Molnár Petra rajza és Simon Réka Zsuzsanna meséje

                                          Molnár Petra: Macska

Simon Réka Zsuzsanna: 

Macskusz, sárkányusz, aludtej, ecsetek 

– Jámbor, okos, szépfülű unokáim! A tegnap eliszkoltatok, így a rajzóra már megint elmaradt! Ma feltétlenül be kell pótolnunk! Nincs nyafogás, bajuszlekonyítás, felesleges nyivákolás! – szólt határozottan nadrágtartóját huzogatva Macskuszi Gyuszi, minden idők egyik legokosabb macskája.

– Tudod, nagypapa, tegnap halaszthatatlan teendőnk akadt! – pislogott szelíden Macskuszi Bendegúz.

– Egy félelmetes sárkányt kellett kiebrudalnunk a kamrádból! – ugrált jobbra-balra Macskuszi Boldizsár.

– Oh, jaj, ez hátborzongató! Milyen szerencse, hogy ilyen bátor unokáim vannak! – kiáltott fel Macskuszi nagypapa, majd hozzátette: – A félelmetes sárkány kiebrudalásához nagyanyátok három bögre aludtejére is szükség volt?

– A sárkány volt az, nagypapa! Ha láttad volna, csak úgy nyelte a sok aludtejet! Úgy elláttuk a baját, hogy csak na! Ezért nem tudtunk itt lenni a rajzórán! – mesélte komolyan Boldizsár.

– Értem már! – vakargatta állát Gyuszi nagyapa.

– Nem tudtad, hogy ma már a sárkányok is mindent odaadnának egy bögre aludtejért? Változnak az idők, nagypapa! És el sem tudod képzelni, hogy mennyire utálnak festeni! – egészítette ki Bendegúz.

– Tyűha, ezt azért sose gondoltam volna! Aludtejet esznek és utálnak festeni. Jó, hogy mondjátok, mert akkor mától fogva különösen oda kell figyelnünk a kamrára, nehogy az a behemót rendszeresen lecsapjon az aludtejes bögrékre!

– Elmeséljük neked pontosan, mi történt, jó? – ugrott nagyapja elé Macskuszi Boldizsár.

– Nagyon rövidek leszünk, ígérem! – ugrott kisöccse mellé Bendegúz.

– Rendben, csupa fül vagyok! – ült le kényelmes mohaszékébe Gyuszi nagyapa.

– Épp a lerajzolni való madarakat fürkésztük, amikor sitty-sutty, ding-dong, állj meg, ne tovább, a kamra irányából valami süsmütölés ütötte meg Bendegúz fülét – magyarázta mély átéléssel Boldizsár.

– Na, most miért mondod azt, hogy az én fülemet, amikor a te füledet is! – nyávogta felháborodottan Bendegúz.

– Jól van, na, helyesbítek. Khm. Tehát a süsmütölés mindkettőnk fülét meglegyintette – folytatta Boldizsár. – Bendegúz azonnal ugrani akart, hegyezte a karmait, de én tudtam, az ellenséget csak halkan, csendben lehet megközelíteni.

– És akkor behúztuk a karmainkat, hangtalanul betipegtünk a kamrába, és láss csodátusz sárkányusz, ott ült a behemót a kamra kövén, alig fért el a polcok között.

– Csak úgy nyelte az aludtejet, már a harmadik aludtejes csuprot nyalogatta. Még a szempillája is aludtejes volt!

– És akkor zsupsz! Karmokat ki, bajuszt kackiásra! Támadás! Előugrottunk! Boldizsár balról, én jobbról. Nesze neked sárkányusz! Éljen a macskusz virtusz, akarom mondani, virtus!

– Ha láttad volna, nagyapa! Úgy eliszkolt, mint a sicc!

– Nagyapa! Nagyapa, figyelsz? – vizslatta Macskuszi Gyuszit legkisebb unokája, Boldizsár.

– Elaludt – suttogta Bendegúz –, gyerünk! Hol vannak az ecsetek?

– Nagypapa hintaszéke mögött! – mutatott a dobozra Boldizsár.

A két Macskuszi csemete marokra fogta az ecseteket. Kiosontak a kertbe. Megálltak a kamra ablaka előtt, és a festékes ecseteket a földbe szúrták, egymás mellé, katonás sorrendben.

– Nesze neked, sárkányusz! Többé nem fogsz aludtejet csenni! Ez az ecsetkerítés majd távol tart a kamrától! Még jó, hogy utálsz festeni!

– Boldizsár, Bendegúz, hol vagytok? Befele! Egy-kettő! Kezdődik a rajzóra – kiáltotta bentről Gyuszi nagypapa.

– Csak szívtunk egy kis friss levegőt, máris megyünk! – válaszolta Boldizsár, és kisöccsével együtt beugrott a házba.

A kerti szilvafák mögül egy zöldeskék sárkány leskelődött. Egyik lábáról a másikra ugrált, ide-oda forgatta vaskos nagy nyakát, mintha lopakodott volna. Kezében nagy ív papír, egy kispohár, egy paletta, egy zacskó festéktubus. Amikor az ecsetkerítés elé ért, lehuppant a földre, kiterítette az ív papírost, az ecsetkerítésből kiszedett egy akvarell ecsetet. A palettán szebbnél szebb színeket kevert, majd festeni kezdett. Minél inkább haladt a munkában, annál inkább örömködött. Fülig ért a szája. Amikor befejezte a festést, benyúlt a kamra ablakán, elvett egy aludtejes bögrét, és cserébe a polcra helyezte a frissen készült festményét. Megitta az aludtejet, az ecsetet visszahelyezte az ecsetkerítésbe, és lassan, komótosan elbattyogott oda, ahonnan jött, a szilvafákon túlra.

(Az „aludtej” helyesírása Gyuszi nagyapa 

Szépfülű szótára szerint – a szerk. megjegyzése)

Molnár Petra, 6 éves

Szabadka, EmArt Műhely

Felkésztő tanár: Grubanov Martinek Emília