2013. február 27., szerda

Bordás Adél rajza és Berniczky Éva meséje


                                                  Bordás Adél: Hörcsög

Berniczky Éva: Zuzu király






Látszólag tökéletes a rend. Zuzu, az aranyhörcsög aranyketrecében uralkodik. És mi, aranyporon kívül esők, gyanútlan fekete-fehér alattvalók, vidáman hajbókolunk. Miért is lógatnánk az orrunkat? Persze, ha mindig előre sejtenénk, hogy múló szomorúság szövődik az estébe, soha sem lennénk ennyire határtalanul bátrak. A bátorságot különben sem szabad minden áron erőltetni.
– Akkor sem félek a sötétben – hallatszik a filodendron ládája mögül.
Látszani nem látszik, ki az, aki nem fél. Hogy is látszana, ki ne tudná, éjszaka minden seszínű macska fekete. Kislány nem hagyja annyiban, ráhúzza Kandúrra csíkos tigrispulóverét. Kinőnek mancsai, megvillan a körme, és mire körbeéri a farka, a puha angóra szálakon végigfutnak a lángoló színek. Mintha a kapcsolót kattintották volna fel rajta, úgy telik meg fénnyel a szőre. Miközben észrevétlenül mozdul, fenségesen iramlik, talpa alatt rugóznak az aszparágusz lehullott tűlevelei. Láthatatlan, ahogy lép, én nem látom, te nem látod, valósággal siklik, úszik a sárgája. Egészen mélyről bugyborékol a morgás, tüszőiből kihajt a bajsza, alig rezdül, hegyével mégis remekül veszi a kerek világot. Az érzékeny antennák behozzák az egész nappalit. Testével megtelik az óriás tükör, kinéz belőle a nagyobbacska macska, és praclizza, nyelvével körbenyalja, észre sem veszi, hogy szorgos mosakodásában lecsúszott hátáról a bátorsága. Kislány bosszúsan igazítja meg Kandúron a narancssárgán fekete csíkos pulóvert, mert kicsit lötyög ez az irha, meg kell hagyni. De most inkább az a fontos, ki köti fel a macskára a harangot, mert az bátor, az nem fél semmitől. A nyeszergés sem rettenti vissza.
Ha az alattvalók túlságosan bátrak, Zuzu, az aranyhörcsög unatkozik. Unalmában kisétál ketrecéből, bolyong a lakásban, lemerészkedik a lépcsőn, körbejárja a filodendron ládáját. Ez lesz a veszte, mert ugyanebben a pillanatban indul éjszakai vadászatra a sötétben Nagyapó.
– Hát ezért tartunk macskát, hogy egerek randalírozzanak a lakásban?!
Előkapja a partvist, és kergetni kezdi a felséges Zuzut, csak úgy szikrázik nyomukban az aranypor. Mire Nagyapó utoléri őfelségét, az üldözöttről addigra lepereg az aranymáz, ugyanolyan lesz, mint alattvalói, fekete-fehér. Főleg fekete, és a sötétben talán hajszálnyi árnyalattal feketébb, ami pedig meglehetősen megtévesztő. Ezért csap le rá a partvis puhájával, no meg kiváló reflexszel Nagyapó. Aztán diadalmasan meggyújtja a villanyt, hogy megtekinthesse a találatot. Az ámulattól majd hanyatt vágódik ő is, mert ott fekszik előtte leterítve Zuzu, a fenséges aranyhörcsög. Nagyapó csak azért nem esik el, mert földbe gyökerezett a lába. Zavartan annyit motyog:
– A kutyafáját, mit fogtam, mit tettem, miből lesz a tollas egér?!
Addigra összeverődik mögötte a gyászoló gyülekezet, de mielőtt belekezdenének az irdatlan szomorúságba, Zuzu egyszer csak váratlanul megrázkódik, s a rémületből csodálkozásba eső sokadalom ámulatára lassan visszanyeri aranyporát az utolsó karátig. Kislány hüppögni, Kandúr morogni sem kezdett még, amikor a holtából feléledt őfelsége már vissza is tántorog az egyetlen biztonságos helyre ebben a házban, az aranyketrecébe.
Vannak jól végződő éjjeli vadászatok, amikor Nagyapó nem fog egeret. Még szerencse, mihez kezdenének vele? Kandúr jó ízlésű macska, úgysem enné meg. Kislány pedig ilyenkorra már elcsendesedik. Kuporodik, kiflisedik, mint az este kék rácsai között a hold, aranyketrecében a szédelgő aranyhörcsög. Gyorsan pizsamára cseréli a tigrispulóvert, mert bátornak lenni leginkább addig jó, amíg igazándiból nem kell hőssé válni, elég Kislánynak maradni, álmos, ásító, elszunnyadó, Zuzu királlyal álmodó Kislánynak.













Bordás Adél, 9 éves
Batthyány Kázmér Általános Iskola,
Siklós






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése