Félreértések fordítása - fordítások félreértése

Szeretnénk egy egyszerű példán keresztül illusztrálni azt a mechanizmust, ahogy a kamaszok és a felnőttek félreértik egymást. Az alapfelvetés, hogy amit a kamasz mond, az a felnőttnek kínai, és fordítva. A teszt elvégzéséhez a google fordítót hívtuk segítségül. 

Kornél (17), az első tesztalany, három szó felhasználásával elmesél egy tetszőleges történetet: 
Már 12 éve élek itt, az Atlanti-óceán partján ebben a kis kócerájban. A napok lassan múlnak, lassan megy el az unalom. Napjaim egyetlen tevékenysége a motorbicikli szerelése. Már hetek óta várom, hogy felbukkanjon egy igazi hullám, amiért idejöttem. Az utolsó jeles esemény egy cápa megjelenése volt, de ennek is már csak az emléke él bennem.

Nóra (35), a második tesztalany, elsőre annyit ért meg belőle, mintha kínai lenne: 
Wǒ yǐjīng zài zhèlǐ zhùle 12 nián, dàxīyáng yán'àn de xiǎo kócerájban. Tiān tōng màn man de, màn man de zǒu chūqù wúliáo. Wǒ de tiān, motorbicikli zǔzhuāng de wéiyī huódòng. Yīnwèi wǒ yīzhí zài qídàizhuó dànchū yīgè zhēnzhèng de làngcháo, wǒ lái dàole zhèlǐ. Zuìhòu yīgè túchū de shìjiàn shì cápa de wàiguān, dàn zhè zhǐshì huíyì huózhe.

Nóra másodikra ennyit hámoz ki a kínaiból: 
Itt éltem 12 évig, az Atlanti-óceán partján, a kis kócerájban. A napok telnek lassan, lassan kiment unalmas. Istenem, az egyetlen működő motorbicikli összeszerelő. Mert én már alig várom, hogy egy igazi hullám pop, ide jöttem. Az utolsó nagyszabású rendezvényen a megjelenése egy cápa, de ez csak az emlékek életben.

Turbuly Lilla - Svendor Adél: Koppints a téglára!

- Tessenek egy kicsikét sietni, mert mindjárt zárunk!

A morcos idegenvezető türelmetlenül terelgette az utolsó diákcsoportot a vár kijárata felé. Alig várta, hogy vége legyen a májusnak, mert ilyenkor nyitástól zárásig nem volt megállás, szinte egymás sarkát taposták a kiránduló osztályok. De ezek legalább az utolsók voltak aznap, és ha végre kitakarodnak, ő is mehet haza a jó kis paprikás csirkéjéhez (azt ígért neki reggel az asszony), meg a behűtött söröcskéhez.

Nem csoda, hogy a nagy sietségben nem vette észre, hogy ketten lemaradtak. Azt pedig végképp nem tudhatta, hogy akiket a jókora várkulccsal bezárt a Rozsdássy grófok ódon várának falai közé, nem éppen a legjobb barátok, sőt! Emilke az osztály eminense, a mindig mindent jobban tudó kockafej, a töri OKTV 9. helyezettje és az iskola vándordíjának legfőbb várományosa. A másik pedig a kis Lili, aki bár nagyon szeretetre méltó személyiség, észből nem sokat osztottak neki, és nem túl okos kérdései már régóta idegesítették Emilkét.

Hétvári Andrea: Szapphói strófákban az EMBERI HÁRMASSÁGRÓL

Csihar Dániel illusztrációja

Egyszer élünk – tartja az ősi mondás,

vagy ki tudja, véges-e még az útja,

hányszor adja kölcsön a furcsa vázat

testnek a lélek.

Álmodom vagy ébredek itt a földön,

EMBER, állat, s tán az a könnyű lepke,

mit sodor szél, lebben a szárnyfedője –

minta virágon.

Mégse tudhatom, hogy a fő valóság

itt vagy ott vagy kint leli épp-e kedvét,

torz tükörben látja magát az ember –

mondta Dsuang Dszi.

Oldalborda(l)

MESE A SZOMORÚ SELYEMSUTTYRÓL

Heréden innen, Sonkádon túl,

elmentem Beled erdejébe,

mesék voltak ott megkötözve,

eloldottam hát egy cifrát,

elmesélek most egy kurtát:

Pú, a babrababos, hagymázós, 

gyakori, óriás selyemsutty 

egy napon úgy maradt bezárva, 

vegán gazdája farába.

Macskaszem

Az emberek nem normálisak!
Biz' isten meg vannak kergülve! Egész nap sietnek, rohannak, folyton késésben vannak, kapkodnak és idegesek. Nem mondom, időnként én is szeretek futni egy-két kört a lakásban, na de hogy egész nap rohangásszak, mint a mérgezett egér!
Na ne, azt már nem!

Inkább fekszem nyugodtan, összegömbölyödve az ablakpárkányon, vagy a jó meleg radiátoron. Bámulok kifelé az ablakon, és lesem a galambokat, ahogy peckesen lépkednek odakint. Vagy a hangyákat a sarokban. Őket órákig bírom nézni.
 Ez való nekem, ez az igazi macskaélet!

 Az emberek meg rohangásszanak, ha az olyan jó nekik, bár soha nem fogom megérteni őket! Hova ez a folytonos sietség? Miért nem tudnak nyugodtan egy helyben maradni és csendben heverészni? Úgy, ahogy én!
Tessék rólam példát venni!

A kóceráj, a jancsiszög és a herceg

Volt egyszer egy suszteráj, majdnem a világ végén, Legalsószentenedeken. Afféle világvégi kóceráj volt, ahol csak talpaltatni, sarkaltatni, szegecseltetni fordultak meg, leginkább bakancsok, legkevésbé topánkák. Aki belépett ebbe a kócerájba, olyan himihumi, limilomi rendetlenséget tapasztalhatott, ahol magát a százéves öreg susztert sem volt könnyű megtalálni. De ő, láss csudát, mindent megtalált, mert, hogy - mondogatta is - a legnagyobb rendetlenség és összevisszaság legalján ott lapul a rend. Ennek a kócerájnak egyik zugában lakott egy tisztes szög-család. Itt nevelte Derékszög hét gyermekét Pistaszöget, Mariszöget, Sanyiszöget, Zsuzsiszöget, Jóskaszöget, Erzsiszöget és Jancsiszöget. Mindnyájukból derék szögek lett, egyikükből hegyesszög, másikukból rajzszög, harmadikukból szögfelező, még olyan is akadt köztük, akiből látószög lett, de még olyan is, akiből szögmérő Zalaegerszögön.

A kezdet

Két éve járunk egy osztályba.
Két éve vagyok belezúgva.
És két éve nem mertem szólni hozzá egyetlen szót sem.
Reggel hajat mostam, és fél óráig bénáztam, mire eldöntöttem melyik pulcsi legyen. Mert tudtam, hogy ma megteszem.
Kicsengettek az utolsó óráról, és én végre rászántam magam. Odamentem Jancsihoz. Jancsi… Istenem! Már a neve is annyira dögös.
Szóval odamentem hozzá, mert volt egy tervem. Egy orbitálisan király tervem. Kitaláltam, hogy úgy kezdem, hogy véletlenül megtudtam (ja, véletlenül), hogy imádja a kutyákat, és ezért azt gondoltam, hogy biztosan tudna nekem tanácsot adni, mert nekem is van egy keverékem, de nem tudom megtanítani semmire. Szóval a terv az, hogy majd a kutyák révén gyakran dumálunk, ő rájön, hogy én tulajdonképpen egy egész helyes csajszi vagyok, és majd jól belém szeret.
Szóval odamentem Jancsihoz az óra végén, és megszólítottam.
- Szia!
- Szeva, mi a gond? – kérdezte, de rám sem nézett, csak elindult a szekrényéhez.
- Hát én csak… tudod, azt hallottam, hogy te állítólag eléggé bírod a kutyákat…
- Hát ja, tudok róluk egyet s mást – vetette oda, és pakolni kezdett.
És ahogy álltunk ott a szekrényeknél, jött az igazgató, és én ki akartam térni kicsit előle, hogy a méretes hasa elférjen a folyosón, és hirtelen arrébb léptem. És hát amekkora balfék vagyok, pont ráléptem Jancsi lábujjára. A cipőm sarkával. A vászontornacipős lábujjára.

Pálcikaember vs kockahas

Rajz: Virág Andor

Herceg általában pálcikaembereket rajzolgatott a füzetei szélére, még rajzórán is. Amikor ovis volt még napsárga koronát is varázsolt az emberke fejére. Leginkább azért pálcikát, mert mást nem tudott, és ő tényleg ilyen szeretett volna lenni, ropi lábak és karok, kiálló bordák.

Nézegette magát a tükörben, de hiába, nem tudta megszámolni a csontjait. Megfogta a pocakját, és hangosan azt mondta, icike-picike, pontosan azzal a hangsúllyal, mint a mamája. Aztán eszébe jutott a hétvége a focipályán, ahol a többiek már megint azzal piszkálták, hogy még megkerülni sem lehet, és kérdezgették, mikor jön a baba, hányadik hónapban van. Kihagyták a csapatból, ő lett a cserejátékos, akire persze sohasem került sor. Bámulta a pálya szélén kavargó madártollat, szeretett volna ő is ilyen könnyű lenni, és huss, szállni a széllel, messze, el innen. Szomorúan elfordult a tükörtől, elhatározta, hogy ez többet nem történhet meg.

Falvédő

Csáky Ida és Szőke Szandi (Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C) falvédője szombat estére

Elbújtam a Holdban

Keresték reggel óta, de szobájának Rejtekéből sokáig nem érkezett válasz. Anya kezdett először aggódni rajta, a szigorú szülők fegyelmével, készakarva. „Vakarcsnak neveztek, Hát világgá megyek.” „Világgá megyek, ha kell, És senki sem érti meg.” A padlásra bújt hajnalok hajnalán, oda, Ahol nem találják majd meg soha. De a padlás sem volt otthonos, Csak poros, csak csupa lim-lomos. Mindenhol a felnőttség nyoma, Selejtes öltönyök, kalapok, nyakkendők otthona. Rajzolni kezdett unalmában egy Meg még egy pálcikaembert. Szeme előtt a papírlap Épp hogy életre nem kelt. Akkor már kicsit egyedül is volt, Akkor már kicsit félt is. Míg aztán elaludt, álmában Szerető szülőkről álmodott. A pálcikaemberek pedig életre keltek. Tinkó Máté , író, költő

Elbújtam kora reggel és szobámnak Mélyéről órákig nem adtam semmi választ. Anya hadd kezdjen majd csak aggódni rajtam, szigorúnak tetsző fegyelemmel, nem-akarva. „Vakarcsnak neveztem, Világgá ne menjen!” „Ám, ha az kell, legyen, Hogy megértsed, Kincsem…” A padlásra bújtam hajnalok hajnalán, Ahol nem talál meg apám-anyám. De a padlás nem lesz otthonos, Örökké csak poros, csupa lim-lomos. Mindenhol a felnőttek nyoma, Kopottas kalapok, nyakkendők s a múltnak otthona. Rajzolni kezdtem unalmamban egy Meg még egy pálcikaembert. Szemem előtt a papírlap Életre és létre kelt Akkor már kicsit egyedül voltam, Akkor már kicsit fenn voltam a Holdban. Hol aztán szerető szülőkkel Játszottam és éltem boldogan. A pálcikaemberek pedig körtáncot roptak. Weeber Anna (11.C)

Tinkó Máté, író, költő Weeber Anna, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Jagodich Mira (11.C) — Ambrose Montanus, író

A herceg álma

Az álom

Tópia ifjú hercege
vágyódott finom ízekre,
megunta már a sok homárt,
fekete szinű kaviárt.
Fehér kaftánját ledobta,
tizenhét nejét elhagyta.
Beszállt a szuper gépébe,
landolt a Margitszigetre.
Good evening! — köszönt kedvesen,
budai szerájt keresem,
Mit kérem? Ja, a kócerájt?
Forduljon balra, jobbra át!
Bement a sarki turiba,
ott az eladó kidobta,
Eztán betért a Gundelbe,
két rákot rendelt izibe.
Öt palacsintát desszertnek,
Egri Bikavért kevertnek,
Tőle álomba szenderült,
az áfás számlától felderült.
Beszállt a szuper járgányba,
Landolt Szaud-Tópiába'.
Kaftánját újból felvette,
palotaőre legyezte.

A herceg felébredt. Ez naponta megtörtént vele, esetenként többször is. Nem volt elragadtatva tőle. Általában sem, most meg még annyira sem. Különös álmot látott és semmi kedve nem volt elszakadni tőle. Mert hát ugyan mi is várt rá a világban? Egy újabb nap, pont mint a többi.
A palotaőr, egy túlbuzgó, és meglehetősen korlátozott képességű dzsinn megneszelte a herceg ébredését (ez volt az egyik képessége) és lelkesen bedörömbölt a hálószoba ajtaján. — Felség, felség, mehetek legyezni? — óbégatta sóváran. Az volt a másik képessége. Kétségkívül nagyon tudott legyezni. Esetenként túlzásba is vitte. Nagy nekibuzdulásában meg-megesett, hogy elhajtotta az enyhet kínáló felhőket a két nap elől. De hát ha az embernek (a dzsinnek) korlátozottak a képességei, természetes, hogy igyekszik maximálisan kihasználni azt a keveset. Hogy a dzsinnek mindenre képesek? Ugyan, az mese. Mindenre senki nem képes, a dzsinnek sem kivételek. Magának a hercegnek csak egy említésre méltó képessége volt, bár az bőségesen felért egy sereg másikkal. Nagyon tudott herceg lenni. És azt is eléggé unta. Különösen, amikor, meghallván a dzsinn hangját, egy másik ajtó mögül az asszonyai kezdték szólongatni: — Mit óhajt a mi hercegünk? — faggatták mind a tizenakárhányan. A herceg egy idő után már nem tartotta számon, pontosan hány feleséget is rótt rá a sors és az uralkodói kötelesség.
— Hogy mit óhajtok? Egy kis csöndet! — dörögte a herceg. Elgyötörten felsóhajtott és kinézett az ablakon. Ugyanaz a látvány fogadta, mint minden ébredéskor. A város színpompás palotái unalmasan csillogtak a két nap fényében, egyik-másik, amelyek tulajdonosai megengedhették maguknak, a levegőben lebegett, azokat ugyanis dzsinnek tartották viszonylag tisztes magasságban. Igen, ugyancsak korlátozott képességű dzsinnek, ők palotákat tudtak emelgetni. Sakkpartnernek például kifejezetten csapnivalóak voltak. Annyira, hogy még egymással sem sakkoztak. A herceg valamikor szert tett egy sakkozó dzsinnre, de hamar ráunt az örökös vereségekre. Őszintén szólva a sakkozó dzsinn sem tekintette élete csúcspontjának, hogy bármikor tetszése szerint rommá zúzza a herceg hadállásait. Azóta egy zugolyban gubbasztott és sakkfeladványokat szerkesztett saját magának, amelyeket aztán diadalmasan megoldott. Néha tévesen, amit engedékenyen elnézett magának.
Ha már szó esett róluk: ami azt illeti a két nap is megérte a pénzét. Viháncolva kergetőztek, ki-ki a maga pályáján, mely pályák valamelyest mindig módosultak az általuk befutott körökkel, és a módosult pályák meg-megrángatták a bolygót, ahol a herceg palotája állt, ami idegesítően szeszélyessé tette az időjárást. Azaz, a két nap bosszantóan éretlenül viselkedett. Hogy hol állt a herceg palotája? Minthogy ő nem alacsonyodott le palotaemelgető dzsinnek alkalmazásának szokásához, a palota a tengeröbölben állt, egy szigeten. Persze nem akármilyen szigeten, hanem egy ősöreg rák hátán. A rák, miután hosszú-hosszú időn át tűnődött a tenger mélyén, lassan a felszínre emelkedett, és olyan hosszan tűnődött ott is, hogy később irdatlan hátára épült a herceg palotája. Saját szigetrákja legalább mégsem lehet minden felkapaszkodott bugrisnak.
A herceg visszagondolt álmára. Kár, gondolta, hogy csak álom volt. Pedig milyen felemelő volna, ha a világ egyhangúságát olyan izgalmas helyek törnék meg, mint a... izé ... a Margitsziget. Vagy a Gundel. Vagy a szeráj. Vagy a... Igazán felháborító, hogy vannak dolgok, amelyeknek még egy herceg sem parancsolhat!
— Ó, hogy vinné el a rák az egész kócerájt! — fakadt ki a herceg.
És vitte. Mert a rák történetesen ekkor jutott arra a gondolatra, hogy ideje visszatérni a tenger mélyére. És egy hercegnek is meg kell gondolnia, mikor mit kíván. Sőt, neki csak igazán.

Jagodics Mira, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C
Ambrose Montanus, Kertész P. Balázs, író

Szószerelő

Állítólag a kamaszokat nem érdekli a kortárs irodalom. Az Író Cimborák úgy döntöttek, kipróbálják, tényleg így van-e. Mi történik, ha bevisszük az osztályba a szövegeket, a diákok pedig kedvükre azt tehetnek velük, amit akarnak? Arra kértük a  Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tizenegyedikes diákjait, keressenek meg három szót a nekik összeállított szókeresőn, majd húzzák ki egy kortárs alkotó nevét Eszter kalapjából. Fűzfa Balázs, ­- akinek a nevéhez az élményközpontú irodalomoktatás és a 12 legszebb magyar vers projekt fűződik, -­ osztálya számára nem idegen a kreatív művészeti feladat. A közös munka elindult. Arra kértük az Író Cimborákat, dugják össze virtuális fejüket a diákokkal. Szülessenek közös alkotások. Műfaji megkötés nincs: társulhat a szöveghez kép, hang, videó, de átirat is, és bármi egyéb. Az irodalmi játszótéren mindent szabad. Megszereljük a szavakat.

Meghökkenést, elgondolkodást, hangosan felnevetést kívánnak a szerkesztők,

Németh Eszter és Kertész Edina

A szókereső

A legendás kalap

Búcsú az iskolától (vagy mégsem?!)

Lakatos Nóra rajza

(a 2013-as "Kinek a bőrébe bújnál?" gyerekrajzpályázatunk pályaműve)

Egyszer mindennek vége szakad, még az iskolának is. Vagy mégsem?! Voltunk ott, tanultunk, feleltünk, vizsgáztunk, lett belőlünk, ami lett, s újraéltük (újraéljük) az egészet a gyermekünkkel. Az iskolának soha nincs hát vége?! Soha nem szabadulunk hát tőle?! Talán ezért van az, hogy ezt a témát most befejezzük, de azért olyan nagyon messzire nem fogunk majd menni. Bevesszük magunkat egy gimnáziumba, és megkeressük a tinicimbiket! Maradjatok hát velünk továbbra is, mert nagyon izgalmas dolgok fognak itten kérem történni!

Én addig is búcsúzom, ahogy beköszöntem, Békés Mártával és az ő "iskolaimindentudóságával"

Tasnádi Emese

a téma szerkesztője

Békés Márta: Mit tanultam az iskolában?

Ne higgyétek, hogy az iskolában

csak a tantárgyak a fontosak!

Sok minden mást is tanulunk,

ha nem is a tanórákon.

Társas viselkedést, toleranciát,

meg ÖNISMERETET!

Például azt, hogy

nincs semmi kézügyességem.

Meg kétballábas, falábú,

lyukasmarkú vagyok.

Meg botfülű. Meg nincs hangom.

Helyesírásból analfabéta.

Nyelvérzékem nulla.

A versekhez annyit értek,

mint tyúk a wikipédiához.

A matek és én

köszönőviszonyban sem vagyunk egymással.

Fizikából antitalentum.

Kémiához halványlila gőzöm sincs.

Földrajzból totál tájékozatlan.

Történelemből hadilábon állok az évszámokkal,

és képtelen vagyok megjegyezni a királyok neveit.

Ugyanis rossz a memóriám,

a rövidtávú is meg a másik is,

csak az nem jut eszembe.

A biosz, az menne,

de pont nem érdekel.

Kötelességtudat,

na az végképp nem szorult belém.

Ha a lustaság fájna, én lennék a voice győztese.

Persze nem mindenki ilyen.

A Katica a múltkor telebőgte a lányvécét,

mert ötalája lett.

Szegény Katica,

ő a legjobb tanuló, de tényleg mindenből.

Aztán egy ilyen ötalácska padlóra küldi.

Nincs semmi kudarctűrő képessége.

Pedig az kell a nagybetűs élethez.

Kár, hogy pont a kudarctűrést

nem osztályozzák!

Tasnádi Emese: Anyapara

Anyapara

(egy anya és lánya közös könyve)

- részlet -

Bevezetés helyett:

1. Bár a szereplők létező, valós személyek, de a velük megtörtént események mind csak a fantázia fura jelenségei.

2. Bárminemű hasonlóság más családokkal véletlen!!!!

Szereplők anya szerint: 

Én: aki nem ír naplót, csak lejegyzi a gondolatait 

Nóri: a lányom, aki ír naplót, blogot, smst, hozzászólást, füljegyzetet, irka-firkát és elvétve leckét

A család tagjai még:

Péter (a férj): többnyire dolgozik, ügyel, kongresszusra jár, vagy cikket ír, esetleg a jövő orvosnemzedékét tanítja, esténként Jamie Olivert játszik (lehetek én Nigella?)

Juli (a húg): középsősködik

Joci (az öccs): bohóckodik és követel figyelmet, kaját, tv-t, mindent

Mama1: nevel

Mama2: messze van

PótMama: palacsintát süt 

Szereplők Nóri szerint: 

Anya: mindig mindent tud, vagy kitalál, és ez idegesítő

Én: rengeteg dolgom lenne, ha hagynák csinálni

A család tagjai még:

Apa: ügyel, kengrusszusra jár és főz, vagy gitározik (a kettőt egyszerre még nem csinálta)

Hugi: idegesít

Öcsi: cukiskodik (vagy nem) 

és a Mamák

Október 15.

Ááááááá! Fhu, teljesen kivagyok! A matek már megint 1 lett, és anyu kiborult. De most tényleg. Hiába mondtam, hogy én tanultam, szerinte azonban a jegyeim nem ezt mutatják! Ráadásul ott van a fizika is. Az új tanárnő, a Kanga, nagyon gáz.

         Anyu szerint nem kéne bántanunk, és esélyt kéne adnunk neki. Lehetnénk egy kicsit türelmesebbek, hiszen kezdő! (Mi van?!! Ez a nő még csak most tanít először? Ez lehetetlen, hisz ilyen öregnek nem adnak diplomát! Az egyetemre fiatalok járnak, nem?! A nagyanyám jobban néz ki nála, ha macinacit húz! Úristen!)  Egyébként meg hallottam, ahogy anyu azt mondta a telefonban a barátnőjének: Hát… nem tudom mi lesz ebből. Rettenetesen halk, és ahogy kinéz! Ezt a szerencsétlent ezek a hormonoktól duzzadó kamaszok megeszik reggelire!

         Azért próbálom fizikából összekapni magam, a jegyeim nem is olyan nagyon vészesek (2,3,4); csak az a baj, hogy egy büdös szót sem értek belőle. Ez pedig nem jó. Anyu szerint. Szerintem nem rossz, én legalábbis jól meg tudok lenni ezzel a tudattal. Kell a nyavalyának a fizika!

Na, mindegy, az egészből az lett, hogy apu és anyu válságültek és holnaptól lesz Margit. A Vaj is így járt, neki már a múlt héttől van Emese. Heti 2x2 óra Margit és én leszek az osztály fizika-matek-kémia (mer’ az sem megy) zsenije

A lányom elbutult  

Vajon hol van az a határ, ahol egy anya úgy dönt, hogy a dugájába dől. Vagy legalábbis eret vág magán, borba fojtja bánatát és úgy dönt, hogy minden anyai képessége hazugság volt. És miért van az, hogy az addig okos, kedves, bájos kislány hirtelen elfelejti, hogy ő okos, kedves, bájos kislány?!

            Lehet, hogy hagyni kéne őket, hadd találják meg a maguk tempójában a maguk útját? De….én hagynám, ha engem is hagynának a társadalmi elvárások, az iskolarendszer és a tapasztalat, hogy mások is így csinálják.

            Na, mindegy: a dugám erős, az érvágás fáj, soha nem ittam alkoholt (egy kamasz miatt nem fogom elkezdeni), és meggyőződésem, hogy jó anya vagyok, a rendszer a hibás (vagy a gyerek) J Ergo: Margit 2x2 órában, aztán majd meglátjuk (Csak még egy kicsit parázok magamban, halkan nyüszítve, hogy senki ne hallja: ugye jól csinálom?!)

            Mégiscsak kéne beszélgetnem még vele, nem?

De hogy beszélgessek vele?!

Felhívtam a barátnőmet. Valakivel beszélnem kell erről!

-          Nem tudom! Nem értem! Én próbáltam, istenuccse! Van esze, feje, nem hülye! Akkor meg miért, hogy mégsem, vagy hogy mégis, és még aztán?! – kántáltam.

-          Jól vagy? – kérdezte kicsit aggódva a barátnőm.

-          Nem, nem vagyok jól! Szeptember óta nem vagyok jól. Elkezdődött az iskola, és vele ez a borzalmas 7. év! Olyan, mintha hirtelen elfelejtett volna mindent, amit eddig tudott. Bukásra áll matekból, sorra hozza a ketteseket, hármasokat. És most itt van ez a levél is, figyelj!

Tisztelt Szülők!

Kérem, hogy mihamarabb fáradjanak be hozzám fogadóórára, mert lányukkal problémák vannak!

üdvözlettel,

TT. osztályfőnök

-          Hát ebből nem sok minden derül ki, csupán annyi, hogy problémás kicsit.

-          Kicsit?! Nézd meg az ellenőrzőjét!

-          Na, jó, de hátha van valami logikus magyarázat arra, hogy mitől rontott ennyit!

-          Mégis mire gondolsz?! Biztos lehetsz benne, hogy sem itthon, sem az iskolában nem verik, nem zaklatják, nem bántalmazzák, nem akadályozzák meg az önmegvalósításban, a számítógépezésben, az okostelosbizbaszokban, a sportban, a barátokkal lógásban, az olvasásban, a rajzolásban, a mittudoménmiben! És mégis, nézd meg, hol tartunk!

-          Hol?

-          Sehol! Éppen ez az! Jövőre felvételiznie kell a gimnáziumba, a 7. év végi jegyek már számítanak!

-          Nyugi, ne parázz! Még fél év sincsen!

-          Jó, jó! De két hónap, és lesz! Most mondd meg, mi a baja! Mi történt az én okos, jó tanuló kislányommal?

-          Én nem tudom. De ő biztosan.

-          Ki?

-          Az okos, jó tanuló kislányod! Beszélgess vele!

-          Vele?!

-          Szerintem inkább vele, mint az osztályfőnökkel.

-          De hogyan? Ha véletlenül beteszem a lábam a szobájába, 10 perc múlva kiutál.

-          Hm, egész sok időt kapsz….különben meg FB!

-          Tessék?!

-          Facebook! Chatelj vele!

Hát megpróbáltam, chateltünk:

Én: Szia! mit csinálsz?

Nóri: Sszasz! semmit, meg tanulok.

Én: mit?

Nóri: fizikát

Én: az jó, elég siralmasan állsz belőle

Nóri: kösssz anya :(((

Én: de ugye, nem facebookozol tanulás közben?

Nóri: szerinted? ez most komoly?! ne má’!! anya, szerinted most mi a fenén beszélgetünk?! Különben meg nem, birkát nyúzok! XD

Én: Jól van, na! csak úgy mondtam, mert egyszerre csak egy dologra lehet figyelni, kicsim!

Nóri: Szerintem lehet többre is. Én tudok.

Én: Mi volt ma a suliban?

Nóri: Fhu, há semmi különös. Bár a Vaj megint elég depis. A Luja meg hazament a nyanya angoljáró, mert rosszul érezte magát

Én: olyan sokszor beteg az a kislány

Nóri: ja, gyenge a tüdeje

Én: És mi volt még?

Nóri: hát…megírtuk a bioszt

Én: hogy sikerült?

Nóri: Nem tudom de naon felek aaaa L

Én: Miért?

Nóri: Hat….a Girbegurba kiszámíthatatlan. De jovo felevben jobb lesz. Portfoliokat kér

Én: Az mi?!

Nóri: jaaaj anya, majd később elmondom

Én: nem akarsz beszélgetni?

Nóri: hát, ha te akarsz

Én: én szeretnék

Nóri: jaja okiiii

Én: miről akarsz beszélgetni?

Nóri: igazábó nem én akarok, hanem te! emlékszel?

Én: igen….szeretnék kicsit többet tudni rólad…amikor kislány voltál sokkal jobban ismertelek.

Nóri: én most is ugyanaz a kislány vagyok

Én: de már nem Barbizol, nem játszol szerepjátékokat és nem félsz a sötétben

Nóri: A gépen tervezek szép ruhákat, Barbiknak is. Sokszor képzelem azt, hogy én egy Londonban élő híres divattervező vagyok. És még mindig félek a sötétben.

Én: óóó…de már nem jössz le az ágyamba

Nóri: mert ott az öcsém, és a hugom

Nóri: anyaaa, itt vagy még?

Én: igen, itt vagyok. Én ugyanúgy szeretlek téged is, mint a tesóidat

Nóri: tudom….de néha jó lenne, ha csak az enyém lennél…

Én: Ó, Kicsim!

November 2.

Négyesnégyesnégyes! J Négyes lett a matek dogám! Imádom a Margitot!

És ez még mind nem elég! Ma visszajött a Csongi a suliba. Belátogatott drámára, és az én szívem megint megdobbant! Olyan szép szeme van! És komolyan mondom, de olyan übercuki a szemüvegében! Rám mosolygott és én vissza, aztán még kétszer ugyanezt! Tényleg nagyon tetszik még most is, pedig már nem is bele vagyok szerelmes, azt hiszem.  Mert a suliban most a „KisŐ” a BB Íiiiii ღ ღ ღ

Tulajdonképpen azért „KisŐ”, mert nagyon kicsi. Legalább egy fejjel kisebb nálam L... De, ugye megnő, anyaaaaa??!

Békés Márta: Különórák

(Deák Panka illusztrációja)

Karate – Hádzsime!

Szólfézs óra – tititá!

Jéghoki – Bodicsek!

Hittanóra – Miatyánk!

Gyógytesi – Derekas!

Pszihológus – Nemulass!

Zeneóra – Pilicka!

Karéneken – Kornyika!

Kézművesen – Lyukas kéz!

Maszek angol – Happy face!

Német szakkör – Der, die, das!

Fociedzés – Lerúgás!

Balettóra – Padödö!

Logopédus – Sziszegő!

Labdajáték – Kidobós!

Gyermekvasút – Sípolós!

Különmatek – Reciprok!

Tánctanfolyam – Riszálok!

Sakkszakkörön – Rosálok!

Fejlesztésen – Szunyálok!

Lovagolok – Nyihaha!

Mikor megyünk már haza?!

Majoros Emma: A levél

(Majoros Emma levelét olvasva Iveszics Vanda "rajzolgatott a füzet szélére")

Kedves Erika néni!

Minden bizonnyal maga is volt tini. Valamikor. De biztosan régen volt már, hiszen teljesen el tetszett felejteni, milyen az. A tinikor nehéz, fárasztó és… szar.

Először is ott vannak a hangulatok. Fogalmam sincs, milyen lesz a hangulatom holnap, vagy akár csak egy óra múlva. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, hogy milyen a hangulatom most. Ez határoz meg mindent. A döntéseimet, a véleményemet és a dolgozatokhoz való hozzáállásomat is. 

Másodszor is ott a szerelem. Ez egy rejtélyes és aljas dolog, mert még nem tudok róla semmit, csak azt, hogy akarom. Leginkább ez a hangulat fog meghatározni mindent. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki meglát valamit a polc legtetején. Nem tudja, mi az, hiszen csak egy részét látja lelógni a polcról. Csak azt látja, hogy mindenkinek van olyanja és mindenki boldog tőle. Ezért addig hisztizik, sír, püföli a földet, míg meg nem szerzi. Csakhogy mi nem sírunk és hisztizünk, hanem mi depizünk és zenét hallgatunk. 

Harmadjára ott az önbecsülés, a kapcsolatok és a barátok. Mindenki körülöttem olyan mint én, mindig más a hangulata és mindig csak egy dologra koncentrál: hogy őt és csak őt szeressék. Ezért mindenki felépít magának egy hamis személyiséget, ami lehetőleg mindenkinek tetszik. Ott a kemény gyerek, aki visszaszól a tanárnak, a laza gyerek, aki baromkodik az órán, az okos gyerek, aki mindent tud, a szép lány, aki minden pasit megszerez, a szépfiú, aki minden lányt megszerez, stb. stb. Azok az emberek, akiket már szeretnek, mindent megtesznek, hogy a többieket ne szeressék. Ezt az önbecsülés lerántásával tudják megvalósítani és pletykákkal. 

Nekem minden percben ezzel kell küzdenem. A hangulatokkal, a szerelemmel, a pletykákkal, az önbecsülésem fenntartásával, a hamis énem fenntartásával. És ez nagyon nehéz és fárasztó. Nincs időm, kedvem, kapacitásom, energiám tanulni. 

Megértését köszönöm:

Emma