2015. február 15., vasárnap

Németh Eszter: Legendás feleletek gondozása


(féltve őrzött eredeti dokumentáció a szerző saját archivumából)




Tasnádi Emesét, a városi legendák szakavatott ismerőjét nevezték ki február hónaptól az Író Cimborák által működtetett Képzelettágítóban, a Legendás feleletek gondozása tantárgy oktatói posztjára. A házi dolgozat feladat-meghatározásának megfelelően, szűkítem a képzeletem határait, kizárólag a múltbéli legendás feleleteim tényszerű felsorolására koncentrálva.

(Vigyázat, csalok, csak a klaviatúrát figyeljétek!)

Csak legendás feleleteim voltak.

1.       Az első, amikor a családi legendárium szerint három évesen a bilin ülve a bosszantó „Mi leszel, ha nagy leszel?“ kérdésre flegmán közöltem, hogy tanár. (És lőn.)

2.       Érettségi, magyartanár, utáltuk egymást. Ha jól emlékszem, a Bánk bánt húztam. Nem is a tétel a lényeg, hanem az, hogy levegővétel nélkül mondtam végig a feleletet, a hátam mögött a másik két felkészülő szétpuskázta magát, mert minden tanár azt nézte, hogy veszek revánsot négyévnyi sérelemért.

3.      Főiskola 1: Fűzfa Balázs tanár úrnál, a szemeszter alatti legjobb teljesítményekért jutalmul képeslapot kaptunk: újra húzhat, választhat stb. feliratokkal. Nem igazán éltünk vele, aki megkapta, az volt annyira Fűzfa-fan, hogy készült. Egy alkalommal Kölcseyt húztam, de annyira Berzsenyit akartam, hogy végig az utóbbiról beszéltem, de a helyes, Kölcseyre vonatkozó adatokkal, versekkel. Miután egzaktul megindokoltam a zavarodottságom, megkaptam a jelesem, rögvest kettőt.

4.        Fősiskola 2: utolsó év, utolsó felelet államvizsga előtt. A 20. század második felének magyar irodalma, jegyzetet bevinni ér, alkotót választani szabad, sőt kötelező. Beballagok, tömött mappa.
- Kit választ?
- Ottlikot.
- Melyik művét szeretné?
- Mindegy – vonom meg a vállam.
- Buda?
- Rendben.
Előttem a papír, szórakozottan firkálok rá, hallgatom az előttem felelőt. Mappa valahol az asztalon kallódik, kinyitatlanul. Sorra kerülök, Bokányi Péter tanár úr két perc után belekérdez. Beszélgetni kezdünk, öt perc után beír valamit az indexembe, s további fél órán keresztül beszélünk Ottlikról, Budáról. Minden megvan. A jeles is.

5.     Egyetem. Szintagmatan. Az előttem felelő nyökög. Hármas. Én is nyökögök, bár kevésbé. Utálom a szintagmatant. M-né a csíkos zoknim nézi, egyre jobban dülledő szemekkel. Tényleg nem illik a Pippi-külső a vizsgára. Olyan jó vagyok, hogy visszatapsol. Végül rektori engedéllyel, az UV időszak után abszolváljuk a nem csíkos zoknis sorstársakkal a vizsgát. Utálom a szintagmatant. És már a csíkos zoknikat is. (Pippit nem.)

6.       Egyetem.  Szigorlat. Reformkor. Mantra: „Úristen, mi lesz, ha nem Arany Jánost húzom? Úristen, mi lesz, ha Arany Jánost húzom?“ Strapabíró kőlapok. Eszembe jut, hogy JA és Radnóti is ezt koptatta. Ők tuti nem izgultak, gondolom. Persze kihúzom Arany Jánost, kívülről fújom Sz.M.-nak Arany egész balladaköltészetét. Aztán valahogy előkerül Vojtina. Megnémulok. Csuka a parton. Kihúztam Arany Jánost. Mégis.


Képzeletem határtalan, de ez itt a csupasz valóság.
Csak legendás feleleteim voltak. Gondozom őket szorgalmasan. 

2 megjegyzés:

  1. Azért az a Banga Ferenc grafika nem egy utolsó, archiválható, újrahúzható. :-)

    VálaszTörlés
  2. A dedikált Fűzfa-kötetembern őrzöm. :)
    Természetesen.

    VálaszTörlés