Nagyapám nagy mesélő volt. Nem
telt el ünnep, hogy a fénypontján ne az ő történetei következtek volna. Élete
történeteit mesélte, volt köztük néhány, amit vagy százszor is hallottam,
mégsem untam meg. Éreztem, hogy valahol ebből vagyok én is, a hallott
történetből. Mostanában azon kapom magam, hogy én is ilyen mesélő lettem.
Időnként elmondok egy-egy történetet az életemből, mert fontos. Úgy érzem,
többet mond, mint ami valójában megtörtént, és többeknek szól, akár az asztal
körül ülők hallgatják, akár az internetre kapcsolódók olvassák. Mert ebből
vagyunk, ezekből a történetekből. S mintha az életünk nagy vizsgájára
készülnénk, úgy mondjuk fel időnként a történetekbe csomagolt tananyagot.
Közel húsz éve történt, amikor
hitoktató szakon államvizsgáztam a főiskolán. Az államvizsga négy éves
főiskolai tanulmányaim záróvizsgája volt. Ünnepélyes keretek között, egy
vizsgabizottság előtt kellett számot adnunk a megszerzett tudásról. A vizsgázó
leült egy székre a vizsgáztatók elé, középen ült a vizsgabiztos, egyházunk
jeles személyisége. A terem hátsó részén két asztalnál készültek a következő
felelők, miután kihúzták a vizsgatételt. Itt ültem éppen, és bőszen
vázlatoltam, miközben hallottam a felelőt. Egyszer csak megütötte egy kifejezés
a fülem. Szuvenír Isten. A fiatalember „szuvenírt” mondott szuverén helyett. Mindenki
egyszerre kapta fel a fejét: a felkészítő tanárok, a vizsgabiztos, a vizsgára
készülők. Találkozott a tekintetünk: Jól hallottam? – kérdeztük egymástól
némán. Meghökkentünk, ezért nem pukkant ki belőlünk azonnal a nevetés. Ezért
nem szólt közbe a vizsgabiztos sem. A fiatalember pedig mit sem vett észre
ebből, lelkesen beszélt tovább Istenről, aki felséges, aki hatalmas, aki emberi
ész és akarat által nem korlátozható. Később sem pukkant ki a nevetés. A
vizsgabiztos is hagyta, hadd beszéljen. Hisz nem a szavakon múlik. Isten nem
zárható be a mi fogalmainkba. A „szuvenír Isten” képzete pedig sokáig ott
lebegett a fejünk felett.
Azóta sokszor eszembe jutott ez a
történet. Többször el is meséltem. A közel húsz év elég sok rétegét megmutatta már
a „szuvenír Istennek”.
Ajándék csepp
A „szuvenír Isten”, nézd,
egy üvegcseppből készül:
mézsűrűségű, amíg
a kemencében fortyog,
fúvócső végén izzik,
az üvegfúvó mester
gömb égitestet forgat,
egy perc az univerzum,
utána megszilárdul,
de addig bármi formát
felvehet, ami élő,
lehet hattyú, szelindek,
rózsa, aranyhal, mackó,
lehet éjjeli lepke,
vagy nappali ökörszem,
lehet áttetsző, égkék,
színjátszó, haragos zöld,
lehet talpas, fületlen
vagy ívelt fülű serleg,
egyszer tele bánattal,
máskor életörömmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése