2015. március 7., szombat

Búcsú az iskolától (vagy mégsem?!)


Lakatos Nóra rajza
(a 2013-as "Kinek a bőrébe bújnál?" gyerekrajzpályázatunk pályaműve)


Egyszer mindennek vége szakad, még az iskolának is. Vagy mégsem?! Voltunk ott, tanultunk, feleltünk, vizsgáztunk, lett belőlünk, ami lett, s újraéltük (újraéljük) az egészet a gyermekünkkel. Az iskolának soha nincs hát vége?! Soha nem szabadulunk hát tőle?! Talán ezért van az, hogy ezt a témát most befejezzük, de azért olyan nagyon messzire nem fogunk majd menni. Bevesszük magunkat egy gimnáziumba, és megkeressük a tinicimbiket! Maradjatok hát velünk továbbra is, mert nagyon izgalmas dolgok fognak itten kérem történni!
Én addig is búcsúzom, ahogy beköszöntem, Békés Mártával és az ő "iskolaimindentudóságával"

Tasnádi Emese
a téma szerkesztője


Békés Márta: Mit tanultam az iskolában?


Ne higgyétek, hogy az iskolában
csak a tantárgyak a fontosak!
Sok minden mást is tanulunk,
ha nem is a tanórákon.
Társas viselkedést, toleranciát,
meg ÖNISMERETET!
Például azt, hogy
nincs semmi kézügyességem.
Meg kétballábas, falábú,
lyukasmarkú vagyok.
Meg botfülű. Meg nincs hangom.
Helyesírásból analfabéta.
Nyelvérzékem nulla.
A versekhez annyit értek,
mint tyúk a wikipédiához.
A matek és én
köszönőviszonyban sem vagyunk egymással.
Fizikából antitalentum.
Kémiához halványlila gőzöm sincs.
Földrajzból totál tájékozatlan.
Történelemből hadilábon állok az évszámokkal,
és képtelen vagyok megjegyezni a királyok neveit.
Ugyanis rossz a memóriám,
a rövidtávú is meg a másik is,
csak az nem jut eszembe.
A biosz, az menne,
de pont nem érdekel.
Kötelességtudat,
na az végképp nem szorult belém.
Ha a lustaság fájna, én lennék a voice győztese.
Persze nem mindenki ilyen.
A Katica a múltkor telebőgte a lányvécét,
mert ötalája lett.
Szegény Katica,
ő a legjobb tanuló, de tényleg mindenből.
Aztán egy ilyen ötalácska padlóra küldi.
Nincs semmi kudarctűrő képessége.
Pedig az kell a nagybetűs élethez.
Kár, hogy pont a kudarctűrést
nem osztályozzák!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése