 |
| Illusztráció: Tuza Edit |
Aszfalt, a betyár nagyot csördített a Kiskörútra városi terepjáróabroncsból hasított fesztiválostorával.
– Nohát!
Június 19-e, déli 12:00 óra volt.
A városban mindenki a kirakatokban csinoskodó szandálokra, a hipermarketekben feltornyozott akciós, felfújható gumiflamingókra és az idei szezonra beígért sóskaramellás tejbegrízzselé-álomra tudott gondolni, amiből egy adag is szinte végtelen nyári élménymámorba tudja varázsolni a télen összefagyott, zokniszagú, hófehérre fakult lelkeket. A Kiskörút először megremegett. Aszfalt elégedetten megpödörte étcsokoládé-színű bajuszát, és már épp megindult volna a legközelebbi tágas kricsmi felé, hogy igyon magára egyet, amikor nem várt dolog történt.
A Deák téri metróaluljáróból kipenderült egy áttetsző alak. Megiramodott a villamossíneken, amik először felizzottak, majd elkezdtek szabályos csigavonalban felpöndörödni. Minden arra járó nő haja kiszőkült és hullámos lett. A férfiak átmeneti kabátjai vitorlás shortokká aszalódtak. A gyerekek oviba menős hátizsákjai csíkos strandlabdává pattogtak ki a forró járdák felett.
Teca néni langyos citromosteája jégkásává kristályosodva verte vissza a közszolgálati televízióban sugárzott időjárás-jelentést: hirtelen tört rá a fővárosra a Kánikula.
A TV-felvételeken az Erzsébet téri óriáskerék álmában csöngetett egy picit, hogy mindenki leszálljon, mielőtt a kerék óriás ventilátorrá gyorsulva ontani kezdi a forró szelet.
A Parlament kupoláin olvadt patakokban folyt le a mindig kifogyó pisztácia és a sosem volt csokoládéfagylalt, amit a járókelők nem győztek roppanós ostyává görbült térkőtálakba összegyűjteni.
A Gellért-hegy tetején egy óriás citromszeletet facsart magára a cukorszirupfénnyel csillogó Szabadság-szobor.
A város örömmel köszöntötte a régóta várt nyarat, ám ekkor még nem sejtették, hogy Kánikula nem áll meg a Budapest vége táblánál.
Áttetsző lábaival végigszáguldott az M7-es autópályán, ami napon felejtett medvecukorként hömpölygött a Balaton felé.
A Velencei-tó repedezett medrében felhúzott egy héttornyú homokpalotát, amit még Székesfehérvárról is jól lehetett látni.
Letörölte a napraforgók tányérképeiről a mosolyt Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Összecsomózta két mordonkék viharfelhő óriás sarkát, amik haragos jégdobálása után Győr-Moson-Sopron megyében egy hétig korcsolyával jártak táborozni a gyerekek.
Kiitta az összes vizet Csongrád-Csanád megye kútjaiból.
Aztán elárasztotta Zala megye minden településén a Kossuth Lajos utcát.
Paprikaméregbe gurította Békés megye lakóit.
A hevesiek ellenben olyan álmatagon s békésen kóvályogtak a forróságban, mint a mindenbe beletörődő őszi légy.
Baranyában a Zengő tetejére gyűjtötte az összes forró déli szelet, egyetlen nagy orkánba fonta őket, és az orkán hátán lezúdult Tolnába, hogy megszaggasson minden fát Simontornyától Szekszárdig.
Épp egy tölgyerdő felett száguldott, amikor az orkán hirtelen megtorpant.
Kánikula körbenézett.
Nohát!
Az orkán alatt, az erdő közepén egy fenyő pipiskedett. A fenyő egyik felső ágán kék ló ágaskodott, hátán egy kalapos macskával. A macska kalapjában egy nyúl. A nyúl füle hegyén egy apró zöld tündér. Az apró zöld tündér kezében egy ezüstösen csillogó orsó. Az orsón az orkán fonala.
Hát no! – kurjantott a kalapos macska.
Kánikula alól elfogyott az orkán. Ahogy lefelé zuhant, először egy háztetőt látott meg, aztán a ház mellett egy körtefát, a körtefa mellett egy asztalt, az asztalon zöld palackot, s hogy mi volt a zöld palackban?
Borízű hűs árnyék.
Mesés hely a szunyókáláshoz egy dolgos kánikulai nap után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése