 |
| (c)Fodor Veronika |
Dió
Dió, dió, aranydió, benne pici szoba, pici szobában kicsi ágy, kicsi ágyban hímzett párna. Hímzett párnán monogram: PP, csupa kékkel írva. Pöttöm Pirók, ő alszik a párnán, ő nyújtózik az ágyban, ott benn, a dióhéjban.
Vajon mit csinál egy ilyen pici lány, amikor felkel a nap, és harmatban nyújtózik a kert?
– Készülj, Pöttöm Pirók, – csiviteli a cinke, – hímezd a kelengyédet!
– Kelengyét? – nevet Pöttöm Pirók. – Ugyan minek nekem kelengye?
– Hát csak nem akarsz egyedül élni ebben a dióban?
– Dió, dió, aranydió, egyedül is nagyon jó! – csilingel Pöttöm Pirók. – Inkább adj nekem pár pehelytollat!
– Pehelytollat? Ugyan minek neked pehelytoll?
– Tollseprűnek, hogy ragyogjon kívül-belül az aranydió!
Ad a cinke, hogyne adna, de azért csóválja a fejét.
– Ha kitakarítottál, állj neki szépen, hímezd azt a kelengyét!
Dió, dió, aranydió, szépen csillog, szépen fénylik, mind kiszalad belőle a szürke por. Elfárad Pöttöm Pirók, pici szobában, kicsi ágyban álomra hajtja a fejét.
Vajon mit csinál egy ilyen csöppnyi lány, amikor csepereg az eső, és kíváncsi esőszemek kukkantanak be a héjon?
– Csipp, csepp, csöppnyi kislány, mosakodj, fésülködj, szépítkezz! – kopogják a cseppek.
– Szépítkezzem? Ugyan minek kéne szépítkeznem?
– Csipp, csepp, csak nem akarsz itt ücsörögni egyedül, amíg el nem fakul ez a csirgő-csörgő aranydió?
– Dió, dió, aranydió, egyedül is nagyon jó! – feleseli Pöttöm Pirók. – Inkább öntözzétek meg jól a földet itt a házam körül, hogy kikeljenek a magok, amiket elvetettem.
– Lics-locs, akkor is locsolunk, ha nem kéred – felelik az esőcseppek, és lecsorognak az arany barázdákon.
Gumicsizmát húz Pöttöm Pirók, kiugrik a dióból, és táncol az esőben, pliccs, placcs, tocsog a pocsolyákban. Sáros az arca, lucskos a nadrágja, fülig ér a szája. Bemászik az aranydióba, levetkőzik, kiteríti a vizes ruhát, megtörülközik, és bebújik a kicsi ágyba. Kicsi kályhában pisszegve táncolnak az apró lángok, juj, juj, emlékét is félik a nagy, csobbanó esőcseppeknek. Pici kémény, pici füstgomoly, pipi álompamacs, pici hirr, pici hörr, horkolás.
Vajon mit csinál egy esőemlékű, fényes reggelen egy ilyen inci-finci lány? Tán kelengyét hímez? Tán mosakodik, fésülködik, szépítkezik? Kiskapával gyomlál, kis karóval hajtást tángál, kis kendővel bimbót mosdat, gereblyével göröngyöt fésül.
– Készülj, Pöttöm Pirók! – kiáltja a cinke.
– Készüljek? Ugyan mire készüljek?
– Jön már a Hangyaherceg, fényes szőrű vakond hátán ide vágtat. Elvisz a tornyos palotájába, te leszel a királynője! Egymillió szolgád lesz, semmire sem lesz gondod! Készítsd elő a kelengyét, mosakodj, fésülködj, szépítkezz, mindjárt itt van érted.
– Értem? Minek kellek én neki?
– Aranykoronás királynőnek!
– És mi lesz az aranydióval?
– Ne gondolj azzal, majd elcsipegeti egy éhes rigó, elrágja egy éhes mókus.
Juj, juj, megijed Pöttöm Pirók, de még a virágok is megijednek. Becsukódik minden bimbó, visszabújik a földbe minden hajtás. Juj, juj, bebújik Pöttöm Pirók a dióba, magára húzza a héjat. Csitt, csitt, apró lángok, pissz, pissz, füstgomoly, huss, huss, csendesedj el, tiszta arany csillogás. Elhalkul az aranydió színe, körbeöleli a tegnapi sár, lekonyul a kémény. Egyre közelebb koppanak a fénylő vakondparipa lábai, közelednek, közelednek, jön a Hangyaherceg, most védj meg, aranydió!
Dió, dió, aranydió, benne egy parányi szív, dibb, dobb, félelemben zakatol.
Elvágtat a Hangyaherceg, nem találja meg Pöttöm Pirókot, nem leli az aranydiót.
Megnyugszik a kicsi lány, kicsi testben arany szív, arany szívben kis dió, egyedül is nagyon jó.
Szerkesztette: Németh Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése