2012. július 12., csütörtök

Mészöly Ágnes: A kormányos dala



A családom ősi nemesi család volt,
Kőpadlós paloták, régi, avítt, pácolt
Bútorokkal teli fényűző szobák,
A pórnépnek álmok, nekem kalodák.

Dédapám s ősapám a királyért harcolt,
Zászlókra esküdött, jobbágyokat sarcolt,
A dölyfös herceg volt ősi ellene,
Bár nem tudta senki, mi gond volt vele.

Kezembe kardot adtak és gyilkos rapírt,
Hogy életem árán őrizzem a sírt,
Hol száz ősöm fekszik, vívjak háborút,
Holott a messzeség vonzott és az út.

Egy napon megláttam a herceg leányát,
Kacér kis mosollyal lebbentette fátylát
Templom kapujában, szombat délelőtt,
Soha többé nem lehettem már, ki azelőtt.

Egy teherhajóval szöktem el hazámból,
Sosem lesz elég rég, sosem elég távol,
Rakodóként kezdtem, lógtam árbocon,
Végül a kormánykerék lett az otthonom.

Tíz éve léptem a Sellőáriára,
Kétszer kormányoztam el Hortenziára,
Múltamra nem utal gyűrű, sem papír,
Csupán méltatlan gúnynevem: Rapír.


      Fönt Paul Klee: Kalandhajó (Abenteuerschiff) című képe

Don Martalóc története, folytatásos mese, kiegészítés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése