Helló, Liza. Figyellek ám. Titokban. Tudom a neved is.
Látlak reggel meg este, de csak akkor, ha kinyitod az
ablakod. Majdnem röntgenszemeim vannak, amik átlátnak a falon, de csak majdnem.
Látlak, amikor az iskolába mész. Cipeled azt a nehéz
táskát, ami ki van tömve egy zsebkutyával.
Piha. Zsebkutya. Minek neked zsebkutya? Egyáltalán nem jó
semmire.
Minden pocsolyába beletapicskol az udvaron, és amikor
bemegy a házba, nem törli meg a lábát. Csupa locspocs lesz az egész lakás, apa
és anya persze tiszta ideg.
Belelóg a füle az edényébe, amikor eszik, és minden csupa
maszat körülötte.
Egész nap csak heverészik kinyúlva, mintha döglött lenne,
amikor pedig te pihennél, szökdécsel körbe-körbe, mint aki lenyelt egy békát.
Ronggyá rágja a balettcipődet. Meg a papucsodat. Meg a
csizmádat is. Egyáltalán, mit fogsz az ablakpárkányra tenni, ha jön a Mikulás?
Megcsócsálja az uzsonnádat, de csak akkor, ha neked is
ízlik. Ha azt szeretnéd, hogy tüntesse el, és anyu ne vegye észre, hogy nem
etted meg, mert fúj, túl sok benne a vaj, akkor bezzeg nem eszi meg. Ha
megpróbálod megvesztegetni gumicukorral, akkor se.
És nem szereti a lányos játékokat. Mindent fiúsan csinál.
Szerintem neked egyáltalán nem kell zsebkutya.
Szerintem neked én kellek.
Itt találsz a ház előtt, a kuka mögött. Gyere értem.
Nyau
Ui.: Na jó, a zsebkutyát egyáltalán nem kell kidobnod.
Elviselem, egye fene, akkor is, ha haszontalan. De talán… esetleg… nem akad véletlenül
egy másik zsebed is?
Tüneményes!
VálaszTörlés