Afrikai hírmondó 1.

Hosszú utat tetük meg Afrikában, sok csuda dolgot láttunk, de most le kell ülni egy szusszanásnyi időre, pihentetni lábat és szemet. Amíg egy majomkenyérfa árnyékában időzünk, kukucskáljunk be a kulisszák mögé! A lombkorona árnyékában a Kukucs! program szervezőivel: Bódi Katival, Horváth-Dobó Dorottyával, Kovács Réka Barbarával és Majoros Nórával Lipka Bori beszélget.

Lipka Bori: 
„Az afrikai kontinensre sajnos még nem jutottam el – bár, amilyen rosszul bírom a meleget, ez talán nem olyan nagy baj. Viszont az afrikai országok történelme, kultúrája, irodalma már régóta érdekel, a Moly.hu-n tíz éven keresztül vittem az afrikai irodalom megismerését célzó kihívásokat. Így nagyon hálás vagyok, amiért, ha csak közvetetten is, de kapcsolatba kerülhettem ezzel a varázslatos projekttel!”

Lipka Bori: Honnan indult a Kukucs! projekt? Kinek az ötlete volt? Hogy kerültetek kapcsolatba a misszióval, illetve Hajdú D. András fotóival?

Majoros Nóra: Andrással 2016 óta ismerjük egymást, Pannonhalmán dolgoztunk együtt egy fotókiállításon – én szervezőként, ő alkotóként. Ott ismertem meg a Cataracta fotósorozatot és Hardi Richard misszióját. András ötlete volt, hogy a témát valahogy be kéne mutatni gyerekeknek is, és mi kapva kaptunk a lehetőségen, hiszen az Író Cimborák alkotóközösség pont az ilyen kihívásokat szereti.

Lipka Bori: Mi volt a projekt, a közös alkotás menete?

Horváth-Dobó Dorottya: Az alkotásokat András fotói inspirálták, ezért az induláshoz kaptunk tőle egy rendkívül gazdag fotósorozatot a misszióról. Az írók és az illusztrátorok ezekből a fotókból választottak egyet, vagy akár többet is, amelyeket továbbgondolva megkezdték a munkát. A kész szövegekhez ezt követően illusztrációk, a grafikákhoz pedig szövegek készültek, így komplett alkotásláncok jöttek létre. Emellett a közös munka része az is, hogy egymás szövegeit elolvassuk és szerkesztjük, mert arra törekszünk, hogy az itt születő mesék és versek valóban irodalmi minőséget képviseljenek.

Lipka Bori: Kik vettek részt az alkotásban?

Majoros Nóra: Nagyon széles körből jöttek az alkotók. Az Író Cimborák alkotóműhely 2012 óta működik, ezalatt rengeteg szerzővel, illusztrátorral kerültünk kapcsolatba. Mivel ez egy nagyszabású és izgalmas projekt, mindenkinek elküldtük a felhívást, aki alkotott már velünk. A beérkezett művekkel már tudatosabban bántunk, igyekeztünk olyan alkotónak továbbküldeni őket, akihez passzolt a szöveg vagy a kép. Időközben jelentkeztek friss cimborák is a csapatba, nekik is teret adtunk. 

Bódi Kati: Vannak illusztrátorok, akik régóta együttműködnek a Cimborákkal, és minden témánál megbízhatóan számíthatunk rájuk. Mindennapi munkáink során sok újabb szakmai ismeretség születik, és szívesen bővítjük a csapatot, a Kukucs! téma felhívását mindenkihez eljutattuk, akinek ismerjük az elérhetőségét. A „régi motoros” Illusztrátor Pajtások és a Hetirajz facebook csoportból érkezett alkotók mellett most tapasztalt grafikusaink tanítványai közül is csatlakoztak néhányan, nekik különösen örülünk. Reméljük ez a játék is lehetőség, hogy felkészüljenek az illusztrátori pályára.

Bódi Kati: Önkép Henri Rousseau stílusában
„Ez alegdzsungelesebb önképem. Annyi saját tapasztalatom van róla, mint Henri Rousseau-nak (és van a nyakamban egy kukucs).” 

Lipka Bori: Mi alapján válogattátok ki a projektben felhasznált fotókat?

Majoros Nóra: A fotókat először András válogatta. Irdatlan mennyiségű kép gyűlt össze azalatt a tíz év alatt, amíg a missziót dokumentálta. Azt kértük tőle, hogy olyan fotókat adjon, amelyek inkább a hétköznapi életről szólnak, és a gyógyítás emberi oldaláról: családokról, gyerekekről, állatokról, házimunkáról, közlekedésről játékokról – mindarról, ami egy gyereknek is érdekes lehet. Az alkotók mindig jelezték, melyik fotók jelentettek inspirációt, ebből kiindulva a válogatott anyagot még tovább szűkítettük, hogy a szövegek és illusztrációk mellett befogadható mennyiségű legyen az anyag.

