Kasza Eszter: Zoknitesók

Egyik nap apa vitt oviba, és késésben voltunk. 
– Vedd fel ezt – húzta a lábamra a méhecskés zoknit. Régen ez volt a kedvencem, de már nem szeretem. A méhecske dedós, én pedig nagy fiú vagyok.

A legjobb barátom, Tomi aznap egy traktoros zokniban jött. Még soha nem láttam ilyen szépet. Amikor ezt elmondtam neki, azt válaszolta, ő nem szereti, mert szorítja a szára.
Akkor támadt egy ötletem.
– Mit szólnál hozzá, ha odaadnám a méhecskéset a traktorosért cserébe? – kérdeztem.
– Jó, de csak a bal lábamat szorítja – válaszolta Tomi.
Így a bal zoknikat cseréltük ki.
– Tudod, ez mit jelent? – szólaltam meg. – Mostantól zoknitesók vagyunk!
Tomi megörült ennek.
– Atti és Tomi zoknitesók! – kiabálta, és futott egy kört a csoportszobában.

Megijedtem, hogy Gyöngyi néni meghallja, és gyorsan félrehívtam Tomit.
– De ne mondd el senkinek! A felnőttek nem szeretik a páratlan zoknikat.
Tomi bólintott. Azonban annyira tetszett neki a zoknitesóság, hogy mégis elmondta a többieknek.
Aznap Réka elkérte a másik méhecskés zoknimat. Eszembe jutott, anya milyen hamar észreveszi, ha hiányzik egy fél pár, ezért jobb, ha odaadom a másikat is. Egy rókamintásat kaptam cserébe. Réka ugrált örömében, amiért neki is lett zoknitesója.
– Mi ez a zsivaj? Gyertek, álljunk körbe, mondókázni fogunk – mondta Gyöngyi néni. Szerencsére nem vette észre a felemás zoknikat. 

Ovi után otthon elrejtettem az új kincseket az ágyam alá. 
Másnap én választottam ruhát magamnak, ezért anya nagyon megdicsért. Még ebéd előtt odajött egy kislány a pandás zoknimért. Neki katicás volt, ami még a méhecskénél is dedósabb, ezért azt válaszoltam, inkább cseréljen mással. Nemsokára egy kutyás zoknival jött vissza, amiért már szívesen odaadtam a pandásat. Harmadnap két újabb tesót szereztem egy jegesmedvés zokni árán. A pizzásat a jobb, az űrhajósat a bal lábamra húztam.

Alvásidőben halkan kopogtattak az ajtón, és Gyöngyi néni kiszaladt a csoportból. Felültem az ágyon.
– Kinél van az űrhajós zokni párja? – kérdeztem.
– Nálam – válaszolt egy szőke kislány, Panni.
– Akkor te is az én zoknitesómnak számítasz! – vigyorogtam.
– Nekem veled együtt már tizenhúsz zoknitesóm van – jelentette ki Panni.
A kezünkön kezdtük számolgatni, kinek van a legtöbb zoknitesója. Hamar kiderült, hogy már mindenki elcserélt legalább egy fél párat. Ezen nagyon meglepődtem. Vajon baj lesz ebből? Mire Gyöngyi néni visszaért, már annyira izgultam, nem is tudtam elaludni.

Délután anya jött értem.
– Az egyik anyuka négy különböző zoknit talált náluk otthon. Hogy került hozzájuk az egyik méhecskés zoknid? – mondta, aztán meglátta a lábamon a pizzásat és az űrhajósat. Összecsapta a kezét.
– És mik ezek rajtad?
A homloka ráncba szaladt. Már nem tűnt annyira jó ötletnek ez a játék.
– Én csak Tomival akartam zoknitesó lenni – görbült le a szám. – De a többiek elkezdtek utánozni minket.
– A te ötleted volt? – kérdezte.
Lehajtottam a fejemet. 
– Pörge Attila, mit csináltál már megint? – sóhajtott egy nagyot anya. – Vedd fel a pulcsidat, hazafele elmeséled, kik azok a zoknitesók.

Útközben elmondtam a cserék történetét a méhecskéstől az űrhajósig. Anya megpróbált szigorú arcot vágni, de nem ment neki, sőt, el is nevette magát. Szidást is csak kicsit kaptam, azt sem a zoknitesóság miatt, hanem azért, mert anya szerint egyik felnőtt sem szeret zoknit válogatni. 

A következő napon az óvónéni mindenkitől összeszedte a páratlan zoknikat. A szülőknek kellett egy nagy kupacból kiválogatni, melyik kié. Panni apukája tanácstalanul állt a maradék zoknik felett, majd összefogta az összeset, és elrakta a hátizsákjába.

Ebéd előtt az udvaron ültünk. Rossz volt nézni, ahogy Tomi és Réka az orrát lógatta. Vége lett a mókának, vissza kellett adnunk az összes szerzeményünket. Érthető, hogy nem volt kedvük sem fogócskázni, sem mászókázni. Ekkor eszembe jutott valami.
– Ugye tudjátok, hogy akivel egyszer cseréltél, azzal örökre zoknitesók maradtok?
A barátaim arca felderült. Réka felpattant.
– Ezt el kell mondani a többieknek is! – kiáltotta, és elfutott. 
Tomi ott maradt mellettem. Kézen fogtam, és a hinta felé húztam.
– Gyere, menjünk játszani, zoknitesó!

Illusztráció: Leitner Ivett