Kedves Takács Ferenc a Rókagomba utcából és kedves Mikulás a
szomszédból, az íróasztalod mellől!
Azt hiszem, itt az ideje, hogy bevalljam azt a régi
csínytevésem, ami azóta is mázsás súllyal nyomja a lelkem. A levél a gyomrom
nyomta, túl sok volt a verébfej a papíron. Akkoriban még tényleg nem tudtam
olvasni, nagyon fiatal és buta rénszarvas voltam. De azért, kedves Mikulás,
hadd jegyezzem meg, igazán nem szép tőled, hogy az én hátamon akarsz kimászni a
slamasztikából, mi több leRÉMszarvasozol! Emlékszem, ott álltam az ablaknál,
néztem, ahogy kínlódva olvasod a pacákkal tarkított levelet, s mire kibetűzted
a lendkerekes repülőt, addigra úgy elfáradtál, hogy nyomban elaludtál.
És a lendkerekes dolgokat mindig Te magad készíted, azokat
soha nem bíztad a manókra, különösen nem, ha ezüst festékkel kellett dolgozni.
Mert az ezüst festék akkoriban nagyon drága volt, a manók meg előszeretettel
pocsékolták az összes festéket, az ezüstöt különösen.
Nagyon megsajnáltalak akkor, Mikulás! Még most is jól
emlékszem arra, milyen az, amikor egyedül van az ember, mindenki kineveti, mert
engem is kinevetett mindenki a piros, világító orrom miatt. Igen, igen,
akkoriban még nem voltam se híres, se neves!
Ne haragudjon, kedves Ferenc, de nem bírtam elviselni, hogy
még a gyerekek is rajtam nevetnek, hogy még a leveleikben is engem gúnyolnak!
Ma már tudom, hogy nem gúnyolni akart, csak akkoriban még nem tudott rendesen
rajzolni. Igazán, nagyon sajnálom!
Kedves Mikulás, az sem igaz, mert a főmanó is az én hátamon
akar kimászni a slamasztikából, hogy vigyorogtam volna! Egyáltalán nem volt
kedvem vigyorogni, ugyanis a levélnek cipőpaszta íze volt! Meg ákombákom. És a
főmanó aznap nem adott enni, hanem kinevetett. És akkor eszembe jutott, hogy a
kisfiú, akinek a levelét lenyeltem, biztos szomorú lesz. Igazán, CSAK AZÉRT
tüntettem el a levelet, hogy a Mikulás ne legyen annyira nagyon fáradt. Ti
mindannyian azt hiszitek, hogy egész évben lazsál, pedig egyre több és több
ajándékot rendeltek. Azt mind figyelni kell ám, egész évben vezetni azt a
hatalmas főkönyvet. Mellette pedig gyártani a játékokat. És vigyázni a
színekre!
Szóval, ne haragudjon, kedves Takács Ferenc, tényleg én
tettem oda a narancsot, meg a többit. Nagyon szeretem a narancsot, de a többiek
mindig megették az enyémet is. Amikor aztán híres-nevezetes rénszarvas lettem,
és a Mikulás sem nevezett rémnek (khm…), eszembe jutott, hogy vajon azt az
egyetlen egyszer megmentett narancsot is más ette meg Ön helyett?
Remélem, nem.
Mindenesetre, ha a Mikulás kész van a lendkerekes
repülőjével, én magam fogom elvinni. S ügyet se vessen az előírásokra!
Nyugodtan leskelődjék! Majd villogtatok az orrommal odafentről, hogy én vagyok,
jó?
És, kérem, kedves Takács Ferenc, ne haragudjon olyan nagyon
rám.
Minden jót és boldog karácsonyt kíván,
Rudolf
Lappföld, 2014 december
Aki rénszarvasul is tud, és a levelet lejegyezte nekünk: Németh Eszter
Ha lemaradtál, a Takács Ferenc levelét és a Mikulás válaszát a nevükre kattintva eléred.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése