Várfalvy Emőke: A válaszvadászat

 

Illusztráció: Klesitz Piroska

 

A bánat minden délután meglátogat.

Nem küld üzenetet, nem is csönget. Csak lenyomja a kertkapu kilincsét, aztán tesz tíz lépést a borostyános mellett. Ilyenkor még kimehetnék a hátsó teraszajtón. Átosonhatnék a gyümölcsfáktól, bokroktól és méhlegelőtől dzsindzsás kerten. Fölmászhatnék a félig kiszáradt meggyfa alsó leveles ágára, onnan csak egy nagy lendület a kerítés, és akkor kint is vagyok. Tőlünk száz kis lépés a mező, százhúsz nagy lépés az erdő. Az erdő alatt tó van. A tóban kacsák. És délelőtt napsugárszórás, este aranyhíd. Az aranyhidat csak hallomásból tudom, estefelé nem járok sehova, pláne nem télen, mikor már fél négykor sötétedik, és minden olyan szürke kint is, mint bent a szobámban. Ezért minek ugráljon az ember át kerítéseken, nem?

Ülök a dolgozószobám félhomályában, és várom, hogy megnyikorduljon az ajtó. Ilyenkor tudom, hogy a porcelán tányéróra pontosan fél ötöt mutat.

Bánat belép.

Jó napot-ot mormog, és leül a napszínű fülesfotelembe, ahova akkor telepszem, amikor jó kedvemben ábrándozni szoktam.

Nem szól. Ül. Várja a macikávét.

Szeret nálam üldögélni. Én meg, mivel jó házigazdának neveltek, főzök neki macikávét, és ülök mellette szótlanul. Aztán fél hét körül kibontunk egy tábla csokit. Étcsokoládét, mert az étcsokoládé sokkal jobban megy a komor gondolatokhoz és a kávé kihűlt ízéhez is a szánkban, mint bármi más. Háromnegyed nyolckor, mikor már a dugi tábla boci is elfogyott, és megint én nyertem csokoládézabálásban, újra megfogadom, hogy holnap reggel a kisboltban nem veszek csokit. Jöhetnek az üvegek. Amiben van valami, kibontjuk. A bánat ügyesebben bont, én pedig jó vagyok abban, hogy pont színültig töltsem a poharakat. Nem sajnálom, ne gondolja, hogy rossz házigazda vagyok.

Tegnap három üveg aljáig jutottunk, és alig két mondatot beszéltünk közben. A harmadik üvegnél már egyikünknek sem volt kedve megjegyezni, hogy ennek az alján sincs ott a válasz. Bár már sokszor gondoltam rá, először a kérdést kéne megtalálnunk.

Talán majd beugrik egyszer a kerítésen.

 

Illusztráció: Klesitz Piroska