 |
| Anyunak félni nem szabad! |
Nálunk rémek laknak szanaszerte,
ahol én lakom, és apu, anyu és Petike,
a sötétben szuszognak, és a sötétben ébrek:
és hogy megijedjek, mindent bevetnek,
de én tudom, hogy egymástól ők is félnek.
A Rao, amikor üres a kád, a fürdőben alszik,
hiába ijesztget, mikor az alján meglapul,
a gardróbban bujkál a reszelős Nyöszörgő,
és a függöny mögött az ollólábú Attik -
a szörnyek között a legrettentőbb szörny ő.
A Raó a kádból kikúszik néha a sötétben,
és vizes kezével végigsimítja homlokom,
hideg és nedves a keze, és ágyamon
- hiába húzódozom előle félve félre -
folt marad, amit kezének árnya nyom.
A Nyöszörgő láthatatlan testet
rakosgat vállfákon, rossz szagú ruhák között,
a szekrényben, a lépcső alatt, ahol moly
lakik, és ha felébred, recsegtet egész este.
A Nyöszörgő szőrös, és komoly.
Akitől rettegek, az Attik egyedül,
az ollólábú, aki oldalazva oson és csetteg -
előjön a függöny redői mögül,
amikor az őrrobotom eleme lemerül,
és akkor biztosan megöl...
Anyu győzköd, hogy az is csak egy árnyék,
és a meleg miatt nyikorog a padló -
de a felnőttek annyi mindent mondanak.
Tudom, hogy neki sem hagynak békét,
de
neki még csak félni sem szabad.
 |
| Simonyi Cecília illusztrációja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése