2023. november 30., csütörtök

Halász Bálint: Minden madár tud repülni

Kasznár Anna illusztrációja

 Halász Bálint – Minden madár tud repülni

2023. november 28., kedd

Komjáthy Nessie: Ásó, kapa

Zilka illusztrációja

Kiran elnyomja a spanglit, és nyújtózik egy nagyot. A monitor kékes fénye még egy darabig ébren tartaná, de már nincs kedve játszani. Elköszön a bajtársaktól, akik ki tudja, min pörögnek, és aludni küldi a gépet. Talán magát is. Fáradtan dörgöli meg égő szemeit, és ellöki magát az asztaltól.
  A forgószék engedelmesen odébb gördül, aztán megakad valamiben, és a lendülettől majdnem fölborul. Kiran karja magától lendül, hogy megtartsa az egyensúlyát, mire egy üveg megbillen és a padlóra esik.
  Kiran gyomra összeszorul egy pillanatra, aztán kienged. A palack üres, az alkoholnak már csak az emléke van meg, és ami leesik, puhára esik, mert a padló tele van minden szarral…

2023. november 25., szombat

Békés Márta: Lefóliázva

Varsányi Orsi illusztrációja

Békés Márta: Lefóliázva

Fólia, fólia fénylik,
tág szemedet odavonzza,
titkos ígérete csábít,
lányt, fiút helyre pofozza.

Fólia, fólia lankad,
műanyaga sose bomló,
zizzen a kézben hangja,
lásd be, veszélyben a bolygó!

Fólia, fólia sápad.
Jaj, ha ma zúdul az ármány!
Fény törik, átjön a prizma,
szökken a tarka szivárvány!

Fólia, fólia fonnyad,
vágyik a szív a tilosba,
megbabonázhat a végén…
sámli vezet a magasba.
 
szerkesztette: Nagy Izabella
 

2023. november 23., csütörtök

Cenzúra - Öncenzúra


 
Varsányi Orsi illusztrációja

Bár az előző posztban búcsúztunk Kisszékelytől, azért egy kicsit még visszakacsintunk, és visszhangozzuk az alkotótábor esti beszélgetéseit, délutáni vicceit, nevetéseit és bosszankodásait. Fejcsóválások, hümmögések és kacagások jönnek velünk, amik mind-mind érvényes reakciók egy hatalmas témára, mely mindannyiunkat érint így vagy úgy, ez pedig nem más, mint a cenzúra és jó pajtása, az öncenzúra. 

  Sokunkban sokféleképpen indult útjára a szó, mely az etimológiai szótár szerint a censor szóból ered. A censorok hivatalához tartozott az erkölcsök felügyelete és a törvények ellen vétők megrovása is, ez vezetett a szó újkori értelmének kialakulásához. 

  Ezzel az új értelemmel dolgoztak az alkotók, írásaikat, rajzaikat fogadjátok szeretettel, sírjatok, nevessetek!

2023. november 20., hétfő

Csillag-műhely - kisszékelyi műhelytábor 2023 - búcsú

Bódi Kati felvétele
 

Zsákfalu az ország közepén.

Benne egy műhely: munkapad, a falon mindenféle furcsa szerszám - szóharapófogó, ékezetkalapács, mondatkiegyenesítő és mondatgörbítő.

A polcokon mindenféle színek, toldalékragasztó és betűoldó tubusok és vödrök.

Bódi Kati
A földön szó és betűforgács. 

A műhely azonban épp elhagyatott, a kertet körülölelő fák épp lombjukat vesztik. Roppanó avarban lépked a láb, a kert, álomba merül, szendergése közben is a nyári műhelyben zajló szorgos munkáról álmodik.

Vár a táj, horkoló lépteket, kakaskukorékolást, surranó árnyakat, kalappal és anélkül.

Vár a kert, munkazajt, szállongó estebéd illatot, nevetést, sírást, pohárkoccanást.

Vár a műhely...

Várnak a cimborák, a következő nyári napsütésre, hosszú hétvégére...

Pernyész Dóra
 

 

 

 

 

 

 

Valahol, szerteszórva, gonddal, nevetéssel megrakodva várnak, téli ködbe burkolóznak, teát/kávét/kakaót hörpölnek, fújnak, lehelnek. És várnak. És írnak, üzennek, cserélnek betűt, mondatot, ölelést, biztatást.

Terveznek, gondoznak, nevelnek, meseszálakat szednek fel és le...

Mesefonalak, gomolyagok húzzák őket szívfonálon.

Vár a műhely. Vár a táj.

Nem hiába vár.

Jövőre veletek, ugyanitt!

Eszter





2023. november 19., vasárnap

Miklya Zsolt: Jár bennünk az erdő

Bódi Kati illusztrációja


Járjuk a temetődombot, 

visszafoglalta az erdő, 

a fejfák meg közéjük öregednek. 

Az erdő időtlen, a fejfa mulandó, 

ha fából, ha kőből, ha róva, ha vésve, 

ha fotográfiát kövecseivel körbefonva. 

Járjuk a temetődombot, 

Janika élt öt napot, 

édesanyja tizennyolc évet, 

nehéz szülés volt, feltehetőleg az első és utolsó, 

és most itt öregednek, eggyé az időn túl.

Az időben mindig is ott marad az a tizennyolc. 

Bár ez már tizennyolcas karikás forgatókönyv, 

az egyesülésük miatt lefóliázva, nehogy 

a vétlen kiskorú megsejtsen valamit 

a nemtelen túlról.

Járjuk az erdőt, jár bennünk az erdő, 

nem a szelleme, nem is a lelke, csak a nyugalma. 

Leszünk még eggyé, eltéve egy másik világba,

időn és fólián túl.






 




2023. november 16., csütörtök

Smelka Sándor: Emlékház

Tuza Edit illusztrációja

 

      Tegyük fel, hogy nagy író leszek valamikor, nem világhírű, de egy olyan átlag magyar híresség, aki a könyvhéten kiül egy műanyagszékre a könyvei mögé, néha-néha megismerik az utcán, és akit egy-egy tévéműsorba is behívnak. Parti tévé. Partizán?
      Tegyük fel, hogy az életemben is élvezem az ismertséget, a sikert, az olvasóim szeretetét. Tegyük fel, hogy kilencven évesen meghalok. Tegyük fel, hogy addig még nem dől fejemre a házam. (Illetve nem azért halok meg, mert a fejemre dőlt.) Tegyük fel, hogy a rokonság nem adja el téglánként, tegyük fel, hogy megvásárolja az önkormányzat, tegyük fel, hogy nem építenek a helyére gyorséttermet, műkörmöst, autópályát, hanem kialakítanak benne egy emlékházat, szerény személyem tiszteletére.

2023. november 14., kedd

Lukács-Kis Panka: Nagyapó méhei

 

Vajda Melinda illusztrációja


      A zümmögés egyre hangosabb lett. Kinéztem az ablakon, a kertben az öreg hársfák már virágoztak. Felőlük hallatszott a zümmögés. Sok apró méh dongta körül a virágokat. „De jó, hogy itt vannak nagyapa méhei” – gondoltam.
      Nagyapó méhész volt, a kaptárak a kert végében sorakoztak. Évekig vándorolt a méhekkel egyik termőhelyről a másikra, mindig éppen oda, ahol virágzott a repce, a selyemfű vagy az akác. 
      Mikor nyugdíjas lett, abbahagyta a vándorlást. „Elfáradtam. – így mondta. – Jó itt nekünk a méheimmel a kertben. Elég virágport gyűjtenek annyi mézhez, amennyi nekünk kell.”
      Szeretem Nagyapó mézét, lágy és édes. A kedvencem a hársméz, amit még a kertben álló hársfák virágából készített nekem. 

2023. november 10., péntek

Komjáthy Nessie: A trágyaszagú rózsa átka

 

Szüdi János illusztrációja

      A β-4761. sz. dolgozó izgatottan repült vissza a kasba, és a kifutón azonnal bele is kezdett a bonyolult kódolású üzenetbe. Risza jobbra, három lépés előre, risza balra, előre, hátra, előre, szárnyrezegtetés, risza-risza, körbeforgás, és az egészet újra.
      Egyre többen állták körül, majd egyre többen követték a táncát. Aztán, mikor már elegen voltak, nagy rajban felszálltak, és elindultak a β-4761. sz. dolgozó által frissen felfedezett rózsakert felé – az eligazítás szerint a kastól jobbra, keresztül a mezőn, az erdőnél balra, át a füstös, zajos, színes izéket hajtó, forró, fekete út fölött, be az emberek kasai közé, ahol a gyümölcsösök vannak.
      A körte már rég elvirágzott, de a lassan hízó, élénkzöld ékkövek alatt annál több volt a rózsa.

2023. november 7., kedd

Halász Bálint: Csillagdunyhás ágy

 

Kovács Réka Barbara illusztrációja


      Nehéz elmesélni ezt a történetet. Bárhogy kezdek bele, úgy érzem, nem elég jó, a szavak szétgurulnak, mint a gyöngyök, vagy inkább, mint az álombozótok, amik annál jobban távolodnak, minél közelebb próbálok jutni hozzájuk, felkapja őket a szél, elhömpölögnek, mert ez a mese mégis csak Nagyszékelyen játszódik, ami már szinte Kisszékely, az meg ugye a Négyszögletű kerek erdőnek és más csodáknak az otthona.
      De talán mégis csak az lesz a legjobb, ha egyszerűen belevágok.
      Történt, hogy a nagyszékelyi kukoricás közepén találtak egy csillagdunyhás ágyat. Pontosítok. Ifjabb Bonyhai László (Lacika), és testvére Bonyhai Péter (Peti) leltek rá. Apjuk, Bonyhai László (Laci) kifejezett tiltása ellenére ismét a kukoricásban játszottak: keresték az átjárót. Azt maguk se tudták, milyet és hova. Annak is örültek volna, ha találnak egy titkos utat a kukoricással szomszéd telekhez, Egresiékhez, mert ott állítólag banán is nőtt. Persze azért remélték, hogy a kukoricás messzebbre vezet, és hogy ha jól elvesznek benne, aztán kitalálnak, átjutnak egy mesevilágba, teli tündérekkel, törpékkel, óriásokkal, és persze a legyőzendő gonosszal, sárkány, vagy más rusnya szörny formájában, amit, ha megölnek, hozzájutnak a méltó jutalmukhoz, de tulajdonképpen nem számított, hogy banán, vagy félkirályság, a lényeg számukra a kaland volt, ami ott várta őket a tengeri rengeteg túloldalán.

2023. november 5., vasárnap

Dobó Dorottya: A lyuk

 

Sajó Réka illusztrációja

      A mesémbe belecsöppenve azt gondolhatná az egyszeri szemlélődő, hogy ez a mese nem is szól semmiről. Hogy nincs hőse, hiszen a főhőst keresve nem találunk senkit. Csupán tátongó ürességet, egy nagy lyukat. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy ez a mese egy lyukról szól. De nem ám egy olyan nemes foglalkozást űzőről, mint mondjuk egy kulcslyuk vagy egy konnektor! Hanem egy vándorlyukról, ami nem találta a helyét, pedig másra sem vágyott szegény, minthogy megállapodhasson.
      Egy nap, amikor már több hete tevékenykedett egérlyukként, ismét tovább kellett állnia, mert befalazták a lakhelyét. Szomorúan baktatott végig az utcán, irigykedve nézte a pökhendin magasodó kéményeket, a gyerekek körül pörgő hullahopp karikákat és az utcán sétáló hölgyek ujjain ékeskedő jegygyűrűket.
      – Én is érek ám annyit, mint ti! – mondta a drágakövekkel szegélyezett lyukaknak az ékszerek közepén, de azok csak horkantottak, válaszra sem méltatták őt.

2023. november 3., péntek

Komjáthy Nessie: A ló és a hangya

Arthofer Márk illusztrációja

      Egyszer régen, mikor Zuglóban, a Róna utcában még nem emeletes házak voltak, hanem termőföldek, meg legelők, lakott ott egy bolgárkertész. A kertjében tél végétől tél elejéig termesztették a zöldségeket, virágokat. Ez úgy volt lehetséges, hogy az üvegházak gyűrűjében, a kert közepén, kőhajításnyira a hosszú, sokszobás háztól, volt egy kút.
      Igen mélyre volt fúrva, messze volt a föld színétől a víz színe, ezért a bolgárkertész, hogy megszabadítsa családját az állandó vízhordás fáradalmától, készíttetett egy öblös tetőcserepekkel és bádog ereszcsatornákkal kirakott, apró fa zsilipekkel ellátott öntözőrendszert és egy lovaskutat. A lovaskút hasonlított egy kerekeskútra, annyiban, hogy egy vastag tengelyt állítottak fölé, erre hosszú láncot tekertek, aminek a végére vödröt akasztottak, de a kézzel hajtott kerék helyett egy ló járt körbe-körbe, az forgatta egy fogaskerék és egy váltó segítségével a tengelyt, tekerte föl-le a láncot.
      Mikor fölért a vödör, nekiütközött egy kiálló kőnek, és kiborult víz, egyenesen a káva körül kialakított vályúba, ahonnan szépen elfolydogált a kert különböző részeibe, attól függően, hogy a bolgárkertész gyerekei, unokái milyen parancsot kaptak, melyik apró zsilipet nyissák-zárják.

2023. november 1., szerda

Smelka Sándor: Tábori kutyák dala

 

Takács Viktória illusztrációja


De szeretnék egyszer tábor-kutya lenni,

mindenki vakarná az összes fülemet.

Kirándulás közben sárba hemperegnék,

de csak bundám mosnák, és nem a fejemet.


Az árnyas udvarban fel-le futkároznék,

s ott terülhetnék ki, ahol akarok.

Nem hagynak ki engem, semmi történésből:

asztaluk alá én odahasalok.


A figyelmem éber, történhetne bármi,

minden mozdulatra hegy’zem fülemet.

Ha szemtelen varjú vagy ha gonosz macska:

megvédem a gazdit, hát… vagy ő engemet.


Mily esengve néznék, ha valaki enne,

s mindenki megszánna, hol van, aki nem?!

Ha nasi helyett mégis verset írnak rólam:

Ebszívem örülne: ezt már nevezem!


Szerkesztette: Nagy Izabella