Kovács Réka Barbara: Szuper volt ilyen bőséges forrásból meríteni. Rengeteg fotót kaptunk, ami önmagában is egy komplett történet, a teljes kapott anyag pedig egyre tovább és tovább árnyalta a képet, amit a helyiek valóságáról kaptunk, ami így szerintem hatalmas játékteret teremtett az alkotócsoport fantáziájának.

A későbbi válogatás során egyértelműen a szűkítés volt a legnehezebb – ennek a legfontosabb szempontja a válogatott fotók és a projekt keretében készült alkotások közötti kapcsolat volt. Ez persze azzal jár, hogy nagyon sok fantasztikus kép nem került bele ebbe az anyagba, de remélem ez a tény csak ösztönzi a közönséget, hogy jobban megismerkedjenek András munkásságával. 

Lipka Bori: Voltak előre nem látott kihívások az alkotások összegyűjtése, rendszerezése közben?

Majoros Nóra: Inkább szép pillantok, meglepetések, izgalmasan egymásra épülő gondolatok voltak, mintha nyitogattunk volna egy adventi naptárat. Talán a mennyiség jelentett kihívást, ennyi alkotásra nem számítottunk.

Majoros Nóra:
„Ez a kép húsz éve készült rólam a Szaharában, aznap a barátaim Porpillának hívtak, mert még a szempillámat is sűrűn belepte a homok. Az esőerdőkig sajnos nem jutottam, de az a sejtésem, hogy Afrika minden szegletében ott a varázslat. Mintha ezen a kontinensen közelebb lenne egymáshoz a föld és az ég.”

Lipka Bori: Ti személyesen kaptatok valamit a szervezői, illetve alkotói munka által? Közelebb érzitek magatokhoz a képen szereplő emberek világát?

Horváth-Dobó Dorottya: Ha az ember végignézi a képeket, nem tud nem bevonódni érzelmileg ebbe a misszióba. Richard munkáját megismerve újra megtapasztaltam, milyen csodákra képes néhány ember összefogása. Nekem személy szerint ez a projekt segített abban, hogy ne a saját apró-cseprő problémáimra koncentráljak, hanem a hétköznapjaimban is azt keressem, én hogyan tudok segíteni másokon.

Kovács Réka Barbara: Azt túlzás lenne mondani, hogy közel kerültem a képeken szereplő emberekhez, hiszen elképesztően távol vannak a mindennapjaim az ő napi kihívásaiktól és körülményeiktől, de a perspektívatágítást mindig nagyon hasznosnak gondolom, a fotósorozat pedig igazán sokszínű képet mutat az ottani életről, a hétköznapi örömöktől a kihívásokig és nagyon érdekes volt ilyen módon belelátni más emberek világába és történetébe. 

A misszió megismerése elképesztően inspiráló volt! Mindig lenyűgöző számomra olyan emberekről hallani, akik ennyit adnak egyes közösségeknek és ilyen kitartóan teremtenek értéket a világban.

Lipka Bori: Az alkotói felhívás részét képezte egy angol-magyar-lingala szótár is. Ez hogyan épült be az alkotásokba?

Horváth-Dobó Dorottya: Mielőtt erre válaszolok, fontos látni a lingala nyelv jelentőségét. Richard missziós munkája elsősorban Kongóban zajlik, András fotói is itt készültek. Ez egy nyelvileg nagyon sokszínű ország, és bár egykori belga gyarmatként a hivatalos nyelve a francia, a lakosságon belül a kommunikáció több mint 200 törzsi nyelv használatával történik. Ezek közül kiemelkedik a lingala, amit az ország fővárosában is használnak, ezért választottuk mi is ezt a nyelvet. A felhíváshoz egy majdnem 1000 szóból álló szótárat mellékeltünk azzal a céllal, hogy némi extra inspirációt adjunk az alkotóknak, és végül nemcsak a szövegekben, de sok illusztráción is visszaköszöntek ezek a szavak.

Horváth-Dobó Dorottya:

„Egy grafomán nyolcéves vagyok, aki minden nap felnőttnek álcázza magát.”

Lipka Bori: Ezúttal születtek olyan képek, amelyek Hajdú D. András fotóihoz készültek, és olyanok, amelyek az Író Cimborák által írt szövegekhez. Mennyiben más egy fényképhez rajzolni, mint egy szöveghez? 

Bódi Kati: Azt gondolhatnánk, egy fotó objektív rögzítése egy pillanatnak, ám a fotós szeme, témaválasztása, művészi látásmódja már egyfajta szűrőt jelentenek. Persze, azt pontosan megmutatják, hogyan néz ki egy tájrészlet, növény, állat, vagy egy bizonyos személy (ez segítség a rajzolónak), de a teljes valóságot csak az látja, aki benne él. A jó fotó azután elindítja akár az író, akár az illusztrátor fantáziáját, és egyedi világ születik. Ha a fotót írás követi, és az illusztrátor csak a szöveget kapja meg, akkor többszörös szűrőn keresztül alakul a történet. Volt rá példa, hogy a fotó-írás-rajz-újabb írás többszörösen is folytatódott. Nagyon szépen kerekedő témacsoportjaink születtek. Néha jól követhetően végigvonul egy gondolat, máskor váratlan kanyarokat vesz, de mindenképpen nagyon izgalmas, élvezetes alkotói játék.

Kovács Réka Barbara: Alkotói hozzáállástól függően mindkét esetben lehet kiindulópontnak vagy keretrendszernek tekinteni azt, ami alapján illusztrál az ember. Szerintem ennél a projektnél, mivel egy nagyon bőséges anyagot kaptunk fotókból, így ezek inkább ugródeszkaként működtek. Mivel lehetőség volt több képből meríteni, így szabadon összevegyíthettünk hangulatokat, színeket, mintákat, karaktereket és szinte bármilyen személyes ötletnek lehetett létjogosultsága. A szövegek szerintem sokkal biztosabb alapot képeznek, amiről bár el lehet rugaszkodni, és természetesen mindenki hozzáadja az egyéni látásmódját, mégis meghatározó a cselekmény és az írás hangvétele.

Kovács Réka Barbara:
„Én sajnos még nem jutottam el Afrikába, de nagyon szeretek utazni és amikor sikerül kiszabadulni a Világba, akkor attól ilyen vigyori fejem lesz. Ilyenkor, ahogy itt is látszik, szinte garantált, hogy a szabadtéri festéstől elkezdenek festékpacák nőni a kezemre, mert ezt a keverőpalettát biztos nem hagyom otthon.”

Lipka Bori: Sokszor előfordul, hogy a gyerekek egy-egy nehezebb témával mesés formában találkoznak először. Hardi Richard missziója és Hajdú D. András képei remek kiindulópontot adhatnak ilyen alkotások számára is. Születtek olyan alkotások – akár szövegek, akár képek –, amik valamilyen konkrét témát hoznak közelebb az olvasókhoz?

Majoros Nóra: A szövegek között nagyon sok van, amely az orvosi vizsgálatra, a szembetegségre, a gyógyulásra, konkrétan Richard missziójára fókuszál. Ezek a szövegek elővehetők akkor is, ha egy gyerekkel orvoshoz megyünk, hiszen a vizsgálat izgalma és a visszakapott egészség közös egy magyar és egy kongói gyerekben. Számomra nagyon kedvesek azok a szövegek, amelyek a belső látás témakörét járják körül – ezek kilépnek a misszió kereteiből, és általánosabb, esetenként mélyebb témákról szólnak. Izgalmas volt látni, ahogy alkotók építőkockákra bontják a képeket, és új világokat teremtenek az alkotóelemekből. Ezek az új világok pedig a gyerekek számára otthonosabbak.

Lipka Bori: Befogadói szemszögből van-e különbség egy fotó és egy grafika között?

Bódi Kati: A fotó egy kicsit földhözragadtabb, ha úgy tetszik, valósághűbb, pontosabb, a grafika már mindenképpen átírás. A befogadó közönség nem egységes, van, aki a fotóhoz tud jobban kapcsolódni, saját könyves vagy filmes élményeket köt hozzá. Van, akinek „edzettebb” a fantáziája, és jobban beindítja egy hozzá közelebb álló, akár jobban életkorra hangolható grafika. Azt gondolom, ez eléggé személyiségfüggő.

Majoros Nóra: Attól is függ, mit ábrázol a kép. Richard missziójának sok rétegét nem könnyű befogadni, megérteni. András képei gyakran megrázóak, vagy a miénktől annyira eltérő világot ábrázolnak, hogy egy gyereknek nehéz terep lehet. Viszont az illusztrációk ki tudják nyitni a kaput a mesék világa, a varázslat, a gyerekperspektíva felé, így kontextusba kerülnek a fotók – a szövegekkel együtt már szó szerint is. 

Köszönjük szépen a beszélgetést Lipka Borinak!

A Kukucs! projekt fotóit, írásait és illusztrációit folyamatosan közöljük a blogon. A teljes alkotásfolyam a folyamatosan frissülő tartalomjegyzékben követhető nyomon.