A holnemvoltak…
egyszer lesznek a kimondatlan és kimondhatatlan – „névtelen” – tartomány
lakói, akik létre vágynak, és létrejöttük csak idő és fantázia kérdése.
Fantázia sorskérdése tehát, hogy mennyire törődik Holnemvolt tartomány
lényeivel. Fantázia nem foglalkozhat egyoldalúan csak a múltjával. Múltból
táplálkozó, jelenben élő, de jövőbe nyitott országként, a holnemvoltak
befogadójaként és oltalmazójaként kell fellépnie. Különben bezár a bazár. És
tényleg bazár lesz Fantáziából.
Perspektívát és jogot tehát a hontalanoknak. A névteleneknek.
A semmiseknek. Fantázia jövőjének. Hogy együtt ünnepelhessük, és zászlónkra
festhessük VOLT-VAN-LESZ gyönyörű trikolórját.
1. A HNVEL nem akar
győzni. Csupán jelen lenni. Nem Fantázia leuralására törekszik, csupán a
jelenlétre. Hogy Fantázia polgárai fogadják be és fogadják el a nevenincseket,
akkor is, ha seregestől érkeznek a nevesek határvidékére.
2. A jelenléthez nincs
szükség másra, csak névre. Ezért nem kell félni a bevándorlóktól. Amint névvel
rendelkező polgárokként, honosítva szerepelnek a nyelvnyilvántartásban,
mindenki más szemmel néz rájuk. Hiszen egykor mindnyájan névtelenek voltunk.
Csak az emlékezet hajlamos ezt elfedni.
3. Ezért küzdünk a
félelem ellen, ami a nevenincsek világát övezi, s ami védekezésre kényszeríti a
nevesek országát. Küzdünk a hatalmi gépezet ellen, amely félelemkeltésre építi
uralmi stratégiáját, és inkább hergel mint csillapít. Pedig Fantázia országának
leginkább nyugalomra lenne szüksége a növekedéshez.
4. Valljuk, hogy
hatalomátvétel helyett nyugalomátvételre van szükség. Ezt szeretnénk minden
polgártárs szívéhez közelítve jó magként elhinteni – és nem elhitetni csupán. A
nyugalom érlel, és semmire sincs most nagyobb szükségünk, mint érlelő időre.
5. A félelem parazitái
meg akarják mérgezni társadalmunkat. Ezért keltenek gyanakvást minden ellen,
ami ismeretlen, váratlan, szokatlan, sémákból kilógó, ami más, mint eddig volt,
hiszen még nemvolt. A parazita hatalom az eddigvoltak nevében zárkózik el a
holnemvoltak nevesítésétől. Pedig veszteségünk ezáltal leírhatatlan és
kimondhatatlan.
6. Küzdünk hát a kimondás
szabadságáért. Amit csak akkor kell szankcionálni, ha a másik létének
méltóságát sérti. A szabad szókimondás nem nyelvközösségünk kárára, hanem éppen
hasznára van, annak növekedését, differenciálódását szolgálja. Fantázia
nyelvtartománya ugyanis kívül-belül határtalan, csupán polgáraitól függ annak
valódi terjedelme.
7. A differencia és differenciált
létforma, a lények sajátossága, világuk bonyolultsága, léthatáraink felismerése
és rugalmas tisztelete annak szüntelen művelésével és tágításával – nem bűn.
Ezt szeretnénk nyílt bátorsággal és derűvel megélni, képviseletét felvállalni
és felkínálni céljainkkal egyetértő polgártársainknak.
Lenni vagy nemlenni –
számunkra nem kérdés.
A kimondatlan és kimondhatatlan a nyelv és tudat azon tartománya, ahol a valós, de meg nem nevezett, ezért még meg nem valósult érzések, érzetek, asszociációk, sejtések, képzetek, intuíciók stb. laknak, és ahonnan a tartományra nyitott, alkotó elme bármikor előhívhatja és néven nevezheti őket. Legyen bár kicsi gyermek, érett felnőtt vagy bölcs öreg, ha tettre kész, és bátor a kimondásra, az alkotásra, bármikor gyarapíthatja Fantázia országát e láthatatlan tartomány lakóival. Költők és filozófusok, festők és táncosok, írók és filmrendezők tudnának róla mesélni. Hát még mások!
Dömdödöm, Mikkamakka, Vacskamati, Maminti, Aromo, Nagy Zoárd, Ló Szerafin, Bruckner Szigfrid és a többiek mind, a bárányfelhő-bodorítók, bukferencek és még a pomogácsok is. Mindenki folytathatja kedvére a sort azokkal a nevekkel, nyelvlényekkel és leleményekkel, akik holnemvoltak, mielőtt valaki néven nem nevezte és létre nem szólította őket.
