Béla bácsi nagyon szeretett olvasni. Ősztől tavaszig
sokat ült a városi könyvtár olvasótermében, hogy otthon minél kevesebbet
kelljen fűtenie. Néha egész nap olvasott, újságokat vagy könyveket, válogatás
nélkül szinte minden érdekelte.
Egyik délelőtt hosszú
regénybe temetkezett. A történet egy idős férfiról szólt, bizonyos Pantics
Vilmosról, aki annyit ült a könyvtár olvasótermében, hogy a városra zúduló
árvíz is ott érte. Pantics Vilmos aznap úgy belefeledkezett az olvasásba, hogy
nem hallotta a veszélyre felhívó figyelmeztetéseket. Még akkor sem mozdult,
amikor már a bokáját mosta a víz, pedig a könyvtáros kisasszonyok többször is
felszólították, hogy hagyja el a helyiséget.
Amikor Béla bácsi ehhez a részhez ért, becsukta a
könyvet, és felállt az asztaltól.
– Maguk nem jönnek? –
kérdezte kifelé menet a könyvtáros kisasszonyokat. – Itt fulladnak meg a
könyvek között! – mondta sűrű fejcsóválások közepette, és igyekezett minél
gyorsabban magára venni a kabátját.
A könyvtáros kisasszonyok
összenéztek a háta mögött.
Béla bácsi kilépett az utcára, ám vizet sehol se
látott. De amikor rádöbbent, hogy az egészet csak olvasta, hirtelen erősen
gyöngyözni kezdett a homloka, és néhány perc alatt teljesen elöntötte a víz.
– Biztosan megszakadt bennem
egy gát – állapította meg, aztán letörölte a homlokát.
Hazafelé indult, de közben
gondolatban hordani kezdte a törmeléket, amelyből majd
újra felépítheti azt a gátat: a, á, b, c, cs, d, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k,
l...
(Megjelent a Liliputi
trónkövetelők - tizenöt mesenovella c. kötetben, Cerkabella, 2012)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése