2022. július 9., szombat

Mónika kedvence Zalazár és Tóbiás

 

Csík Mónika: Zalazár és Tóbiás

 

Illusztráció: Holló Anna



Egyik reggel későn ébredt
Zalazár, az óriás,
óriásit tüsszentett, sőt
jött még három ráadás.

Hapci, hapci, trüttü-trüttü –
trombitálta egy szuszra,
és még hatot hozzáprüszkölt
dallamosan, ritmusra.

„Tíz órakor tíz tüsszentés,
Szent Vendel és Habakukk!” –
örvendezett Zalazár úr:
„Jobb vagyok mint a kakukk!”

Volt ugyanis Zalazárnak
egy órája a falon,
abban egy kis kakukk lakott
albérleti alapon.

Ám a kakukk sose tudta       
pontosan, hogy hány óra,                  
össze-vissza kakukkolt, már
délben mondta: „Záróra!”

Aznap is csak gubbasztott a
kicsi, kék ajtó mögött,
míg Zalazár náthás orral
szipogva öltözködött:

kalapot tett a fejére,
fűből készült fejfedőt,
akkorát, hogy befedhetne
vele egy fél hegytetőt,

lábaira csizmát húzott,
égig ért a csizmaszár,
egyik sarkantyúján sárkány,
a másikon griffmadár.

Szakállát jól kikefézte,
s míg dúdolt egy éneket,
kibogozta a szakállban
rejlő kiflivégeket.

„Lápi kifli, álom-alma,
mocsárpuding, füstleves,
mellé nefelejcspiskóta,
de csak ha jó fűszeres...” –

dudorászott Zalazár, és
mindezt sorra befalta,
tányérjának széléről a
maradékot lenyalta.

Utána meg teavízhez
taligányi kamillát
cipelt be a barlangjába –
üstben főzött gyógyteát.

Piros pettyes bögréjéből
meg is itta hamarost
az egész üstnyi teát, majd
kerített egy papirost.

„Náthás vagyok, ne zavarjál!
Visszafekszem tavaszig.” –
pingálta a papírosra:
„Kelts addig másvalakit!”

Hamarosan horkolt bőszen
ágyában az óriás,
míg az óra meg nem szólalt,
pontosabban Tóbiás.

„Kakukk! Izé. Hány óra van?” –
rikoltozott élesen.
„Tóbiásnak reggeli kell,
nem maradhat éhesen!”

Ám hiába hangoskodott,
kakukkolt a kis madár,
Zalazár csak horkolt egyre,
zengett a völgy, a határ.

„Náthás vagyok, ne zavarjál!
Visszafekszem tavaszig.” –
betűzte a papirosról:
„Kelts addig másvalakit!”

„Szépen vagyunk, Zalazár úr
alszik, én meg éhezek!
Tovább állok egy-két házzal,
nézek új albérletet.”

Úgy elköltözött a kakukk,
azt se mondta: „Jó napot!”
Adósságul hagyott három
fizetetlen hónapot.


 

A verset meghallgathatod az alábbi felvételen, Turi Bálint  előadásában:


 

Eredeti megjelenés: Zalazár és Tóbiás 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése