Dobó Dorottya: A szamárból lett rendőrló

(c)Szüdi János

    A kisszékelyi erdő melletti tisztáson szamarak legelésznek. Kicsik, nagyok, feketék, szürkék – legalább húszan élnek együtt. Jó dolguk van, bővelkednek a karám mögött a finomabbnál finomabb falatokban: a réti perje, a csomós ebír, a lándzsás útifű, a pitypang, a zsálya, a cickafark és a boglárka egytől egyig csábító virágokkal hívogatják a csorda tagjait. A jóllakott, boldog szamarak pedig fel sem tűnik, ha napokig rájuk sem néz a gazda.
    Történt azonban, hogy egy nyári estén lovasrendőrök sétáltak el az út mellett. A kíváncsi szamarak csodálkozó tekintetekkel sorakoztak fel a karám szélén, és sorra hajtottak fejet a nemes hivatást űző lovak előtt.
– Tiszteletem, biztos úr! Tiszteletem! – kiáltották egymást túlharsogva.
Hamu, aki ugyan már legalább hároméves volt, még sose látott ilyet.
– Kik ezek? – kérdezte az idősebbeket.
– Rendőrlovak. Ők védik a környéket, és vigyáznak a falu lakóira.
– Én is rendőrló akarok lenni! – nyekkentette Hamu.
– Szamár vagy! Hogy lennél te rendőrló? – nevettek a társai – Biztonságban élünk, finom falatokat eszünk, nem futtatnak minket, ha fáradtak vagyunk, és nem zárnak be minket, ha futni akarunk. Így van ez jól, ne akarj ennél többet.
    De Hamut nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ő is vigyázhatná a falu rendjét. Ettől a perctől kezdve a karám apró ketrecnek tűnt, az ibolya íze a komposztálódó káposztát idézte benne, az aranyvesszőből pedig egy csapásra olyan szag áradt, mint a tavaly idelátogató vándorcirkusz majmaiból egy átdolgozott, izzasztó nap után. Tudta, hogy többé semmi sem lesz ugyanolyan, ezért elhatározta, hogy megvalósítja az álmát, és rendőrló lesz belőle. 
    Egy csillagfényes nyári éjszakán Hamu útra kelt. Nagy lendülettel nekifutott a karámnak, és olyan kecsesen libbent át a legfelső léc felett, hogy azt egy tollafosztott csirke sem csinálhatta volna kecsesebben.
    Magabiztos léptekkel vette az irányt Kisszékely felé, és eltökélt szándéka volt megóvni a felubélieket, vigyázni az értékekre, őrizni a rendet. Alighogy elhaladt a második ház mellett, valami szörnyűségre lett figyelmes. A szőlő teljesen benőtte Kázmér doktor kerítését.
– Nem lesz ez így jó – mondta magában. – A mindent beborító gyümölcs elrontja a doktor úr kilátását. Ha nem tud a falu látképében gyönyörködni, nem tudja kipihenni magát. És akkor hogy fogja meggyógyítani a betegeket? – tanakodott.
    Szerencsére Hamu azonnal tudta, mi a dolga: nekiesett, és néhány perc leforgása alatt egy szőlőszem nem sok, de annyit sem hagyott a kerítésen, ami csupaszon-kopaszon állt a kert szélén, büszkén tárva Kázmér doktor elé Kisszékely csodás látványát.
    Elégedetten baktatott tovább, de nem sokáig jutott, amikor meglátta, hogy a plébánia elől eltűnt az autó, ami ott szokott állni.
– Elutazott a plébános úr – állapította meg. – Üres a plébánia, és minden ablak zárva, miközben bent vannak a növényei. Mi lesz ha elfogy a levegő, a plébános úr pedig ki tudja, mikor jön haza? Nem fogja túlélni az olajfája, és akkor mivel tanítja a gyerekeknek Noé bárkájának a történetét? – morfondírozott, majd odasasszézott az ablakhoz, hátsó lábát megemelte, rúgott egy nagyot, és az üvegszilánkok hálás csörömpöléssel hulltak a földre.
    Hamu elégedetten sétált tovább keresve-kutatva, hogy miben szorulnak még segítségre a falu lakói. Nem kellett sokat várni, és megszólalt a harang.
– Hat óra van – állapította meg. – A postás Pista meg nincs sehol. Biztos megint berúgott és elaludt a mihaszna. De ha nem viszi ki a leveleket, akkor elveszítheti a munkáját, nem beszélve arról, hogy a falubeliek nem kapják meg a névnapi képeslapokat, a számlákat, a gyorshajtási bírságokat és a legújabb kuponfüzeteket – rémüldözött Hamu. Vágtában vette célba postás Pista utcáját, csak a pontos címét nem tudta sajnos.
– Nem baj – gondolta. – Megállok az utca közepén, és ha onnan elkiáltom magam, azt biztos meghallja majd, és felébred – tanakodott, majd megkereste a középső házat, és torkaszakadtából ordítani kezdett. – Piiistaaa! Kelj fel! – iázta.
    Elégedetten bandukolt tovább, és büszkén nézett végig a falu csendes utcáin, ahol egész éjjel sikerült megőriznie a rendet. A házakban mocorogni kezdtek az emberek, vidám, dallamtalan kánont kukorékoltak a kakasok, Hamu pedig elfáradt az éjszakai műszakban, és úgy érezte, ideje hazamenni. Az iskolaigazgató háza előtt sétálva még kiszúrt egy méltatlanul elhanyagolt levendulaágyást, aminek úgy vélte jól esne a trágyázás. Ebben pont segítségére sietett a korábban megevett szőlő, aminek hála a levendulák olyan bőséges trágyázást kaptak, hogy ki sem látszottak alóla.
    Dolga végeztével pedig Hamu jókedvűen ügetett vissza a karámba, ahol végre ismét illatos volt a mező, és édesek voltak a virágok.


Szerkesztette: Németh Eszter