Hétvári Andrea: Üzenet a SZÁRNYAS MESÉKTŐL

Kedves Emberek, Gyerekek, Embergyerekek!

(és persze Vakondok, Mókusok, Cinkék, Rigók, Sünök és mindenki, akihez januárban is eljut majd a postás vagy legalább be tud kopogtatni háza, odúja, vacka vagy kunyhója ajtaján)

Egyszer volt és többször is. Hogyan is kezdjük? Talán így. Ismertek minket jól. Néhányan még gyermekkorotokból. Barátok lettünk az esti kislámpa fényénél, veletek tartottunk a nyaraláson, a tenger és a tó partján, veletek voltunk, ha várakozni kellett és minket hallgatva hajtottátok álomra kobakotokat. Bejártátok tájainkat, bebarangoltátok rétjeinket, utcáinkat, szomorúság-völgyeinket, vidámság-patakjaink üveghegyekenistúl partját. Még olyan egészen aprócska helyekre is bebújtatok velünk, ami éppen akkora csak, mint egy mécsvirág kelyhe (és alig fér be rajta egy kétpettyes katica). Eljött a január, és eljött az idő, hogy szárnyainkra vegyünk benneteket. Mert repülni nemcsak az angyalok, a madarak (vagy a katicák) tudnak, hanem mi, mesék is. Szárnyaink mindig úgy és mindig oda repítenek benneteket, ahogyan és ahová repülni szeretnétek. Ahová legtitkosabb álmaitokban vágyódtok. Ezt kaptuk a téltől és a sötéttől. Ha már uralkodóként trónra léphetnek ezekben a napokban, hetekben, hát ne maradjon szárnyak és mesék nélkül a világ. Repítünk benneteket, ahová csak szeretnétek. Reggel, délben, este, éjjel és nappal, hogy – amíg a kutyatej sárga bozontja apró magokba csomagolva szundít –, szárnyaink alatt álmodhassatok

A szerző montázsa

legalább

egyetlen  pity-

   pang-

      bó-

         bi-

            tá-

               nyit…

Itt a vége, röppenj véle!

Kelt mint fent,

(mert hát eddig sem aludt)

Mindig,

Mindenkor,

Mindenhol,

SZ.M. s.k.

SZÁRNYAS MESÉK
(és tényleg saját kezűleg)