogy záróra után ő is elsétál a banánligetbe.

Szerkesztette: Majoros Nóra, Miklya Zsolt

Hajdú D. András fotója