Ottó, a kövér hörcsög

Szeretném, ha írnátok egy kövér hörcsögről
(Sütő Valentina, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola tanulója)

Mint majdnem minden gyereknek, nekem is volt hörcsögöm, így közelről figyelhettem, milyen tevékenységekbe merül az üveg túloldalán. A hörcsögök nagyon rejtélyes teremtmények. Csak rágnak, rágnak és rágnak, néha pedig bevackolják magukat egy halom fűrészpor alá. Ebben a történetben megpróbáltam belebújni egy hörcsög fejébe, ami igen nehéz írói feladatnak bizonyult.
(Kertész Edina)

Ottó egy kupac fűrészporon üldögélt, és egy nagy darab répát forgatott a két mellső mancsában. Sebesen rágta, és mikor elfogyott, megragadott egy nagy szem kukoricát, hogy azt is befalja.

A nyitott ablak túloldalán egy szürke galamb repült a párkányra, és fejét forgatva szemügyre vette a hörcsögöt és az etetőtálkában előtte heverő finomságokat.

          – Szívesen megkínálnálak – mondta Ottó teli szájjal –, de sajnos nekem folyamatosan rágnom kell, hogy ne nőjenek túl hosszúra a fogaim. – Mivel a pofazacskójában tartogatta mindazt, amit eddig megrágott, mindez így hangzott: pmfbonbhh nnbggonbpf fgobm (a vállalkozó kedvűek megpróbálhatják hangosan kimondani mondjuk egy szilvával a szájukban).

          Bár Ottó tényleg azért evett mindig, hogy koptassa a fogait, amit megevett, azt le is nyelte. Így eshetett, hogy az elmúlt karácsony óta, amikor is  terráriumába érkezett, túlságosan is terjedelmes hörcsög lett belőle. Mozogni csak szuszogva bírt és lassan,  a mókuskerékbe csak azért mászott be, hogy pihenjen kissé.

          A tálka, Ottó szorgalmának köszönhetően, hamar kiürült, és a hörcsög körülnézett újabb rágcsálnivaló után. Csakhogy az üvegfalú terráriumban nem akadt semmi ehető. A fűrészport már kipróbálta, nem volt finom, a mókuskerék pedig, fémből készült, így rágásra alkalmatlannak bizonyult.

          Ottó nagyot sóhajtott, és megpróbálta felbecsülni a terrárium falának magasságát. Úgy három hörcsögnyire saccolta. Bár semmiféle testedzés nem volt kedvére, hátát a mókuskerékhez tolta, és teljes erejéből nyomni kezdte. A mókuskerék szép lassan a terrárium falához csúszott. Innen már könnyű volt Ottó dolga: felmászott a mókuskerék külső vázán, megkapaszkodott a terrárium tetején, és egyensúlyozva körülnézett.

          Otthona egy gyerekszoba íróasztalán helyezkedett el. A közelben egy pohár állt, benne színes filctollak, egy notesz, egy hatalmas kagylóhéj és néhány gumilövedék hevert. A terrárium mellett pedig egy ott felejtett tolltartó, szerencsére becsukva, a puha felével fölfelé. Ottó némi hezitálás a hátsó lábait leeresztette a terrárium falán, lógott ott egy kicsit, majd terjedelmes tompora súlyánál fogva a tolltartóra huppant. Néhány ceruza hevert az asztalon: csak úgy megszokásból megrágcsálta a lilát, és elindult, hogy némi harapnivaló után nézzen.

          Az íróasztal félig nyitva hagyott fiókjain lefelé ugrálva hamar a szőnyegre ért, és szimatolva elindult a küszöb felé, amelyen túl rágcsálnivalót remélt.

          Ám a szőnyeg közepére érve földbe gyökerezett a lába. Egy nagy, fehér macska állt a küszöbön, és őt nézte, különös, felemás szemével: az egyik kék, a másik sárga volt. Kék szeme hidegen csillogott, míg a sárgában vérszomjas tekintet villant.

          Ottó összerezzent, és menedék után vizslatott. Távolról ugyan már látta korábban Félixet, a hatalmas, fehér perzsamacskát, de csupán az üvegterrárium biztonságos védelméből, és most az az érzése támadt, hogy jobban tenné, ha elkerülné. A macska felborzolta a szőrét a farkán, és Ottó felé lépett.

          Ottó a szekrény felé kocogott, és mielőtt Félix odaérhetett volna, besurrant mögé.

          Csakhogy terebélyes tompora megakadt a résben, és se előre, se hátra nem tudott moccanni. Bajsza rémülten rezgett, apró farkincája izgatottan mocorgott. Lopva hátranézett: a hatalmas macska nesztelen léptekkel közeledett, felemás szemével sandán Ottóra bámult, hegyes fogai elővillantak, Ottó jobb hátsó lábához közeledtek... ekkor kulcs zörgött a zárban, becsapódott egy ajtó, és Félix háta mögött megállt egy térdzoknis, tornacipős láb.

          – Ó, te szegény, hát te meg hogy kerülsz oda? – kiáltott valaki, és Ottó érezte, hogy megragadják, és a levegőbe emelkedik.

          Így úszta meg Ottó a nagy kalandot. Ha Luca akkor haza nem jön időben, és ki nem szabadítja a szekrény mögül, ki tudja, mi történt volna...

          Ottó azóta mindig megosztja a kukoricáját a galambbal, aki minden reggel meglátogatja, és szorgalmasan használja a mókuskereket is. Biztos, ami biztos.